Aranyköpések 2

Ha be nem áll a szája:

- Keresem a holvana....
- Menjünk kibe! (nem ismeri a ki illetve be fogalmát megkülönböztetni, így egybe mondja a kettőt)
- Gyeje anyuci! Csücsü ide! Játszunk vajamit!
- Gyeje segíts! (s már húzza is az ujjadat, s elvisz, oda ahol segíteni kell)

Álmából, ha felébred (altatás után, közben vagy ébredés után elhangzó érdekességek)

- Mama, énekelj! (amikor Vera-mama már azt hitte, hogy elaludt az unokája, és kiment volna az ajtón, Boró felült és az volt az óhaja, hogy énekeljenek neki)
- Sisakot, vegyük fel, sisakot! (valószínűleg álmodhatta, mert amikor megébredt ezt ismételgette)

Mondandó mindig akad, mozgással fűszerezve

Nagyoktól hallotta és büszkén ismételgeti:

- Aztamindenit, patakocska! (azt a mindenit szószerkezetet előszeretettel használja)
- Ne csináld, na, Zsemle!
- Ügyes baba! (ha sikerült kakilni a bilibe, megdícséri magát)
- Natyon jó! (öndícséret másik formája)
- Finom vót (kajálás után szoktuk neki mondogatni, hogy köszönje meg az ételt, az ő reakciója csak annyi, hogy finom volt)
- Ennyi vót! Ennyi vót! Szállsz ki! (ha hintára, kismotorra vagy úszógumiba rakjuk, rövid időn belül jelzi, hogy neki ebből elege van, szedjük ki)
- Mi töjtént? (elkeseredett állapotában szokta kérdezni, már-már a sírás környékezi)
- Anya, vajami éjdekeset...! (többszőr hallotta tőlem, hogy keresek valami érdekeset a táskámban, amivel ő játszodhat, így amikor szeretné, ha lefoglalnám, pl. bilizés közben, akkor kér valami érdekeset)

Szóvirágok

- bogóc (bohóc)
- távinyó (távirányító)
- ábelek (kábelek)

A kihagyhatatlan élmény

Több mint tíz éve július végén kötelező programunk valamilyen módon megjelenni a tusnádfürdői táborban, de főként a Szent Anna tónál. Két éve a megszokottól eltérően, nem motorral és nemcsak kettesben utaztunk le a tett helyszínére, hanem pocaklakóval. Akkor már a sátrazást is felváltotta a normal szálláshely. Óvatosan kóstolgattam a Szent Anna vizét, de a megmártozásról akkor sem mondtam le. Ez már hagyomány.

Két éve Boróval a pocakomban

Tavaly már Borót is vittük. Ő is ücsöröghetett a parton, aztán szegénykét végigcipeltük a táborban, a koncerteken és néptáncos sátrakban. Elég meredek ötlet volt, de kivitelezhető, hiszen még abban a korban símán felkötözhettem magamra, így szimbiózisban elvoltunk ketten. Idén ezt a felállítást nem mertem bevállalni, hiszen az ölembe nem vehettem volna és az éjszakázást sem egy ekkora gyereknek találták ki. Szállásunk nem volt. Utolsó percben találtuk ki a kirándulásunk forgatókönyvét. Azaz kétlépésben utazunk Tusnádfürdőre: első nap csak Gödéig megyünk, kialusszuk magunkat és másnap Boróbaba nélkül, csak Zselykével folytatjuk utunkat a táborba. S egy éjszaka vagy féléjszaka erejéig meghúzódunk a Katiék lakásán a társaságunk többi tagjával közösen. Ez a kirándulás tulajdonképpen a tavas élmény mellett a barátokról szól, akik nélkül nem is mennénk.

Boró szívesen, gond nélkül maradt Gödén a nagyszülőkkel. A számtalan új élmény annyira lekötötte, hogy szinte egyáltalán nem hiányolt minket. Amikor indulásra készen álltunk és bepakoltunk az autóba, akkor azért megszólalt, hogy a "Manó is beül", de könnyen megtörtént a témaváltás, mert a patakászásnál izgalmasabb játék nincs is egy városi gyereknek. Reggel-délben-este a patakocska, a lovacskák és bocik, Márton bácsi és a szekere, Mazsa kutya és a locsipocsi volt a sláger. Unatkozni nem lehet ilyen körülmények között, sem a pesztráknak, sem a pesztráltnak :)

Nekünk bizony hiányzott a kiscsaj. Többszőr emlegettük. Útban Tusnád fele, Apa többszőr hátrafordult az autóban, hogy meglesse mit csinál a kiscsaj, de a széke üres volt. Az óránkra nézve tudtuk, hogy kb. mikor épp melyik programpontnál tarthat a lányunk. A koncertek előtt gyülekező tömegben láttam még olyan elvetemülteket, mint amilyenek mi vagyunk: pocakos anyukákat, kisgyerekkel, két törpével, egyik kisebb volt, mint a másik. Szóval ez nem kuriózum Tusványoson. De azért mi nyugtáztuk, hogy az éjszakába nyúló koncertezés nem lett volna Borónak való.

A Szent Anna tavat Zselykével is megkóstoltattam. Igaz, mindössze öt perc állt a rendelkezésemre, amíg zuhogni kezdett az eső, muszály volt megmártóznom. Nagyon kívántam. Kellemes volt, mint mindig, nem túl hideg, ugyanolyan gyönyörűen vad. Jól esett.

Idén Zselyke kóstolhatta meg

Hosszú szünet után ismét Vármező

Talán még totyogni sem tudott Boró, amikor utoljára Vármezőn jártunk, így csak az ölünkből és a pihenőszékéből szemlélhette a nyárádmenti vidéket, s néhány képet láthatott azóta az állatokról Sanyi tata telefonján. Nyilván azt nem tudta összekapcsolni, hogy Csöpike és Tárzán kutya, a boci, a tarka és a fekete cica valójában vármezői állatok.

Az elmúlt hétvégén azonban igyekeztünk bepótolni a lemaradást és élő nagyságban bemutatni egyik-másik vármezői szereplőt. Már amennyire Zsemle engedte. Ő sem maradhatott ki ebből a családi kiruccanásból, s szokásához híven annyira kifárasztotta magát az állandó pörgéssel, hogy két napig aztán hozzá sem lehetettt szólni, csak aludt a házában. Vármezőn ő lett a főnök, minden kutyát elkergetett a környékről, s tyúkokat hajkorászott, s amikor a társaság megpihent volna a teraszon, akkor neki biztos mozoghatnéka támadt. Fel s alá, asztal alatt, székek között. Leste mikor ürül egy jó kényelmes, szivacsos hely, ahova leheppenhet. Max. egy fél perc erejéig, mert aztán újból bepörgött.

Zsemle úgy gondolta, hogy a leterített pokróc neki is jár

Boró legnagyobb élménye a patakozás volt. Elővettük nemrég kapott gumicsizmáját, s mivel az időjárás is elég változó volt a vizes füvet is azzal taposta, aztán a közeli patakban vizeződött Katával. Igazából ez annyiból állt, hogy belemártotta tenyerét, kacarászott, nyalogatta ujjait, rajongott a papírhajókért, nagyon élvezte, amint azokat elsodorja a víz, aztán faleveleket eresztettek le a patakon, s figyelemmel követte amint elkészül a Boró-sziget, amit Kata épített. Közösen főzöcskéztek, babáztak, labdáztak. Persze, annak ellenére, hogy lelkes játszótársra talált, nem felejtette el egy percig sem, hogy anyuci vagy apuci is a közelben kell, hogy legyen. Ez most egy ilyen időszak, amikor legalább a látótávolságában kell lennünk, de legalább mellette üljünk és asszisztáljuk a játékát. A névsorolvasás ezúttal sem maradt el: sorba kiáltott bennünket. Ez is a játék része volt.

Lányok főzicskélnek

Vármezőn belekóstoltunk ismét a motrozás élményébe, ami aztán itthon teljesedett ki igazán. Az ottani göröngyös ösvényen nem túl izgalmas hajtani a motrot, főleg ebben a korban, amikor jól esik, ha valaki időnként húzza vagy tólja a járgányt. A görnyedő pozició nekem most nem túl szerencsés, ezért inkább a húzás mellett döntöttem. Madzagot kötöttünk a motorra, így az itthoni járdákon már egész jól haladunk. Első nap csak a ház körül, a kisutcákban, a következő nap már a Szabadság utcáig koptattuk a cipőnk orrát. Igaz az egyébként nyolcperces út fél órányit csúszott, de Boró hősiesen bírta a gyűrődést, csupán száz méterrel a célpont előtt említette, hogy ő már leszállna. Minimális biztatással aztán folytattuk az utunkat. S amint meglátta az apját még gyorsabban szedte a lábát, büszkélkedve az új tudományával.

Kitartó motrosunk