Kot-kot

Tyúkocskánk délelőtti műsora: kotkodácsolunk a karámban.

Ezt épp délelőtti órában kaptam el, de egyébként bármelyik napszakban rázendít erre a Boró-nyelvre: néha hajnalban, amikor átveszem a kiságyából magam mellé, máskor ha reggel kinyitja a szemét, s még a cumi is a szájában van, de babakocsis sétáink közben is tolja a dumát:

Mumus?!

Nem ijesztegettük soha Borót, legalábbis tudomásom szerint mumusokról és rossz bácsikról nem beszéltünk, csunya állatokat nem mutogattunk és ijesztő zenét nem hallgattattunk vele. Eddig csak a Zsemle hangjától rezzent össze néhányszor, amikor még kisebb volt. Csak a kutya váratlan vakkantása siratta meg, de ez sem hagyhatott olyan mély nyomot benne, hiszen, ha meglátja Zsemlét mutat felé, mosolyog és utánozza a hangját.

Szóval hova is akarok kilyukadni ezzel a felvezetővel. :) Annak ellenére, hogy nem történt szándékos ijesztegetés, előkerült az a fizimiska, ami bárhol, bármilyen körülmények között sírásra kényszeríti a kiscsajt. Ez most olyan lesz, mint a körözöttekről szóló leírás: szakáll, hosszú haj, szemüveg. Akire ez a leírás illik, sajnos, nem tartozik a Boró kedvencei közé, sőt.

Legelőször azt hittük, csupán a véletlen műve, hogy keresztapám látványára Boró unokatesója, Anna sírni kezdett. Pár hónaposan Boró teljesen semlegesen reagálta le ugyanezt a személyt, két hete viszont, ha csak a szeme elé került, jóformán meg sem kellett hogy szólaljon, vagy ránézzen Boróra elsírta magát. Aztán már a hangja is elég volt. Az ajtót is be kellett csukjuk, mert hol az unokatesó, hol Boró zendített rá.

Eltelt a családi esemény. Gyanútlanul járunk az egyik nagyáruház sorai közt. Épp téli sapka keresési akció zajlik. Boró lerámol ezt-azt a polcokról, heherészik, s bámészkodik, amikor mint derült égből villámcsapás, sírni kezd, keservesen. Szétnézek, mi történhetett. Hát, igen, egy tökidegen, szemüveges, hosszú hajú, bajusszos pasas. Tiszta. Megvígasztaltuk, s odébb toltuk a kocsit.

A legútóbbi eset az egyik gyerekprogramon történt. Boró épp az ölemben csücsült és a többi gyereket figyelte, akik körjátékoztak. Mivel ő még nem jár, csak ölből figyelte a tevékenység ezen részét. A bambulás közepette, ismét rázendített, de közben az ajtó fele nézett. Akkor érkezett egy nagytata az unokájával, szintén "mumusosan". Szerencsére hamar helyrebillent a kis lelkivilága.

Mostmár csak a Mikulásért izgulok, mert bár barátságos hangú és kedves figura úgy amúgy, de hát szakállas....meg szemüveges.....és a haja sem tüsi... de legalább fehér, hmmm. Azt hiszem december hatodikáig "elolvasunk" néhány mikulásos mesét. Barátkozzunk a gondolattal, s nemcsak :)

Gyííí, te..!

A sok játszóházazásnak, meg a mondókák hallgatásának köszönhetően legalább négy-öt változatát ismerjük már a lovazásnak. Mivel majdnem mindegyik a Gyíí te...-vel indít, nem is csoda, hogy ez a két szó rögzült leghamarabb a Boró fejecskéjében. Néha csak úgy a semmiből rázendít erre, s kiáltja addig, amíg valaki csatlakozik. Ma este, a szokásos esti lefekvés előtti bepörgéskor a lovacska hangját gyakoroltuk, s persze cifráztuk a már jól ismert refrénnel:

Vízszintes építés

 

Nemrég hallottam az egyik babás előadáson, hogy a pár hónapos gyerekek előbb vízszintesen építenek, azaz nem egymásra rakják és rendszerezik a tárgyakat, hanem egymás mellé, egyik oldalról a másikra, dobozból ki, majd be. Ezt követi majd a mindenki által jól ismert "toronyépítés", azaz a függőleges építés. Mi még az első fázisnál tartunk. Gyakran abból áll a Boró játéka, hogy átrakja a játékait a karám egyik feléből a másikba, kipakolja a táskáját, majd egyenként kezdi visszarakni. Íme hogy működik:

 



Mi tud a baba?

Ha rég nem látott ismerősökkel, rokonokkal találkozunk a megszokott "hogymegnőttetek..." és "milyennagyhajavan...", "kinekvanilyenkékszeme..." mondatok után biztosan az következik, hogy "ééééés mit tud már? Feláll? Mit mond? Mondja-e már, hogy...? Meg tudja-e már mutatni, hogy...?

Hát igen, kell ezt azt produkálni, csakhogy az ilyesmi nem kérésre megy, főleg ha nagy a közönség. Vannak már olyan jelek, amelyek reflexszerűen működnek, kérés nélkül, mint pl. a heves integetés búcsúzkodás közben, de ez sem épp minden alkalommal. Ha jó kedvű akkor "táá-táá" is társul hozzá. Aztán jobb ha az ember leírja, mit utánoz (mit tud, ugye) már a tizenegy hónapos gyermeke, mert ha majd vissza kell pörgetnem az időt néhány év múlva, biztosan nehezemre fog esni hónapokra lebontva visszaemlékezni ezekre.

A galagyolás mindennapos nálunk. Alig nyitja ki a szemét, még a cumi sem esett ki a szájából, már rázendít, aztán egymagában, játék közben - ahogy a nagyapja mondja - "kotkodácsol", magyaráz és hangoskodik, hogy a figyelem központjában maradjon, ha épp közönsége is van. "Tátá"-megszólítás mindenkire illik, Apára, Tatára, néha rám is, mindenki tátá, ha szólítgatni akar, de ha megkérdezzük tőle, hol van mámá, akkor huuhh, rám mutat. Mostanában divatos lett a "Dádá" és a "Dada" is, amelyen probáltunk csíszolni, hátha kisül belőle egy "Dédi" vagy "Tata". Elválik. Elég nagy zűrzavar lehet egyébként a gyerek fejében, mert három különböző helyszínen, három különböző személyre rámutatunk, s mindháromnak "az a neve", hogy Dédi. Igen, ilyen szerencsés a kiscsaj, hogy 3 dédije van, majd idővel kitalál ő sajátos neveket, nem aggódom.

Nem fejtettük meg a "tika" jelentését, bár elég sokszor mondogatja, amolyan sejpen, s irtó aranyosan, épp csak azt nem tudom mire mondja. Viszont szintén kicsit pöszén mondta már a "szia"-t és annyit lovacskáztunk, hogy a "gyí" is megy már. Állathangokkal egyelőre stagnálunk, maradt az oroszlán és a méhecske hangja, de közben megmutatja a kicsi szobában a napocskát és a méhecskét, a pelenkázón a hu-húúú vonatot és mamáéknál a békát. S amióta megpocakosodtunk megtanulta azt is hol a pocakja.

Hangutánzás érdekesen alakul. Új hangok vagy szavak hallatán, a biztos válasz: "tá-tá"! A huncutkodós-szereplős hangok azért maradnak, ezt nagypjával szereti játszani: "tyhaaaj!" S a "haaaaj"-nál maradva, alig pár hónaposan végiggargalizáltuk a Cirmos cicát..., most az ének végén elnyújtott "haj", "vaj", "baj" után ő is sóhajtozik. A tapsolás nem a kedvence, bár minden héten a játszóházakban szoktunk együtt tapsolós mondókákat játszani, ő inkább vezényel és hevesen mozgatja a kezét, mintsem összeüsse.

Mimikája kezd egyre jobban hasonlítani az apjáéra, vagyis amikor ő ekkora volt: huncut mosolyhoz társuló orrfelhúzásra, tátott szájú bambulására gondolok. A haja is pont olyan, mint az apjáé ebben a korban. Akinek még nem volt nyilvánvaló kire ütött ez a gyerek, alább a bizonyíték:


A fogak árulkodnak, egyébként, mintha Boróka lenne

Kerítés, elkerítés, bekerítés

Kiskapuval vagy kerítéssel szereltük fel a lakást, amikor Boró nekifogott négykézlábazni. Bár eddig még nem kisérelt a lépcsők közelébe sem menni, biztonságosabbnak tűnt így az élet, s egy fokkal nyugodtabbak vagyunk így. További biztonsági és szobakellék-mentési intézkedések következtek. A nappaliban bomlasztottuk a botanikus kertet, s átszerveztük a földre tett növények egy részét, arra gondolva, hogy majd gyomlálás, kiborítás, földkóstolgatás meg lapitépés következik. No, semmi ilyesmi nem történt, de azért csak a minimális zöldet hagytuk elérhető helyen. Úgy látszik egyelőre a virágok nem hozzák lázba a kiscsajt.

Annál inkább érdeklik őt a földön kúszó és falból lógó huzalok. Bármelyiket megbabrálja, megkóstolja, s teszi-veszi. Ha nincs bedugva a konektorba, nem is zavarna, de valahogy a bedugott telefontöltők nyálazása nem túl nyugtató. Tanulság: telefont csak polcon töltünk, laptopot pedig az ágy mögött. Persze, maradnak még érdekfeszítő helyek a nappaliban, mint pl. a tévéasztal, abban ugyanis fényes kütyük porosodnak, tele gombokkal, kijelzőkkel, amiket lehet tekergetni, nyomogatni. Ezt előszeretettel műveljük a nagyszülőknél is. Nagyon jó, ha kéznél van egy díszpárna vagy kis puff, mert azzal MÉG láthatlanná tehetünk egy-két ilyen izgalmasnak tűnő helyet (pl.Apa borgyűjteménye).

Amikor kiderült, hogy elég sok ilyen nem kimondottan bababarát sarkunk van, arra gondoltam, hogy ezeket leválaszthatnánk a nappaliban egy kerítéssel, ne kelljen percenként hátranézzek mosogatás közben. Másrészt az egész házat sem tudom állandóan patyolat tisztán tartani. A futószőnyegek elhelyezése is csak részben oldotta meg a problémát. Azt tényleg nem szeretném, hogy épp mindenhova bejárása legyen. Úgy gondolom, elég nagy a mozgástere, nem kényszerítettem bele nap mind nap egy hempergőbe, és azt sem akarom, hogy ha a mosdóba kell mennem vagy épp a mosokonyhába, akkor mindig "lepasszoljam" a járókába vagy a kiságyba. (Igaz, mostanában ha tusolok ő a járókából figyel a fürdőben, de hamar megunja már ezeket a szűk helyeket).

Így esett a választás a babakarámra. Igen, furcsán hangzik ez az elnevezés. Én is most tanultam :) Valójában olyan mint egy kerítés, csak teljes kört lehet csinálni belőle, a babaágy rácsaihoz hasonló szerkezet, csak nincs alja, de van ajtaja. Szóval néhány hónapig használható csupán, amíg elindul a gyerek, mert gondolom, utána már azt is felfedezi, hogy lehet kinyitni az ajtót.

Grimaszoljak?

Két opciónk volt: vagy elkerítem az előszobát a nappalitól, (de akkor még mindig ücsöröghet a lábam alatt, között, mellett a konyhában, s frászolok a csempére eséstől, meg a felfázástól) vagy őt kerítem be a játékaival, s színes szőnyegével. A második változat mellett döntöttünk. Meglepően jól bevált ez a szerkezet. Hosszú ideig eljátszik benne és úgy gondolom, hogy sokat segít a mozgásfejlődésében is, főleg ami a felállást és lépegetést illeti. Korábban a leglehetetlenebb és legveszélyesebb helyeken állt fel, s suppant is eleget. Most viszont ügyesen fogózkodik a rácsban, s lépeget, oldalazva.

Aki nem lép egyszerre...

 

Nicsak, besütött a napocska

 

Hétköznapi móka

Egyszerű huncutságokkal fel lehet dobni a kiscsaj hangulatát. Olyan dolgokkal foglalja le magát időnként, amelyekre nem is gondoltam volna. A kreativítás és a spontaneitás a kulcsa mindennek, vagyis az, hogy az elkeseredéshez közeli pillanatban épp mit kapok ki egy fiokból, a táskámból vagy a polcról. A ház majd minden sarkában vannak olyan "varázselemek", amelyek "tűzvész" esetén jól fognak.

Ilyen a konyhában a műanyag tölcsér, a krumplitörő, a habverő, a kenyeres kosár és a tányéralátétek. A konyhában számára két elérhető fiok van, de míg régebb huzigálta őket, mostnában ez nem hozza lázba (szerencsére), vszínű azóta, hogy a nagyobbik fiokba becsípte egyszer az ujjacskáját. Szóval ott nagy rámolás nincs vagy legalábbis eddig nem volt.

Az etetőszékben általában a szilikon sütemény-formák kerülnek a kezébe, amelyeket jól lehet majszolni, s ha lekerülnek a földre (az esetek 99 százalékában), legalább nem csörömpölnek. Az etetőszék másik nagy trükkje, a pusziadás. Vera-mama tanította meg a csöppséget arra, hogy kérjen és kapjon is puszit a buksijára. Elég, ha megkérdezzük tőle, "kérsz puszit?", előredől, s nyújtja a fejét, mert jöhet a puszi. Ennivaló.

Enyhén maszatos

A nappaliban a legjobb móka felállni a lehető legizgalmasabb helyeken: pelusos dobozra, játéktárolóra, puffokra, kisasztalba támaszkodni, ha lehet mindenhol és minél többszőr. Büszkén felhúzza magát, kuncog közben, majd egy kézzel tartja magát, mutagat vagy nyújtja a kezét, hogy valaki fogja meg. Lépegetni eddig csak a kiságyban oldalazott.

Finom ez a fadolog, egyelőre csak "kóstolgatom"

A terítéskor Boró a legnagyobb segítségem. Általában két tál nedves ruhával érkezem fel a nappaliba. Régebb ez a tevékenység akkor zajlott, ha ő épp aludt, de most már kimondottan akkor időzítem a terítést, ha ébren van, mert nagyon élvezi tenni-venni a cuccokat. Az a játék, hogy kipakol mindent a tálakból, aztán vissza, felteszi a fejére, majd huzigálja a szárítóról lecsüngő ingujjakat, lábszárakat.

A kicsi szobában a zoknis kosár a legizgalmasabb: kirámolni a zoknikat, kirázni, forgatni, dobálni, kóstolgatni őket, odanyújtani anyának, s törölni velük a földet... ki gondolná, hogy van ennél érdekesebb tevékenység.

Büszke zoknirámoló

A nagyszülőknél is megvan már a rituálé. Egyik helyen a színes hütőmágneseket, a vitrinre felragasztott képeket és a fürge halakat kell szemügyre venni minden alkalommal, a másik nagyszülőknél az unokatesó fotóját, a kalapos babát és a katibogaras, pillangós ajtórajzot kell végigmutogatni. A szokásos terepszemle után jöhet a mászkálás, újság- és folyóiratrámolás, állatosnaptár nézegetés, a mama ékszeresdobozának a babrálása.