Cirmos cicánk

Az Anyám tyúkja még nem, de a Cirmos cica már egész jól megy. Boró a maga módján, turbékolva, gargalizálva elénekelte tegnap este.

kattints ide

Mindenki másként babázik

Igen, ezt is meg kell szokni. Azt, hogy a terhességgel és a gyerek születésével egyidőben hirtelen sok barátról és távoli ismerősről kiderül, hogy hasonló hajóban evez, és egyszercsak mindenki babája érdekel: a kinézete, a ruházata, a méretei, a kicsi szobája, a pelenkázója, a napi programja, az étrendje. Más hogy csinálja? A magam megnyugtatásáért, azért, hogy meggyőződjek én "jól csinálom", érdeklődök a többiek felől, mert ilyen az ember, ha már legalább két ismerőse hasonlóan jár el, akkor megnyugszik.

Persze át lehet esni a ló másik oldalára. Kicsit így éreztem magam, amikor belebolondultam a facebook egyik zárt csoportjába, az Édesanyákba. Naponta több baba-téma merül itt fel: kérdések a hozzátáplálásról, javaslatok az elválasztásra, szoptatással kapcsolatos tanácsok, linkek ilyen-olyan szakvéleménykhez, cikkekhez és könyvekhez...

Bevallom, van amikor tényleg olyan témát boncolgatnak a kismamák, amelyek érintenek vagy érdekelnek és még tanulni is lehet egy-két hozzászólásból, de sok esetben tele van okoskodásokkal, ki mond nagyobbat és szenzációsabbat, ami már a tökéletességet súrolja. A legnagyobb gond ezekkel a véleményekkel az, hogy többségük házi praktikákon alapul, ha gyerekorvos átolvasná ezeket, fogná a fejét. Egy ideig én is rendszeresen hozzászóltam a minket is érintő témákhoz, de rájöttem, hogy minél többet foglalkozok azzal ahogyan más "babázik", annál inkább vizsgálgatom magam és az általam elindított szokásokat. Ez oda vezet, hogy pl. bár van tejem és kopogjuk le eddig nem tapasztaltam, hogy Boró azért sírt volna, mert éhesen maradt szopizás után, mégis a kicsi bogarat betették a fejembe. Jó, valószínűleg ehhez az is hozzátartozik, hogy minden második ember, akivel találkozom, megkérdi, "és van-e tejed?", "még szoptatsz?", "jól lakott a kicsi?", "eszik jól?". Olyan ez, mintha a szopizás körül forogna a világ és szinte mindenkit csak ez foglalkoztat. Tehát, van tejem, és imádkozom, hogy legyen is elég, ne kelljen pótolnom. Nem vitázok már azokkal a kismamákkal, akik az éjszakai szopizás kapcsán majdnem leharapták a fejem, hogy miért teáztattam a gyerekem. Sajnos azóta is az a facebook-os mondat lebeg a szemem előtt, valahányszor teát adok a kicsinek, hogy ha majd elapad a tejem, akkor is teáztatni fogom-e? Tudom, nem kéne ezt ennyire szívre venni, mert voltak olyan kismamák is, akik megnyugtattak, ilyen "szuperanyákkal" még sokszor fogok találkozni az életben. Kell hagyni, hogy mondják.

Aztán nemcsak a facebook zárt csoportjának hozzászólásai bizonytalanítanak el időnként. Részt vettem nemrég egy előadáson, amelyet egy fiatal rezidens gyerekorvos tartott. Kb. az első tíz perc után úgy éreztem magam, mint egy kakukktojás, amolyan Dezsőke kategória, mert szinte minden, ami elhangzott homlokegyenest ellenkezik az általam elkezdett vagy már régóta használt praktikákkal. Valójában az egész előadás arra alapozott, hogy a hozzátáplálást hat hónapos kortól kell kezdeni. Ok, itt nyeltem egy jó nagyot, mert mi már elkezdtük a muroklevet kortyolgatni. Aztán az örökzöld téma, az igény szerinti szoptatás. Erre már immun vagyok, mert lehet katonás, meg "embertelen", meg mittudomén még milyen jelzőkkel illették a három-négy óránkénti szoptatást, de mi aszerint élünk és bejött. Boró nem csüng folyton a cicin, el tudunk menni nyugodtan sétálni, nem kell hazarohanjunk vagy a járdaszegélyen szopizzunk, s mindemellett normálisan fejlődünk (Boró nem is alultáplált, de ducika sem). Visszatérve, felmerült a gyógynövénytea témája, amelyet az előadó szerint egy éves korig mellőzni kell, hogy ne tömje a kicsi gyomrát, helyette inkább vizet igyon. Hmmm, ok, ez megint másként történik nálunk. S még folytathatnám.

Úgy gondolom, hogy rosszat nem teszek, ha azokat a tanácsokat, amelyeket a mi gyerekorvosunktól kapok, megfogadom és betartom. Mi (testvérem és én) is ezek alapján nőttünk fel, s nem voltunk/vagyunk betegesek. Ezzel nyugtatom magam, még ha időnként úgy tűnik, hogy mindenki más teljesen eltérően cselekszik ....

Dédik

Legelőször egy családi fotót bámulva döbbentem rá, hogy Boró irtó szerencsés lehet, hiszen azon kevés babák közé tartozik, akit három dédi babusgathat, pesztrálhat. Akkor elhatároztam, hogy muszály mielőbb megörökíteni külön-külön a dédiket unokájukkal. Arra leszek kíváncsi még, hogy amikor megszólal majd Boró, kit milyen becenévvel illet majd. Egyelőre az általunk használt neveket használjuk:



Néni Mama (Imola néni)




Mamó (Marika néni)



Gabszi (másként nem szólítjuk ;p)

Apróságok az apróságról

Akinek nincs kicsi babája nem tudja vagy már felnőtt a gyereke, elfelejtette, hogy egy-egy kis apróság a picur életében, bizony, nagy dolognak számít, és az anya szinte minden ilyen kis rezzenésre felfigyel. Ha az arcán egy árnyalattal rózsaszínűbb a bőre, ha többet fordítja a fejét egyik irányba mint a másikba, ha a megszokottnál többet nyálazik vagy egy picivel is magasabbra emeli a mellkasát, mint korábban, ezekre mind-mind felkapjuk a fejünk, nézegetjük, vizsgálgatjuk és minden új teljesítménynek örülünk. Legalábbis én ilyen vagyok.

Sokminden változott az elmúlt három hónap alatt. A leglátványosabb ezek közül az, hogy Boró sokkal "értelmesebb" és nagyosabb, mint egy hónappal ezelőtt, de még egy hét alatt is változik. Az értelmes alatt, nyilván, nem arra gondolok, hogy már elszámol ötig, hanem arra, hogy átlépett az alvó-evő-kakiló fázison. Ennél többről szól már az élete. Néz. Figyel. Fordítja a fejét a hang irányába és követi a szemével a mozgást. Ha közel hajolunk hozzá és mondókázunk, énekelgetünk, ő is próbálja utánozni: száját kerekíti, s ha jókedvű, akkor "mondikál" a maga módján. A mosoly most már napi rendszerességgel előbukkan és heves kar-láb mozgással társul, illetve, ha nagyon behevül kuncog, köhint. A buborékfujás buborék-prüszkölésbe is átcsap, képes hosszasan játszani a nyálával, amit gyakran lekortyint, így nagyokat nyel vagy köhög tőle. Előszeretettel szopogatja az ökeleit. Mindkettőt. S van amikor az ujjaival kapirgál a szájában, még öklendezett is emiatt, közben meg a szája körül és a mellkasán minden csupa nyál. A cumi azért még kelendő, de ha rákap a kezére, akkor kiköpi a cumit vagy addig gyúrja a szája körül a kezét, amig kipiszkálja a szilikon-darabot.

Megfogta a zörgő-oroszlánt. Nem tudatosan tette, hanem én adtam a kezébe, de ezt az egy játékát meg tudja markolászni, mert puha és átéri az ujjaival, s egy kis ideig tudja tartani. Szintén a kezével huzigálja a takarót is, hol a sajátját, hol a miénket fogja meg.

A hasonaltatás meghozta a gyümölcsét: nagyon ügyesen tartja a fejét, ha hasra tesszük napközben. Legújabban az apja mellkasáról bámulja a világot és hason fekve kacarászik az apjára, közben meg folyik a nyálacskája.

A szopizás körül is érdekességek történnek. Továbbra is fekve szopizunk, legalábbis nekem is így kényelmesebb és ő is úgy nyugodtabb, de az ülő pozíciót is megszokta. Áttértünk a napi ötszöri szopizásra, ami nem jelenteti azt, hogy csökkenne a súlya. Ha négy óra telik el két papa között, jobban szívja a tejcsit, ugyanúgy kiüríti a cicit. Újabban többször előfordul, hogy megizzad a feje szopizáskor, gondolom, hogy a kifejtett energia miatt, mert nem a takargatás vagy a ruha vastagsága az oka. Vannak hisztis szopizások is, amikor kapkod jobbra-balra, habzsol és azt az érzést kelti, mintha nem jönne elég gyorsan, mégis, ha megnézem, folyik rendesen, illetve legújabban 3-4 szívás után meg-megpihen, levegőt vesz. Kb. olyan a mozgása mint a gyorsúszóknak, amikor kiemelik a fejüket a vízből levegőt venni, majd visszadugják a víz alá. E cifraságoktól eltekintve Boró meghaladta az 5 kg-t, ami szerintem megfelelő.

Megbarátkozott a teával is. Bár a doktor bácsi szerint kanállal kellene kapja, maceránsnak tartottam, főleg, ha nem otthon vagyunk, így a cumisüveg mellett döntöttünk. Eleinte úgy tűnt, hogy csak játszik a cumival, sőt köpte ki és öklendezett tőle. Megédesítettem egy mokkás kanálnyi mézzel és megmelegítettem. Itta. Aztán rájöttem, hogy nem a méz, hanem a tea hőmérséklete volt a nyerő, így ha nem volt muszály, nem használtuk többet az édesítést. A tea szinte mindig nálunk van, s nagy hiszti esetén bevetjük ezt a mentőövet.

Valamelyest javult a kommunikáció köztünk. Nem azt állítom, hogy mindig tudom a sírása okát, de talán, jobban felismerem, mint eleinte, ha csak unatkozik, ha éhes vagy ha álmos. Ez utóbbiról jut eszembe, hogy már dörzsölte a szemét és orrát, illetve pirosabbak voltak a szemei, amikor álmos volt. Tudjuk azt is, hogy ha a meleg, szőrös takarója az arcát súrolja, szívesen beletúrja arcát és könnyebben elalszik a melegben.

Babának lenni jó!

Gyakran mondogatjuk, hogy "de jó ennek a gyereknek", s végülis ezt úgy gondolom, hogy nemcsak a mi gyerekünkre érvényes megállapítás. Persze az apróságoknak is vannak gondjaik, de talán ebben a korban, a felfedezés, a világra rácsodálkozás és az anyafüggőség időszakában a legcsodálatosabb az életük.

Legutóbb babafoglalkozáson sóhajtottunk fel így egy másik kismamával, miközben gyermekünk combjait gyúrtuk és gyönyörködtünk a kis huncutokban. Ők csak gyúrták hol egyik, hol a másik öklüket, kukucskálták a szomszéd lepedőn elterülő babócát, s amikor vége volt a foglalkozásnak elégedett, kisimult arccal bekerültek a babakocsiba, és jöhetett a szundi. Kell ennél kellemesebb dolog egy ekkora gyereknek?

Bizony, bizony már kétszer is eljutottunk babamasszázsra. Nyílván én jobban vártam az eseményt, mint Boró, hiszen ő nem tudja még hogy hétfőnként hova cipelem magammal, és mi vár rá, viszont úgy tűnik szereti a "gyúrást". Az első alkalommal, talán, én voltam a szétszórtabb, alig tudtam koncentrálni a csöppségre a sok újdonság és információözön miatt. Legalább tíz-tizenkét baba feküdt körülöttünk, mindegyik gögicsélt, motyogott, nyőgött, kacarászott, sirokált, közben a tevékenységet vezető lány probálta magyarázni melyik mozdulat után mi következik, s mindamellett, hogy ennyi irányba figyeltem még a "szomszédokkal" is dumcsizni lehetett, ja és koncentrálni kellett a saját babánkra. Hát, Borókát különösebben nem hatotta meg az, hogy nem volt állandó anya-baba szemkontaktus, ő a masszázs első felében végig gyúrta az öklét, aztán hol jobbra, hol balra tekerte a fejét, Csengét és Tamáskát bámulta. Büszke voltam rá, mert a korához képest ügyesen emeli a fejét, ha hason fekszik és elég hosszasan tartja a mellkasát, közben bámul előre. Amint fárad bólogat a fejével, mint az autók ablakába rakott kis plüsskutyák. Nem hiába, gyakoroltuk ezt itthon is. Apró teljesítmények ezek, amelyeket főként azok vesznek észre és értékelnek, akiknek kisbabájuk van.

A gyerekfoglalkozáson fokozatosan "hulltak ki" a játékból a csöppségek: egyik gyerek után a másik keseredett el, s az anyukájuk cicivel vígasztalta őket. Én már felkészültem arra is, hogy nálunk is kb. a tevékenység felénél eltörik a mécses. Kéznél volt az otthon elkészített tea. De csodák csodájára, végig rendben volt a gyerkőc, semmilyen hókuszpókuszra nem volt szükség, na jó, a cumikán kivül. Valószínű azért is nyugodtabb Boró a többi babához képest, mert korban mi vagyunk szinte a legkisebbek, a 4-5 hónaposak már nagyon akaratosak, ha épp hasra kéne fektetni őket, már a hátukon szeretnének nézelődni és fordítva. Közben az én hátam jól elállt a görnyedésben, így mire ölbe kellett kapni a kicsit, hogy csigabigáztassuk hajoló pozícióba, hát, alig tudtam kiegyenesedni. Kissé mamás tempóba váltottam át, de nem nyavajogtam: a babáért mit meg nem teszünk!

A második masszázs is hasonlóan zajlott, annyi különbséggel, hogy a lábak, hasika, mellkas, karok, arc gyúrását követő labdázásra már elfáradt Boró. Egy nagy labdán kellett volna az egyensúlyérzékét fejlesztő gyakorlatot végezni, amikor már a gögicsélése nyekergésbe váltott és legfennebb 2 percig bírta még, azt is cumival a szájában.

A táncikára megvigasztolódott, s mire végetért a tevékenység és Tamáskáékat vártuk, a kapucnis felsőjében már az alfa fázis fele haladt.