Itthon is járt a Mikulás

Három éjjel, három nappal. Úgy látszik, nem tudunk leállni a mikulásozással, mert három napja "csak gyűjtögetünk", nem győzzük pucolni a cipőt (meg a havat az udvarról :)))). A játszóházas Mikulás-ünnepséget követően otthonunkban és a nagyszülőknél is összeült a család. Igyekeztünk az alkalomhoz illő hangulatot teremteni, bár még nem igazán fogja fel a Csöppség, hogy mi is történik. Csak annyit észlel, hogy a kedvesei veszik körül, sok finomsággal van tele a kisasztal, meglepőmód több nyalánkságot megkóstolhat, mint máskor és újabb meg újabb ajándéktasakok kerülnek elő, új játékok, fények, hangok, na meg egy visszatérő motívum: a prios sapkás, fehér szakállú alak.

A Trella nagyszülőknél mindenki felsorakoztatta a lábbelijét a fogas alá, de természetesen a Boró kiscsizmáját lepte el a legjobban a sok édesség és gyümölcs. Végigkóstolta (volna) az asztalra kitett mindenféle finomságot, alig győztük menekíteni a dolgokat előle, persze, ami nekivaló lett volna (pl. sütőtök), azt bizony nem ette meg, de a pufi..... két kézzel tömte magába.
Bárcsak hangja lenne ennek a képnek, mert akkor megörökítettük volna az eredeti Boró heherészést:

 

Itthon is felbukkantak a lógólábúak, a karácsonyi díszek, az ablakra ragasztott hóemberek és társai, s az ünnepi asztalterítő. Reggelente már nemcsak Zsemlét lessük meg, amint a házában szundít, hanem megbámuljuk az éjszaka hullott havat, ez is nagy szenzáció már. Zsemle egyébként nagy kópé, ugyanis amikor nálunk járt a Mikulás, azaz valósággal elsuhant a kapunk előtt és bedobott egy ajándékot, Zsemle abszolút természetesnek vélte, hogy az az övé, így vidáman futkorászott a csomaggal a szájában. Szerencsére sikerült megmenteni épen a Borónak szánt játékot kedvenc ebünk szájából.

Készültünk az itthoni mikulásozásra. Amint konyhatündérkedtem Boró igazi segítségemre volt, hiszen nyügölés-mentes délutánja volt, így sikerült összekapni a házat, s valami fincsiséggel várni a vendégeket. Közben már n-szer meghallgattuk a gyereklemezünket, Borót meglepően leköti a zenebona, néha egymagában mozgatja a fenekét, máskor a hangszórók irányában ücsörög, s figyeli a hang forrását.

Kellemesen telt el az itthoni mikulás-járás is. Boró étkezéséről Anna gondoskodott, unokatesója ugyanis előszeretettel etette, itatta, cumiztatta a kis Törpénket, akit szemmel láthatóan nem zavart a dolog, sőt, ügyesen tátotta a száját. Ez főleg addig működött, amíg Annának játékbabát hozott a Mikulás, utána őt ölelgette, s cumiztatta már.

Van ijesztőbb a Mikulásnál....

......hát igen, ez az első Mikulásos találkozás végkövezteztetése. Amint már írtam, aggódtunk, hogy sírás-rívással fog eltelni az ünneplés, ehhez képest aránylag jól átvészeltük a "fehér szakállúval" való találkozást: alig fél percet görbült le csak a szája. Ehhez képest a Mikulás-várás közben egy szakállas apuka jelenléte kétszer is könnyeket csalt a szeméből. Igazán szimpatikus apukának tűnt (legalábbis, mi felnőttek úgy láttuk), mégcsak szemüveget sem hordott és a haja is normál hosszúságú volt, de Borónak nem tetszett. Szerencsére könnyen elvegyült a kiscsaj a harmincvalahány gyerkőc között. Épp csak annyira figyeltünk, hogy le ne tapossák, hiszen a legtöbben már kétlábon tekerték, míg Boró csak négykézlábazott. Könnyen feltalálta magát. Tette-vette a játékokat, körbemászta a termet, s heherészett örömében. Nem is ő volt a legkisebb törpe, hiszen kéthónapos baba is mikulásozott velünk.

Úgy láttam nagy sikere lesz a keresztelőre kapott kisasztalnak és béka-székeknek, mert a játszóházban nagyon elbűvölte Borót ez a zöld bútordarab, ami pont olyan, mint az övé, csak mi nem raktuk még össze (következik).

Várakozás, három méterre a Mikulástól. Ebből a szögből és ilyen távolságból semmi gond nincs:

Itt már túl közel kerülünk hozzá:

S íme a nagy kedvenc, ahol sokáig játszott a lányunk. Még a felfújhatós csúszda sem hatotta meg annyira, mint ez a házikó, aminek az ablakán ki lehetett kukucskálni, a ház oldalát megkóstolhatta, kinyithatta és becsukhatta kedvére az ajtaját, s bentről kidobigálhatta a főzöcske játékokat, s jó nagyokat lehetett visítani kifele. Íme a mi kis Piroskánk:

Kot-kot

Tyúkocskánk délelőtti műsora: kotkodácsolunk a karámban.

Ezt épp délelőtti órában kaptam el, de egyébként bármelyik napszakban rázendít erre a Boró-nyelvre: néha hajnalban, amikor átveszem a kiságyából magam mellé, máskor ha reggel kinyitja a szemét, s még a cumi is a szájában van, de babakocsis sétáink közben is tolja a dumát:

Mumus?!

Nem ijesztegettük soha Borót, legalábbis tudomásom szerint mumusokról és rossz bácsikról nem beszéltünk, csunya állatokat nem mutogattunk és ijesztő zenét nem hallgattattunk vele. Eddig csak a Zsemle hangjától rezzent össze néhányszor, amikor még kisebb volt. Csak a kutya váratlan vakkantása siratta meg, de ez sem hagyhatott olyan mély nyomot benne, hiszen, ha meglátja Zsemlét mutat felé, mosolyog és utánozza a hangját.

Szóval hova is akarok kilyukadni ezzel a felvezetővel. :) Annak ellenére, hogy nem történt szándékos ijesztegetés, előkerült az a fizimiska, ami bárhol, bármilyen körülmények között sírásra kényszeríti a kiscsajt. Ez most olyan lesz, mint a körözöttekről szóló leírás: szakáll, hosszú haj, szemüveg. Akire ez a leírás illik, sajnos, nem tartozik a Boró kedvencei közé, sőt.

Legelőször azt hittük, csupán a véletlen műve, hogy keresztapám látványára Boró unokatesója, Anna sírni kezdett. Pár hónaposan Boró teljesen semlegesen reagálta le ugyanezt a személyt, két hete viszont, ha csak a szeme elé került, jóformán meg sem kellett hogy szólaljon, vagy ránézzen Boróra elsírta magát. Aztán már a hangja is elég volt. Az ajtót is be kellett csukjuk, mert hol az unokatesó, hol Boró zendített rá.

Eltelt a családi esemény. Gyanútlanul járunk az egyik nagyáruház sorai közt. Épp téli sapka keresési akció zajlik. Boró lerámol ezt-azt a polcokról, heherészik, s bámészkodik, amikor mint derült égből villámcsapás, sírni kezd, keservesen. Szétnézek, mi történhetett. Hát, igen, egy tökidegen, szemüveges, hosszú hajú, bajusszos pasas. Tiszta. Megvígasztaltuk, s odébb toltuk a kocsit.

A legútóbbi eset az egyik gyerekprogramon történt. Boró épp az ölemben csücsült és a többi gyereket figyelte, akik körjátékoztak. Mivel ő még nem jár, csak ölből figyelte a tevékenység ezen részét. A bambulás közepette, ismét rázendített, de közben az ajtó fele nézett. Akkor érkezett egy nagytata az unokájával, szintén "mumusosan". Szerencsére hamar helyrebillent a kis lelkivilága.

Mostmár csak a Mikulásért izgulok, mert bár barátságos hangú és kedves figura úgy amúgy, de hát szakállas....meg szemüveges.....és a haja sem tüsi... de legalább fehér, hmmm. Azt hiszem december hatodikáig "elolvasunk" néhány mikulásos mesét. Barátkozzunk a gondolattal, s nemcsak :)

Gyííí, te..!

A sok játszóházazásnak, meg a mondókák hallgatásának köszönhetően legalább négy-öt változatát ismerjük már a lovazásnak. Mivel majdnem mindegyik a Gyíí te...-vel indít, nem is csoda, hogy ez a két szó rögzült leghamarabb a Boró fejecskéjében. Néha csak úgy a semmiből rázendít erre, s kiáltja addig, amíg valaki csatlakozik. Ma este, a szokásos esti lefekvés előtti bepörgéskor a lovacska hangját gyakoroltuk, s persze cifráztuk a már jól ismert refrénnel:

Vízszintes építés

 

Nemrég hallottam az egyik babás előadáson, hogy a pár hónapos gyerekek előbb vízszintesen építenek, azaz nem egymásra rakják és rendszerezik a tárgyakat, hanem egymás mellé, egyik oldalról a másikra, dobozból ki, majd be. Ezt követi majd a mindenki által jól ismert "toronyépítés", azaz a függőleges építés. Mi még az első fázisnál tartunk. Gyakran abból áll a Boró játéka, hogy átrakja a játékait a karám egyik feléből a másikba, kipakolja a táskáját, majd egyenként kezdi visszarakni. Íme hogy működik:

 



Mi tud a baba?

Ha rég nem látott ismerősökkel, rokonokkal találkozunk a megszokott "hogymegnőttetek..." és "milyennagyhajavan...", "kinekvanilyenkékszeme..." mondatok után biztosan az következik, hogy "ééééés mit tud már? Feláll? Mit mond? Mondja-e már, hogy...? Meg tudja-e már mutatni, hogy...?

Hát igen, kell ezt azt produkálni, csakhogy az ilyesmi nem kérésre megy, főleg ha nagy a közönség. Vannak már olyan jelek, amelyek reflexszerűen működnek, kérés nélkül, mint pl. a heves integetés búcsúzkodás közben, de ez sem épp minden alkalommal. Ha jó kedvű akkor "táá-táá" is társul hozzá. Aztán jobb ha az ember leírja, mit utánoz (mit tud, ugye) már a tizenegy hónapos gyermeke, mert ha majd vissza kell pörgetnem az időt néhány év múlva, biztosan nehezemre fog esni hónapokra lebontva visszaemlékezni ezekre.

A galagyolás mindennapos nálunk. Alig nyitja ki a szemét, még a cumi sem esett ki a szájából, már rázendít, aztán egymagában, játék közben - ahogy a nagyapja mondja - "kotkodácsol", magyaráz és hangoskodik, hogy a figyelem központjában maradjon, ha épp közönsége is van. "Tátá"-megszólítás mindenkire illik, Apára, Tatára, néha rám is, mindenki tátá, ha szólítgatni akar, de ha megkérdezzük tőle, hol van mámá, akkor huuhh, rám mutat. Mostanában divatos lett a "Dádá" és a "Dada" is, amelyen probáltunk csíszolni, hátha kisül belőle egy "Dédi" vagy "Tata". Elválik. Elég nagy zűrzavar lehet egyébként a gyerek fejében, mert három különböző helyszínen, három különböző személyre rámutatunk, s mindháromnak "az a neve", hogy Dédi. Igen, ilyen szerencsés a kiscsaj, hogy 3 dédije van, majd idővel kitalál ő sajátos neveket, nem aggódom.

Nem fejtettük meg a "tika" jelentését, bár elég sokszor mondogatja, amolyan sejpen, s irtó aranyosan, épp csak azt nem tudom mire mondja. Viszont szintén kicsit pöszén mondta már a "szia"-t és annyit lovacskáztunk, hogy a "gyí" is megy már. Állathangokkal egyelőre stagnálunk, maradt az oroszlán és a méhecske hangja, de közben megmutatja a kicsi szobában a napocskát és a méhecskét, a pelenkázón a hu-húúú vonatot és mamáéknál a békát. S amióta megpocakosodtunk megtanulta azt is hol a pocakja.

Hangutánzás érdekesen alakul. Új hangok vagy szavak hallatán, a biztos válasz: "tá-tá"! A huncutkodós-szereplős hangok azért maradnak, ezt nagypjával szereti játszani: "tyhaaaj!" S a "haaaaj"-nál maradva, alig pár hónaposan végiggargalizáltuk a Cirmos cicát..., most az ének végén elnyújtott "haj", "vaj", "baj" után ő is sóhajtozik. A tapsolás nem a kedvence, bár minden héten a játszóházakban szoktunk együtt tapsolós mondókákat játszani, ő inkább vezényel és hevesen mozgatja a kezét, mintsem összeüsse.

Mimikája kezd egyre jobban hasonlítani az apjáéra, vagyis amikor ő ekkora volt: huncut mosolyhoz társuló orrfelhúzásra, tátott szájú bambulására gondolok. A haja is pont olyan, mint az apjáé ebben a korban. Akinek még nem volt nyilvánvaló kire ütött ez a gyerek, alább a bizonyíték:


A fogak árulkodnak, egyébként, mintha Boróka lenne

Kerítés, elkerítés, bekerítés

Kiskapuval vagy kerítéssel szereltük fel a lakást, amikor Boró nekifogott négykézlábazni. Bár eddig még nem kisérelt a lépcsők közelébe sem menni, biztonságosabbnak tűnt így az élet, s egy fokkal nyugodtabbak vagyunk így. További biztonsági és szobakellék-mentési intézkedések következtek. A nappaliban bomlasztottuk a botanikus kertet, s átszerveztük a földre tett növények egy részét, arra gondolva, hogy majd gyomlálás, kiborítás, földkóstolgatás meg lapitépés következik. No, semmi ilyesmi nem történt, de azért csak a minimális zöldet hagytuk elérhető helyen. Úgy látszik egyelőre a virágok nem hozzák lázba a kiscsajt.

Annál inkább érdeklik őt a földön kúszó és falból lógó huzalok. Bármelyiket megbabrálja, megkóstolja, s teszi-veszi. Ha nincs bedugva a konektorba, nem is zavarna, de valahogy a bedugott telefontöltők nyálazása nem túl nyugtató. Tanulság: telefont csak polcon töltünk, laptopot pedig az ágy mögött. Persze, maradnak még érdekfeszítő helyek a nappaliban, mint pl. a tévéasztal, abban ugyanis fényes kütyük porosodnak, tele gombokkal, kijelzőkkel, amiket lehet tekergetni, nyomogatni. Ezt előszeretettel műveljük a nagyszülőknél is. Nagyon jó, ha kéznél van egy díszpárna vagy kis puff, mert azzal MÉG láthatlanná tehetünk egy-két ilyen izgalmasnak tűnő helyet (pl.Apa borgyűjteménye).

Amikor kiderült, hogy elég sok ilyen nem kimondottan bababarát sarkunk van, arra gondoltam, hogy ezeket leválaszthatnánk a nappaliban egy kerítéssel, ne kelljen percenként hátranézzek mosogatás közben. Másrészt az egész házat sem tudom állandóan patyolat tisztán tartani. A futószőnyegek elhelyezése is csak részben oldotta meg a problémát. Azt tényleg nem szeretném, hogy épp mindenhova bejárása legyen. Úgy gondolom, elég nagy a mozgástere, nem kényszerítettem bele nap mind nap egy hempergőbe, és azt sem akarom, hogy ha a mosdóba kell mennem vagy épp a mosokonyhába, akkor mindig "lepasszoljam" a járókába vagy a kiságyba. (Igaz, mostanában ha tusolok ő a járókából figyel a fürdőben, de hamar megunja már ezeket a szűk helyeket).

Így esett a választás a babakarámra. Igen, furcsán hangzik ez az elnevezés. Én is most tanultam :) Valójában olyan mint egy kerítés, csak teljes kört lehet csinálni belőle, a babaágy rácsaihoz hasonló szerkezet, csak nincs alja, de van ajtaja. Szóval néhány hónapig használható csupán, amíg elindul a gyerek, mert gondolom, utána már azt is felfedezi, hogy lehet kinyitni az ajtót.

Grimaszoljak?

Két opciónk volt: vagy elkerítem az előszobát a nappalitól, (de akkor még mindig ücsöröghet a lábam alatt, között, mellett a konyhában, s frászolok a csempére eséstől, meg a felfázástól) vagy őt kerítem be a játékaival, s színes szőnyegével. A második változat mellett döntöttünk. Meglepően jól bevált ez a szerkezet. Hosszú ideig eljátszik benne és úgy gondolom, hogy sokat segít a mozgásfejlődésében is, főleg ami a felállást és lépegetést illeti. Korábban a leglehetetlenebb és legveszélyesebb helyeken állt fel, s suppant is eleget. Most viszont ügyesen fogózkodik a rácsban, s lépeget, oldalazva.

Aki nem lép egyszerre...

 

Nicsak, besütött a napocska

 

Hétköznapi móka

Egyszerű huncutságokkal fel lehet dobni a kiscsaj hangulatát. Olyan dolgokkal foglalja le magát időnként, amelyekre nem is gondoltam volna. A kreativítás és a spontaneitás a kulcsa mindennek, vagyis az, hogy az elkeseredéshez közeli pillanatban épp mit kapok ki egy fiokból, a táskámból vagy a polcról. A ház majd minden sarkában vannak olyan "varázselemek", amelyek "tűzvész" esetén jól fognak.

Ilyen a konyhában a műanyag tölcsér, a krumplitörő, a habverő, a kenyeres kosár és a tányéralátétek. A konyhában számára két elérhető fiok van, de míg régebb huzigálta őket, mostnában ez nem hozza lázba (szerencsére), vszínű azóta, hogy a nagyobbik fiokba becsípte egyszer az ujjacskáját. Szóval ott nagy rámolás nincs vagy legalábbis eddig nem volt.

Az etetőszékben általában a szilikon sütemény-formák kerülnek a kezébe, amelyeket jól lehet majszolni, s ha lekerülnek a földre (az esetek 99 százalékában), legalább nem csörömpölnek. Az etetőszék másik nagy trükkje, a pusziadás. Vera-mama tanította meg a csöppséget arra, hogy kérjen és kapjon is puszit a buksijára. Elég, ha megkérdezzük tőle, "kérsz puszit?", előredől, s nyújtja a fejét, mert jöhet a puszi. Ennivaló.

Enyhén maszatos

A nappaliban a legjobb móka felállni a lehető legizgalmasabb helyeken: pelusos dobozra, játéktárolóra, puffokra, kisasztalba támaszkodni, ha lehet mindenhol és minél többszőr. Büszkén felhúzza magát, kuncog közben, majd egy kézzel tartja magát, mutagat vagy nyújtja a kezét, hogy valaki fogja meg. Lépegetni eddig csak a kiságyban oldalazott.

Finom ez a fadolog, egyelőre csak "kóstolgatom"

A terítéskor Boró a legnagyobb segítségem. Általában két tál nedves ruhával érkezem fel a nappaliba. Régebb ez a tevékenység akkor zajlott, ha ő épp aludt, de most már kimondottan akkor időzítem a terítést, ha ébren van, mert nagyon élvezi tenni-venni a cuccokat. Az a játék, hogy kipakol mindent a tálakból, aztán vissza, felteszi a fejére, majd huzigálja a szárítóról lecsüngő ingujjakat, lábszárakat.

A kicsi szobában a zoknis kosár a legizgalmasabb: kirámolni a zoknikat, kirázni, forgatni, dobálni, kóstolgatni őket, odanyújtani anyának, s törölni velük a földet... ki gondolná, hogy van ennél érdekesebb tevékenység.

Büszke zoknirámoló

A nagyszülőknél is megvan már a rituálé. Egyik helyen a színes hütőmágneseket, a vitrinre felragasztott képeket és a fürge halakat kell szemügyre venni minden alkalommal, a másik nagyszülőknél az unokatesó fotóját, a kalapos babát és a katibogaras, pillangós ajtórajzot kell végigmutogatni. A szokásos terepszemle után jöhet a mászkálás, újság- és folyóiratrámolás, állatosnaptár nézegetés, a mama ékszeresdobozának a babrálása.

Ha végre itt az ősz...

Ki mondta, hogy csak a nyári nagy melegben érezheti jól magát a kiscsalád a szabadban? Nem véletlenül az ősz a kedvenc évszakom, pontosabban, az ilyen őszi napok, mint amelyeknek mostanában örülhetünk. Picit hosszabb előkészületet igényel az elindulásunk, mert ugye több réteg ruha kerül a gyerekre, de annál jobban nem esik semmi, mint napsütésben, enyhén hüvöskés időben rugdosni a faleveleket, tolni a babakocsit, megkeresni a nyugodt parkokat, hosszasan bámulni Boróval a galambokat...

A napokban felfedeztem, hogy nem érdemes a Vársétányig elkocsikázni, van egy közelebbi fás park a központban, amely még csendesebb, mint az előbbi. A régi szülészet melletti parkocskát átalakították játszótérré úgy, hogy közben megőrizték a sok zöldet. Kevés autó jár arra, így sikerült a Boró alvóprogramját is kitolni, D-vitamin-kúrán volt (napsugár-vadászaton) és aránylag friss levegőt szívhatott.

Miután több hétvégén keresztül "kigödéztük" magunkat, a változatosság kedvéért legutóbb Borzonton töltöttünk két napot. A hét elején még bizonytalanul készültem a táborba, gondolván, ha mégis rossz időnk lesz, megfázik a Kicsi és unalmas lesz végig bent ülni, de szerencsére kitartott az indián nyár. Drága semmittevéssel telt el a hétvége, ugyanakkor épp ezzel a lazító programmal, az éjszakai csillagos éggel, a verőfényes napsütéssel, a tábortűzzel, az énekléssel, gyergyói levegővel, közös hintázással és traccspartikkal feltöltődve jöttünk haza. Nagyon szeretem ezeket a napokat, ezerszer jobban, mint az itthon töltött sablonos, zimankós napokat, kimozdulni a rutinos életvitelből. Ez kell a családunk boldogságához.

D-vitamin kúrán
 

T, mint t....

Tátáááá - ezzel kezdődött a dumaparti. Hetekig, s mondhatom, hogy már több mint egy hónapja ez  volt a sláger. Egy rövid ideig a táj-táj is működött, aztán szüneteltettük az integetést, de néhány napja újrakezdtük ezt is. Persze stílusosan nyomja most: mutató ujjával integet, magyaráz. Közben megmutatja hol van a lámpa, s minden ami magasban van, néha Zsemlét is megkeressük. Mosolygósan mutogat, ha ismerős arcokat lát, olyan IT-módra. Boldog, ha az általa kiszemelt személy odanyújtja ujját az övéhez.

Úgy vettük észre, hogy a T betűs szavak a kedvencei, azok mennek a legkönnyebben. Hiába probálkozunk a Mámá-val vagy Baba-val, figyel, ránk mosolyog, majd alaposan rávágja: Tátááá. A második értelmes T betűsünk a Tessék. Azt játszodtuk, hogy odaadtam neki egy játékot, majd visszakértem és közben a tessék-köszönöm-et ismételgettem, míg egyszer sejpítősen, szégyenlősen, halkan elkezdte ő is: Tessszé. Ezt mondogatja már egy pár napja, ha adunk neki valamit és mondjuk is, hogy tessék, ő is válaszol.

Ma este újabb produkcióval lepett meg. Állingált a kiságyban, s minket nézett, mi pedig hecceltük: szólítgattuk, kacagtattuk, s mondtuk, hogy mozogjon a rácsok mögött, táncoljon. Csak ennyi kellett neki. A Tánci hallatán, rázendített, és egész este ennek a szónak örült: Táánszi-táánszi, ismételgette, szűntelen.

Állathangok közül az oroszlán a király! Ezt kevésbé tudatosan (néha kérésre is összejön) produkálja. Már-már túlzásba is viszi, s félek bereked egyszer, mert ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné, akkor a Kis akaratos, előkapja a oroszlánmérgét és morrog. Annyira élvezi ezt a hangot, hogy időnként jókedvében is morrog, ha társaságban, játszóházban, üzletben vagy utcán tartozkodunk. Csitítani is kell időnként, habár más anyukák megnyugtattak, hogy nem egyedi jelenségről van szó, mert ilyen állati módon nyilvánul meg néha más baba is.

Gyerekdal-függőség

Hallottam és olvastam cicifüggő, cumifüggő babákról, olyanokról, akik szopják az ujjukat, láttam olyan kisgyereket akinek cigánykerekezni kellett, csak hogy faljon valamit, no a mi Borókánk kizárólag csak úgy eszi meg az ebédet (értsd: főtt kaja hússal, tojással vagy májjal), ha közben bámulhatja a gyerekdalokat. Erre sem számítottam és bizony, amikor még nagyon pici volt a lányunk, nagyon ragaszkodtam ahhoz, hogy a tévétől, számítógéptől, telefontól meg mindenféle ilyen ledes, erős fényű képernyőtől távol tartsam. Ez az erős elhatározás addig tartott, amíg az egészséges (?) táplálkozást előnybe helyezve maradt az egészségtelen (?) youtube videocska nézése.

Épp huszonvalahány percet tartanak az egybefűzött gyerekdalok. Ennyi idő alatt, most már sikerül megetetni délután a leányzót. Sikersztori az eddigi teljesítményhez képest. Ha épp csörögni kezd a telefon, vagy lemerül az akuja egy pár percig működik a házimód is, azaz én folytatom az éneklést, de hát, ez a bohóckodás sokáig nem használ, csak az animációval ellátott gyerekdal-csokor köti le. Annyira képes a hangra és képsorra figyelni, hogy meg is feledkezik arról, hogy az általa nem kedvelt májas kaját adom neki vagy épp zöldségpürét eszik. Robotszerűen nyitja a száját vagy lököm be a kanalat. De ha nem lenne ez a figyelemelterelő hadművelet, akkor katonásan forgatja a fejét jobbra balra, összeszorítja az ajkait, fordul ki az etetőszékből és már prünnyög, hisztizik, hogy milyen gusztustalansággal álltam elő.

Szóval "megtörtem", mert meg kellett, s bár tudom, hogy nem túl egészséges ez így, mert egyrészt biztosan jobban emésztene, ha az evésre összpontosítana, de ez van. A negyven perces vagy akár egy órás etetéshez már nincs türelmem, s közben ő hisztis lesz én meg ideges. Valamelyest megnyugtat az a tény, hogy legalább naponta csak egyszer kell bevetni ezt a szerencsétlen módszert, mert sem a reggelihez sem a vacsorához nincs szükség ilyesmire. Csak elnövi ezt is. S végülis nem a Terminatort nézi/hallgatja, hanem azokat a kedves kis dalokat, amelyeket én is szoktam neki énekelni, meg az animáció is egyszerű.

Két hónappal ezelőtt így barátkozott a jaurttal. Azóta már kettőt is bevág egymás után (természetesen a gyümölcsösből.)

Az örökutazó

A bulgáriai út talán csak bemelegítőnek számított az őszi kocsikázáshoz, mert akkor legalább egy hétig egy településen pihentünk, szeptember végére viszont besűrűsödtek a programok. Szeptember utolsó hétvégéjét Magyarországon töltöttük. Az ürügyet egy családi esküvő jelentette, de ha már olyan messze elutaztunk a gyerekkel, akkor családlátogatást, tóparti sétát és pesti tekergést is beiktattunk a programba. Szegény Boró négy nap leforgása alatt négy különböző városban járt, új lakásokban, számtalan új arccal találkozott, nem csoda, ha kifáradt a Drága.

Székesfehérvárral indítottunk, ahol Apa első unokatestvérének esküvőjén vettünk részt. Az utat jól bírta a kiscsaj, annak ellenére, hogy hajnali 4kor indultunk itthonról, amikor átraktuk a kiságybból a kagylójába, majd az autóba, de szerencsére visszaaludt reggelig. Panziós szállásunk meglepően barátságos és tágas volt (a bulgáriaitól nagyon messze állt, pedig az szálloda volt). Itt is adtak kiságyat Borónak, a szobánkban mikrót is kaptunk, így a tejmelegítés is megoldódott, a reggelis svédasztalon pedig gyümölcsös jaurtot is találtunk, így bőséges kajálással kezdte a napot a kiscsaj. Éjszakai eksüvő lévén, mi csak az igazi buli elejét kaptuk el, ugyanis este tízig a lagzis forgatókönyvben csak a zabálás szerepelt.

Én ütöm a taktust
 

Vasárnap délelőtt nem siettük el az időt, nyugodtan reggeliztünk a panzióban, aztán kávéztunk az ifjú párral, majd meglátogattuk Székesfehérváron Apa régi munkatársát. Dél körül a Velencei tó irányába vettük az utunkat, mert amint megtudtuk egy kőhajításnyira van a tó a várostól. Szerencsére felkészültünk a szélfúvásra, mert igazi őszi hangulat fogadott a tóparton. Amolyan balaton-hangulatunk volt, kies táj, nád, rucák, csónakok, halászok és egy nagyobbacska pocsolya, na jó, senkit nem akarunk megsérteni, de annyira nem hatódtunk meg tőle. De legalább nyugodt környezet fogadott, így békésen tudtunk sétálni. Az útvonalat Boró kinézte nekünk:

Hmm, ha észak fele megyünk, Tatabányára érünk

Boró délutáni szundijára az autóban került sor, útban Tatabánya fele nem kellett ugyanis ringatni. Ott násznagyainkat látogattuk meg. Újabb helyszín, rég nem látott arcok. Kis időbe telt, amíg Boró megbarátkozott az régi-új arcokkal, de aztán megjött a kedve, s körbemászta nappalit, vacsoráztunk, majd ágyba dőltünk, mert másnap indult a nagyvárosi projekt :)

Apukám családjával

Budapesten legalább két napot szerettünk volna tölteni és nem az volt a cél, hogy megváltsuk ott a világot, hiszen a mi Apróságunk amúgyis a sok újdonságra rácsodálkozik. Barátainktól tanult szlogen szerint vágtunk neki a nagyvilágnak: élményekre költünk nem tárgyakra. S ez be is vált. Az eddigi budapesti kiruccanásainktól eltérően nem a plázázás, nagy bevásárlás, éjszakázás volt a lényeg, hanem a maximális lazításra összpontosítottunk. Laza dunaparti séta, ücsörögtünk a padokon, bekaptunk egy gyors szendvicset, babakocsiztunk és bámészkodtunk a Margit szigeten, csak a városi közszállítást használtuk, s élveztük a hármas létet.

Családi idill a Dunaparton

Ez a sárga óriáspad irtó kényelmes, maradjunk még!

Bebizonyítottuk, hogy hordozó nélkül is könnyen bejárható a környék. Bár vittünk magunkkal babahordozót, a babakocsival nagyon jól boldogultunk, mozgólépcsőkön le s fel, buszon, villamoson, metron bárhova eljutottunk, igaz, ez négykezes "munka", ahhoz hogy kevésbé izgalmas és veszélyes legyen. Borónak sem kellett görnyednie, rám melegednie, többet látott és jól pihent. (Egyszer kötöttem magamra a kiscsajt, az ikeás túránk alatt, de miután annyit ficánkolt rajtam és legszívesebben kitekeredett volna, csakhogy lekapjon valamit a polcról, visszaraktam a kocsiba, s a kijáratig egy krumplitörőt majszolt). A másik nagy előnye a babakocsinknak az volt, hogy egész nap kint lehettünk a főváros utcáin, miközben Boró a megszokott időpontokban szunyálhatott békésen, kényelmesen, a közlekedési eszközökön ringatásra nem volt szükség, s ha épp ébren volt, akkor szórakoztatta a nagyvárosi létbe belefásult utasokat. Szerettem így Pesten lenni, hármasban, nyugodtan. Bármikor megismétleném.

Erről a hídról meséltetek?

 

Hova tűntek a galambok, Anya?

Vicces szökőkut, én irányítottam a mozgását :)

Felpörögtek a dolgok

Hódítsuk meg a konyhát is

Azt gondoltam, ha nekilendül a négykézlábazásnak, akkor egy ideig elleszünk ezzel a szenzációval, de Boró másképp döntött. Más szögből is szemlélni szeretné a világot, így aztán fel-felhúzza magát és két lábon áll. Amikor először láttam ezt a produkciót, azt gondoltam, hogy csak a véletlen műve. Egy héttel ezelőtt a kiságyban emelkedett fel, öreganyósan, görnyedve, fenekét hátratolva, lábujjhegyen, kihajolva a kiságyban, de megcsinálta.

Lent van, fent néztem és nem volt ...

Azóta ahol csak éri, kapaszkodik fel. Persze vannak még akadályozó tényezők, mint pl. a csúszós parkett, amely elbizonytalanítja, így szőnyegen vagy ágyon jobban sikerül vagy időnként belebogzódik a cipellőjébe, így azt csak akkor hagyom rajta, ha épp babakocsizunk.

Ebből a szögből jobb a kilátás

Szóval a kiságy után magyarországi vendégeskedésünk alkalmával állt fel a kanapén, majd itthon amint ültem mellette, a lábamba, majd a ruhámba kapaszkodva vette fel ezt az új pozíciót, ma este pedig a pelenkázón csimpaszkodott fel az apjára. Ennek már a fele sem tréfa.

És mászik, mászik, mászik

Ezzel telnek el napjaink: fedezzük fel a nappalit, konyhát, milyen az asztal, szék alatt, felhúzza magát a puffra, legújabban a kiságyban is nemcsak térdre hanem már két lábbal is felállt-forma. (muszály leengednünk a szivacstartót, mert kopp lesz a vége). A videó kis ízelítőt ad a Konyhakellékek rámolása című fejezetből, na meg szemügyre vehető Boró legújabb frizurája is. :)

Térdkoptatás és takarítás

Elkezdődött. Arról a fejezetről van szó, amikor már nem elég csak 2 percenként hátrafordulni a konyhában, hogy vajon épp mit majszol a Kicsi Drága, most már azon van a lényeg, hogy hol majszol? Alig egy-két napot kúszott (a szó szoros értelemben), majd ettől a héttől látványosan beindult a négykézlábazás, azaz előre is haladunk már :)))) Egyelőre érdekesen műveli ezt a mozgást, de biztosan alakul még: a térdeit koptatja, miközben a lábai többnyire a levegőben vannak, a kezeivel húzza magát, így néha ugrásszerű a mozgása.

A hétfői játszóházazás jelentette e folyamat igazi kezdetét. Ott bizonyította be, hogy nemcsak hátrafele tud ő haladni, hanem előre is. Négykézláb és első nekifutásként a harmonika-alagút feléig sikerült elmászni. Ott megszerezte a színes gumilabdát, majd sürgött kifele, persze a zsákmánnyal a kezében már nem volt érdekes az előre haladás, inkább hátra jött, mert az biztonságosabb és egyszerűbb. Ahogy kiérkezett, fenékre suppant, s elégedett mosollyal végignyalogatta a narancssárga labdát.

Azóta már itthon is "bizonyított". A játszószőnyeg hamarosan csak dísztárgy lesz a nappaliban. Azt sem mondhatom, hogy játékokat tartunk rajta, mert azok is szanaszét hevernek a legtöbbszőr. Ma délután megtette az igazi felfedező túrát. Először "összekapott" a szárítóval. Végeredmény 1-0, a Boró javára, mert a szárító megadta magát és hanyatt vágódott a parketten, a megszeppenés után Boró megvizsgálta a pléhtálakat. Szenzációs hangot adnak ki, ha egymásba, majd a parketthez csapja őket. Szinte-szinte Apa boros készletéhez is sikerült eljutni, de azt amjd máskorra időzítjük. Következett a járóka tartószerkezete, azt most békaperspektívából bámulta, máskor ugyanis más szögből vehette csak szemügyre. A felfedező körútról nem maradtak ki a konyhaszékek sem, azokat is jól lehet huzigálni, mert könnyen csúsznak a parketten. Rengeteg érdekes dolog kerül elő, s miiiiindent szemügyre kell venni, megbabrálni, s persze, megkóstolni.

Sürgős teendők: felszerelni a lépcsőfel- és lejáróhoz a rácsokat ill. beszerezni egy babakerítést (nem tudom mi a szakneve), amivel a nappaliban található botanikus kertemet (vagyis a  földön található cserepes virágokat) elbarikádozhatom, vagy ha nem, akkor a Boró mozgásterét fogjuk behatárolni vele. Na és az eddigieknél is rendszeresebb parkettpucolás következik.

Boróval a tenger

Élménybeszámoló hiányában inkább pontokba foglalnám mindazt, amit tanulságként (jó és rossz értelemben egyaránt) levonhatunk az első "komolyabb" babás nyaralásunkból. Azért írom, hogy komolyabb, hiszen idén nyáron már Gödétől Tusnádig, Szent Anna tótól Vármezőig több helyen kirándultunk már Pöndörkével, de három napnál tovább nem tartott egyik sem. A bulgáriai út más volt. Több csomag, nagyobb előkészület és bevásárlás, szervezkedés, egy hét stb.

Az útról

• Időzítés: amit már indulás előtt tudtunk, vagy sejtettünk, hogy éjszaka könnyebb lesz kisgyerekkel utazni. Ez bevált. Addig aludt, mint itthon, majd a reggeli autós-szopi után visszabóbiskolt még egy darabig. Napközben sem ördöngős (egyelőre, amíg Kicsi) az utazás, akkor aludt és kb. annyit, mint itthon, két szundi között viszont szórakoztatni kell a Drágát.
• Játékfelhozatal: bőséges kell legyen. Mivel az utazókagylóban leszűkül a mozgástere, így csak a kezeit tudja használni, max. a lábával rugdalózni, hamar megun egy-egy játékot, így állandóan résen kellett lenni és persze a kreatívitás maximumát kellett nyújtanom, hogy elkerüljük a nyűgölést
• CD: nyert ügy, ha gyereklemez is van az autóban. Ez szórakoztat kicsit nagyot egyaránt. Amikor már kimerült a játékkészlet és az evés-ivás sem érdekelte, a gyerekdalos CD bizonyult az igazi mentőővnek. Apa is annyira fáradt volt már, hogy kínjában a Kisegeret dúdolta (azóta is ez a kedvenc) én pedig addig nótázgattam Borónak, míg szinte az én szemem hamarább lekoppant, mint a szórakoztatottnak, aki rezdületlenül bámult végig.
• Kipöckölés és csereruhák: bár szerencsénkre nem kellett a dög meleggel kűzködni és az autóban egy kevéske légkondit is engedtünk, Boró mégis meg-megizzadt. Erre számítottam, mert olyan izzadós fajta a lány, így már eleve törölközőt raktam a háta mögé és a kanyargós útra gondolva két apró törölközővel kipöcköltem a fejét. Ruhacserére elég gyakran került sor, mert aggódtam, hogy ha kivesszük az autóból megfázik.

A parton

• Homokozófelszerelés: ez az amit nem kell eltúlozni. Magunkkal vittünk legalább két olyan játékcsomagot, amit ki sem vettünk az autóból, de a biztonság kedvéért, persze, velünk volt. Úgy látom, hogy kb. jövőre, vagy az is lehet, hogy két év múlva lesz igazán sikere azoknak, hiszen a szó szoros értelemben vett homokozástól még messze állunk. Egyelőre 6db. kis pohárka, egy labda, meg természetesen a szomszéd gyerekek báááármilyen játékai a legjobbak.
• Saját és a többieké: a saját játékainkat mindig azért vittük, hogy a többi gyerek szórakozzon velük, mert valójában Boró szinte mindig a másét vette el és ette, nyalta, homokostól, vizestől.
• Száraz pléd: legalább két törölköző, de szinte mindig három is volt velünk, mégis jól fogott volna még legalább egy, ami száraz és betakarhattam volna vele az alvó csemetét, így aztán a harmadik naptól már pléddel érkeztünk ki a partra. Az azért is volt hasznos, mert plédbe egyikünk sem törölközik és szél ellen véd, akrácsak az aranyat érő félsátor (jó találmány!)
• Még a bugyiban is: nemcsak a pelusban, hanem az én melltartómban is homok volt, így aztán a déli/délutáni altatáshoz szükséges szopikor, bizony, oda kellett figyelnem, mi kerül a gyerek szájába. Egy tusoló jól fogott volna a parton. De nem volt. Így ki kellett bogozni egy nedves törlővel, vagy épp ami akadt.

Víz

• Uszógumi: a tengerre fölösleges kivinni, erre rájöttünk már az első nap után, csak a szálloda és az aquapark medencéjében használtuk az amúgyis újdonságnak számító segédeszközt. A tengeren elég volt a hullámokkal, a sós és a babának elég hideg vizzel ismerkedni.
• Hőmérséklet: lehet mi voltunk (vagyunk) beszari szülők, de nem mertük 5-10 percnél többet tartani a tenger vizében Borót, mert még nekünk, felnőtteknek sem esett jól a lengedező, legtöbbszőr erősen fúvó szél fürdés után, hát akkor a gyereknek... Egyébként meglepetten fogadta a habzó tengert, de nem sírt vagy nem tűnt ijedtnek. A homok inkább lázba hozta, mint a víz.

Kaja

• Bébikaja vs. svéd asztal: persze, felpakolva mentünk, még a lapos vizet is itthonrül vittük, akárcsak a gyümölcspépet és jaurtokat is. Ami biztos, biztos alapon. Szerencsére nem is kellett a hasmenés elleni gyógyszerekhez nyúlni. Közben ami az etetést illeti, megbátorodtam olyan értelemben, hogy ne csak az általam készítetteket és az ízteleneket adjam neki. Így aztán evett húslevest, gombalevest, paradicsomlevest, feta sajtot, bolgár jaurtot, pudingot, s kenyereket.

Esti program

• Bébicsősz: sokat vaciláltunk itthon, hogy mi lesz majd altatás után, ki marad a Kicsivel, ha a társaságnak épp mehetnéke van, illetve, hogy hova és hogy szereljük majd be a bébifont, de végül egyszerűen megoldódott a helyzet. Nagy dorbézolásra nem került sor, hiszen majdnem mindannyian gyerekesek voltunk,de azért egy-egy este volt kimenője a fiuknak, ill. a lányoknak, a babatelefont pedig egyáltalán be sem üzemeltük. a tíz-tizenegyórai lefekvés nem esett rosszul, végülis vakációztunk.

Először bilibe

Már egy jó ideje (kb. egy hónapja) elég kiszámítható, hogy Boró a nap melyik időszakában tölti meg a pelusát jó egészséges kakival. :) Az esetek kilencvenkilenc százalékában reggel, felkelés után biztosan jön a nagy dolog, de van amikor már ébredéskor alig lehet mellette feküdni, mert olyan bűzfelhő veszi körül. A lényeg, hogy reggel ami biztos, aztán napközben még a kajálás mennyiségétől és milyenségétől függően előfordul, hogy a pisin kivül más is kerül a pelusba.

Mivel már elég jól kiismertük ezt a programot, illetve többszőr előfordult, hogy ha egy kicsivel is több ideig ült a teli pelusban, akkor következett a batikolás: body, pizsama, hálózsák, pléd, mikor mi..., így aztán nekiláttunk a bili-keresgélésnek. Vettünk is egyet az IKEÁ-ból, abszolút egyszerűt, de elég magasat, amint az utólag kiderült, mert a Boró lába le sem ér róla (egyesek szerint ez épp jó, mert nem tud elmászni, de hát amúgy sem hagynám egyedül még, hiszen könnyen leborulhat róla).

Ismerkedés a bilivel

Az első két probálkozás sikertelennek bizonyult. No, nem azért, mert nem volt hajlandó abba pisilni mert hosszas unszolás után sem akart volna, hanem már az első pár másodperc után le akart szállni róla, s elpityeregte magát. Úgy tűnt, hogy kényelmetlen neki ez a pozíció, zsimbes is volt, mert már az alváson járt az esze, így szüneteltettük egy kicsit a dolgot. Stratégiaváltás következett. Ma reggel, rögtön, ébredés után vetettem be ismét a bili-témát, így a zsimbi ki volt zárva, de szinte biztos voltam abban, hogy eredményes lesz az "ülés", mert a pelusban csak az éjszakai pisike lapult. Nem telt el egy perc sem, csurgatott is a bilikébe, majd jött a kaki is. :))

Pizsamásan már más :)

Örömujjongás, megbámultuk a "termést", majd elöntöttük a wc-be. Lássuk, mi lesz holnap? :)))

Egy fejezet vége fele, vagy csak megszokás kérdése (?)

Még mindig nem tudok önfeledten örülni annak, ha Boró cumiból issza az anyatejet/tejport. Bár több szülő örülne annak, hogy gyermeke elfogadta cumis üvegből a lefagyasztott tejet vagy megtalálta azt a tejport, amit megiszik a kis Aranytójó. Persze, ez pozitívum. A lelki oldala viszont nehezen megemészthető.

Maga az a tény, hogy egy adott ponton elereszti a cicit, s befordul szundítani, sokszor ez is rosszul esik, de ezt elfogadtam, hiszen nem is az a lényeg, hogy addig szopizzon, amíg cicivel a szájában elalszik. Máskor viszont, ha cicizés után nagy lelkesedve megiszik még elég nagy mennyiségű tejport, bizony nyelek egyet, mert tudom, látom, hogy ez már azt jelenti, hogy végefele tart a szopizási éra. Persze, ha napközben nem sikerül kikapcsolni minden ingert és zavaró tényezőt a környezetéből altatás közben, akkor a cicizés nagyon jól jön. Igy történt a tengeren is, amikor minden nap elaludt a parton, a törölközők alatt, szopizás után. Akkor nem is probálkoztam a szokásos altatási módszerekkel, a simogatás, meg énekelgetéssel, hiszen annyi külső inger érte, hogy semmi esély nem volt ellazulni.

Kicsit olyan ez, hogy egyik szemem sír, a másik nevet, mert miközben picit bánt, hogy az anyatejet pótolni kell, az elalvás és visszaalvás könnyebben megy úgy este, mint hajnalban, amikor megébred. Közben ennek tudható-e be vagy sem, hát, nem tudom, de súlyban is gyarapodott az utóbbi időben. Szemmel láthatóan megvastagodtak a combikái és karjai, de azért mégsem olyan felfújt gyerek, mint egyes tápszeresek. Normális is, hiszen tulajdonképpen naponta egyszer, max. kétszer iszik két deci tejport.

A mennyiségre érdemes odafigyelnem - ez az egyik tanulság - mert ha este is és reggel is behörpint kétszáz milli körüli adagot, akkor a nap többi részén kinlódássá alakul az evés. Persze, tele a pocakja, a gyümölcs sem kell óriási mennyiségben, a főtt kajáról nem is beszélve. Úgy vettem észre, ha kevesebb tejport iszik, akkor marad hely a gyomrában gyümölcsre is és a délutáni alvás után többé-kevésbé normális körülmények között megeszik egy kis adag főtt kaját (szigorúan gyümölcsalapú, másként nem kell).

Kire ütött ez a gyerek?

Mégiscsak rám hasonlít ez a gyerek? Na jó, most a szokásairól beszélek, mert az már egyértelmű, ha egymás mellé rakjuk a Boró fényképeit és a saját gyerekkori fotóimat, nem az én vonásaimat örökölte. Ami viszont az evést illeti, hát, a gyümölcs továbbra is a nagy kedvenc marad. Nem hittem volna, hogy lesz még olyan eledel, amit annyira szívesen fogyaszt, mint azt, és mégis. A jaurt! Mintha mennyei mannát kínálnék neki, s egyik óráról a másikra egy új gyerek ülne az etetőszékben. Semmilyen unszolás, bohóckodás vagy nótázgatás nem szükséges: magától nyitja a száját, s lelkesedve nyeli a jaurtot, a símát és a gyümölcsöset egyaránt. Remélem a tehéntúró, szána és egyéb tejtermékek is elnyerik a tetszését majd. Ha rám hasonlít, akkor ez is menni fog. :p

A főtt ételek (zöldség, plusz husok, tojás meg máj) még mindig nagy kínok között fogynak. Oda jutottunk, hogy ha csak meglátja a tálját, amiben a zöldségpüre (bármilyen változatban) van lekonyul a szája, s mégcsak meg sem kóstolja, elfordítja a fejét, majd kezdődik a hisztivel egybekötött bömbölés. Azért csodálkozom sokszor, mert valamikor még a hússal vegyített zöldséget úgy ahogy, megette, igaz negyven percet ültem mellette, míg lecsúszott a torkán, de na, ezzel is kibékültem, csak egye. Vissza kell vezessük a gyümölccsel való vegyítést, csak ennek az lesz a hátulütője, hogy minden étel gyümölcsízű lesz, s csak ilyen formában fogja megenni. Talán ez sem a világvége, csak kerüljön be a szervezetébe mindaz, ami ebben a korban fontos (tojás, máj, hal, csirke).

Az üveges kajákról sem mondtam le teljesen. Felfedeztük, hogy a DM-ben van egy vegyes gyümölcsös változat, amit teljesen kiürített. Másnap felvásároltam belőle eleget, hogy maradjon a kirándulásunkra. A husos változattal még kisérletezünk, egyelőre 4-0 az eredmény, azaz négy félét probáltunk, de egy ujjnyinál több nem kellett egyikből sem neki, így végül Zsemle örülhettett neki. Most az utolsó "kártyánk" azok a magyar termékek, amelyek gyümölccsel ötvözik a húst. Hátha...műküdik majd a bolondítás.

Drága békeidők, amikor még tátotta a száját a zöldségre is

Az övé az enyém

Borókám kezd belenőni azokba a ruhákba, amelyeket rám adtak huszonnyolc évvel ezelőtt és persze amelyek kímélt állapotban maradtak, s valamilyen emlék fűződik hozzájuk. Először a narancssárga horgolt ruhát adtam rá, amit Gabszi-mama készített nekem, aztán azt a horgolt kalapot hordt(j)a, ami a keresztelőmön volt a fejemen, legutóbb pedig az piros ruhácska került rá, amit szintén Gabszi-mamától kaptam. Most ismét divatos, ugye, a kalocsai minta, tehát észre sem vehető, hogy több tíz éve vásárolták. Persze, Borónak most térden alul ér, én pedig két évesen viseltem, akkor pedig épphogy eltakarta a bugyimat. :)

Íme a bizonyíték:

Törzsök nagymamám kezében, Boró pedig az enyémben

Sok a mondanivaló

A gargalizálás mondhatni régi, elkopott sláger (bár még időnként így kommunikál a bogaraival), de azóta már a panasznak és a jókedvű játéknak is van kísérőhangja. Ha jól emlékszem a hatodik hónap jelentette a határkövet, vagyis akkor "eredt el igazán a nyelve", s kezdődött a mondikálás, azaz galagyolás. Többnyire az A magánhangzóhoz társulnak a különféle mássalhangzok, s szótagismétlésből áll a Boró-mondika.

Asztalcsapkodással egybekötött galagyolás

"Á-táááá!"

Kezdődött a "mámmmámámám"-al, aztán a "nyányányá"-val folytatódott, ezek viszonylag rövid ideig tartottak, az igazi slágernek mostanában a "tá-tá-tá" bizonyul. Általában reggelente arra ébredünk, hogy amint kinyitja a szemeit, körülnéz, elkezd mocorogni, rázendít, s érdekes mód nem "tá"-val indít, hanem inkább "á-tá" a kezdőszólam. Persze, ilyenkor az apja hűségesen válaszol neki. Néhányszor az is sikerült, hogy a mi bíztatásunkra zendített rá, azt is mondhatjuk, hogy utánozott.

Máskor csak egymagában mondikál, játszás vagy sétálás közben, mintha a játékaival vagy séta közben a fákkal, járókelőkkel kommunikálna. A kommunikációjának másik jópofa módja, a kuncogás. Nemcsak rámosolyog az emberekre, hanem mostmár többszőr észrevettük, hogy felfigyel a vele szemben ülő gyerekekre, követi a játékukat, megérinti, megpiszkálja, repdes örömében (hevesen mozgatja a karjait), tátott szájjal figyeli a nagyapját, amint ő a béka-kerregést utánozza, kacarászik Zsemlén, felfigyel az ugatására, s keresi a hang forrását, ha a gyerekdalos összeállítást nézi, akkor az ismerős és kedvenc fordulatoknál mosolyog vagy épp kuncog, hasonlóan reagál időnként saját játékaira, ha a kezében forgatja, így el-elszórakoztatja önmagát.

Hallgatóság is akad (Anna és Eszter)

Tej-dillema

Korábban már szó volt a reggeli felkelés-vissza nem alvás históriáról. Ennek okának a megfejtése mindaddig tartott, amíg először nem velem feküdt és kelt fel a leányzó. A mamáéknál elszállásolt kiscsaj nem hogy a várakozásokon túl teljesített, ami az elalvást és evést illeti, hanem anyukája fejébe rendesen betette a kis szöget. Este és reggel is behörpintett mintegy kétszáz milli anyatejet, amit mostmár én "együltömben" nem tudok nyújtani neki, egy ciciből semmiképp. És lám-lám, teli hassal, nyugodtan és békésen visszaalszik. Kiprobáltam jómagam is.

Miután reggelente szopizott és hát álom nem jött a szemére sem hét órakor, sem nyolckor, csak forgolódott, nyűgölt, nem találta a helyét, a felmelegített tejecskét szívesen elfogadta még, s annak segítségével már lecsendesedett és könnyen visszaaludt. Amikor ezt először eljátszodtam, kicsit rosszul esett, hogy a "saját csapjaim" már kiürültek, s a Drágaságom a cumisüveget választotta, de hát ennek az ideje is el kellett hogy jöjjön, valahogy megszokjuk. Szerencsére a cumisüvegre csak reggelente van "szükség", napközben az elalvásnál még nagy szeretettel bujik mellém, s ha csak meglátja, hogy nyit a tejcsárda, már ki is köpi a cumit, s fordul felém. Igaz, ma reggel, amikor behoztam a felmelegített tejcsit a cumisüvegben, annak is annyira megörült, hogy kiköpte a cumiját, s nyújtotta a kezét, nyitotta a száját.

Egy picit aggódom még, hogy mi lesz, ha kifogy a lefagyasztott tejkészletünk, mert akkor tejporhoz kell folyamodni. Arra nem számítottam, hogy erre is sor kerül egyszer. Persze, nem a világ vége, más gyereke az első perctől tejporon nő fel vagy legalábbis az első hónapoktól pótolja az anyatejet porral is, de valahogy mindig az volt az érzésem, hogy ezek a babák sokkal teltebbek, hurkásabbak, mint az anyatejesek. Remélhetőleg Boró majd nem fújodik fel. Ki kell válasszuk a tuti-tejport :))

Kiszálláson

Kiszálláson volt Boró a hétvégén. Első alkalommal aludtam külön a lányomtól: ő mamáéknál, mi éjszakai lagzin, más településen, más megyében. Nyilván nem meglepetésszerűen alakult így a helyzet, készültünk is eleget erre a hétvégére, főleg ami az etetést illeti. Az altatás miatt nem aggódtam annyira, mert tudtam, hogy mamáéknak sikerül így vagy úgy lefektetni a kiscsajt, s ha meg is ébred az éjszaka folyamán, kicsi vízzel meg simogatással könnyen visszaalszik. Inkább azt "gyakoroltuk" még a múlt hónapban, hogy fogadja el a lefagyasztott-újramelegített anyatejet cumiból. Néhányszor sikerült is (inkább napközben), kb. három cumisüveget probáltunk ki és kétszer öntöttem el a felmelegített tejet lefekvés előtt, mert csak a cici kellett neki. Rájöttem, hogy ha én is képben vagyok, akkor előkaphatom a világ legjobb és legpraktikusabb cumisüvegét is, neki úgy is én kellek, nem is az éhségről vagy a cumizásról van ilyenkor szó, hanem az én közelségemről. Ezzel magyarázható az is, hogy amikor először Apa fektette le, akkor kisebb huzavona után, elkapta a cumisüveget, s kétszáz mili anyatejet egy szusszra behörpintett, majd a kicsiágyban húzta a csendest.

Szóval, visszatérve az elmúlt hétvégére, a több helyszínes esküvő miatt a reggeli szopizás után már átadtuk Pöndörkét mamáéknak, amíg mi az ifjú párt kocsikáztattuk. Ilyenkor mindig újdonságok történnek. Most a hintában aludta át a délelőttöt, aztán ügyesen megette a gyümölcsadagját, s mire a délutáni szundira került volna a sor, már mi is hazaértünk és vittük is a kiscsajt a lagziba.

Szintén lagzin

Bár a mi asztalunk volt a legközelebb a táncparketthez, így a zene is hangos volt, Boró szeme lekoppant, aztán kivittem kagylóstól, s a teraszon aludt tovább. Az ébédjét elég immel ámmal ette meg, mert borzasztó sok inger érte, s mindenhova figyelt csak a kanalazásra nem, így hol a ruhácskájára hullt a kaja, hol az Apa nadrágját kentük össze.

Délután indulnunk kellett a második esküvőre, de akkor már csak kínozta az elalvást a kiscsaj, se kint, se bent, se az ifjú pár hálószobájában, sehol nem akart aludni, s egy idő után már nem is bántam a dolgot, mert tudtam, hogy akkor könnyebb lesz az esti fektetét. Igy is történt. Svájci óra pontossággal bukott ki a kiscsaj. Az anyatejet úgy itta, mint korábban Apával, az utolsó cseppeket már félálomban. Mire megérkeztünk Ivóba (a kinti lagzi helyszínére), jött is az sms: elaludt, s a tejet is megitta. Éjszaka egyszer sírt fel, valószínűleg felpuffadt a kicsi hasa, mert pukizott egy párat, ivott vizet, majd reggel hat óráig szubndított tovább. S azért írtam fennebb, hogy ha mamáékkal van, történnek újdonságok, mert az első tejcsi után, matarászott egy kicsit az ágyában, majd magától visszaaludt. Bezzeg, ha velem ébred....

Alig vártuk, hogy hazaérjünk, s megszorongassuk a Drágát. Igaz, már az első tíz perc után hiányzott, s pedig csak egy éjszakáról volt szó.

Új játszófelületek, új dimenziók

Amióta rák módjára halad kislányunk, megnagyítottuk a játszószőnyegét, hogy ne kelljen állandóan a parkettet kapirgálja. A keresztelőre kapott színes, puha szőnyeg tökéletesnek bizonyul erre a célra, mert elég nagy felületet betakar és ha elfárad ésfejét elejti, tompábban suppan az aljra. Közben nagyon élvezi simogatni és bügyürgetni a szőnyeg szöszeit és (egyelőre) ritkán mozog annyit, hogy letekerje magát róla. Igaz szedtem már össze az alacsony puff alól, ami a kisasztal alatt szokott állni és a vasalódeszka fele is "elindult", de szerencsére sikerült időben megfordítani. Inkább körbe-körbe tekeri, illetve hátrafele, aztán hason, háton, mikor mihez van kedve.

Kipipálhatjuk az első suppanást is, ami az állandó forgolódásnak az eredménye. A pelenkázón bárhova nyulok, muszály egy kézzel mindig tartsam, mert hihetetlenül gyorsan tekeri magát ide-oda (sokszor a pelenkázás is külön kihívást jelent). Az ágyunk egy szinttel lennebb került, azaz csak a matracon alszunk, így onnan szerencsére nem esik nagyot, eddig csak egyszer került le róla, térdre. A suppanás viszont a játszótéren történt. Egy szempillantás volt az egész. Épp tisztába tettem egy húsz cm. magas ülőkén, s maximálisan rá koncentráltam, ő pedig kuncogott a bámuló kislányokra. Nyúlt volna utánuk, de a lányok közben elszaladtak, én pedig csak épp a pelusért nyújtottam a jobb kezem, amikor suttty, mint egy kiscica lehengeredett a gumis talajra, négykézláb, persze, inkább hasra. Én jobban megijedtem, mint ő, mert mintha semmi sem történt volna, úgy figyelt tovább.

A nagy kedvenc, amihez még segítségre van szüksége: az ülő pozíció. Görcsösen szorítja a lábujjait, azokkal egyensúlyoz, hogy el ne dőljön, illetve a kezével igyekszik magát visszatólni, ha mégis kibillen az egyensúlyából. Ülő pozícióból már fordult át hasra, illetve babakocsiban, kagylóban, kiskádban, legújabban a hintában is felhúzza magát, mert ÜLNI akar.



Hiába, ebből a szögből más a világ

Szintén a keresztelőre kaptunk egy járókát vagy bébikompot, amit igazából nem terveztünk használni, mert sokan (főként orvosok) ellenzik azt. Kompromisszumos megoldásként a kerekeit nem szereltük fel, így csak ül benne és matat, mert van egy DJ-pult előtte, mindenféle zenéltető gombbal. Egy darabig jól érzi magát benne. Főként az ételkészítés alatt szoktam beleültetni vagy ha a mosdóba megyek, mert tudom, hogy onnan nem eshet ki.

Az etetőszékben (ami szintén údonságnak számít, mert a régi pihenőszékét muszály volt elraknunk, miután kapaszkodott ki belőle) is jobban kell figyeljem, mert szokása mindent leseperni maga elől, majd fentről lehajol, s nézi, mi hol hever. Persze, miért is dőlne hátra a székben, itt is ülni kell, ha épp zöldséget kell enni, akkor kitekeredik, mint egy kigyó, s a háttámláján levő macikat veszi szemügyre vagy ha ellustul, akkor felrakja az egyik lábát a tálcára vagy rátámaszkodik a karfára. Jó kényelmes neki az ülőke, szerintem még sokat fogjuk használni, egyelőre ugyanis "lötyög" benne a gyermek :)

Inkább pózol, mintsem falja a főtt kaját

Úszik a fürdő

Eddig a hálószobánkat lepte el a víz, aztán úgy döntöttünk, hogy beköltözünk a fürdőbe, ott mégiscsak könnyebben felszárad a kipancsolt víz. Amióta az ülés lett a menő pozíció, s mindenhol fel akarja húzni magát a kiscsaj, azóta a kiskádban is nagyobb az élet: elkezdődött a szó szoros értelemben vett pancsolás, ami élvezetet is nyújt a drágának. Igaz, az még nem dőlt el, hogy a locspocs érdekesebb, a szivacsok vagy a priccoló kocka finomabb.

Tusványos Boróval

Tavaly még a pocakomban volt a Csöppségünk, s onnan fülelt, most viszont már élesben ment a játék: tömeg, rengeteg ismerős, hegyi levegő, zene, éjszakázás. Így felsorolva nem úgy hangzik, mintha egy átlagos héthónapos programját osztanám, néztek is csúnyán egyesek, de nem kell megkövezni érte, mert nem mi voltunk az egyedüli "felelőtlen" szülők, akik prüntyőkével állítottak be a táborba, na, meg nem mindennapos program ez. Idén ez az első és utolsó. Nem azért mert rosszul telt volna, csupán annyi, hogy ezt a rendezvényt évente egyszer tartják.

Van aki eugeniát, más az ujját rágja

Muszály volt bepótolnom a tavalyi lemaradásom. A terhesség miatt csak a lábamat mártottam be akkor a tóba, most viszont úszhattam, végre, a drága Szent Annában. Jól esett. Borót még nem mártottuk be a vízbe, mert még nekünk is hidegnek tűnt, de majd jövőre ő is "belekóstolhat" a méregzöld csodába. Addig is a parton számos újdonságot lehet felfedezni: törölköző, elszáradt fű, árnyékot tartó lapik, bogarak, s persze játékai.

A fürdőbugyi csak dísznek volt

A bulik, s koncertek idén nem vonzottak annyira, mert hát Boró körül forgott az élet, azon agyaltam, hogy meddig maradhatok vele, meddig halogassam a lefektetést, mikor és hol etessek etb. Boró szinte svájci óra pontossággal jelezte, ha pizsamaosztás következett. Tíz óra fele már dörzsölte a szemét, nyűgösebb volt, aztán rövid séta után hozzám bújt és zavartalanul szundított. Annyira mélyen, hogy még a néptáncsátorban szóló élő muzsika, a kurjantgatások, vagy Rúzsa Magdi koncertje sem ébresztette fel.

Anya álmos, baba alfában

Az etetés kicsit bonyodalmasan indult, mert egy csomót szerveztem az itthon elkészített kaja tárolását olyan körülmények között, hogy az ne romoljon meg, ugyanakkor ott ne kelljen kotyvasztanom. Az üzleti készételt (legalábbis az eddig kóstoltakat) nem ette meg, így csak a házi maradt. Végül a gyümölcsöket felvagdostam itthon és csak a turmixolást hagytam Tusnádra, a zöldséget pedig lefagyasztva vittem magammal, vendéglőkben pedig szíves-örömest felmelegítették nekünk.

Az arckifejezés mindent elárul

Napközben inkább babakocsiztattuk Törpillát, már csak azért is mert az egyebek mellett a legfontosabb kelléket, a babahordozót (is) itthon hagytuk, így egy kölcsön kapott kendővel probálkoztunk, kisebb-nagyobb sikerrel. Első este szinte leszakadt a kezem a Boró csaknem7kg-ja alatt, főleg miután elaludt és teljesen elengedte magát, a kendő pedig abszolút nem tartotta a fenekét, én pedig nem mertem elengedni. Egyszóval rosszul kötöttük fel. Másnapra kifinomult a technikánk, féloldalasan egész jól bírtam. Továbbra is azt mondom, hogy a mai tei az igazi. Legalábbis ilyen körülmények között, mert a babakocsiról sem mondanék le semmi pénzért.

Koncetre készülve

Ez volt tehát Boró első tusványosa, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó.