Babának lenni jó!

Gyakran mondogatjuk, hogy "de jó ennek a gyereknek", s végülis ezt úgy gondolom, hogy nemcsak a mi gyerekünkre érvényes megállapítás. Persze az apróságoknak is vannak gondjaik, de talán ebben a korban, a felfedezés, a világra rácsodálkozás és az anyafüggőség időszakában a legcsodálatosabb az életük.

Legutóbb babafoglalkozáson sóhajtottunk fel így egy másik kismamával, miközben gyermekünk combjait gyúrtuk és gyönyörködtünk a kis huncutokban. Ők csak gyúrták hol egyik, hol a másik öklüket, kukucskálták a szomszéd lepedőn elterülő babócát, s amikor vége volt a foglalkozásnak elégedett, kisimult arccal bekerültek a babakocsiba, és jöhetett a szundi. Kell ennél kellemesebb dolog egy ekkora gyereknek?

Bizony, bizony már kétszer is eljutottunk babamasszázsra. Nyílván én jobban vártam az eseményt, mint Boró, hiszen ő nem tudja még hogy hétfőnként hova cipelem magammal, és mi vár rá, viszont úgy tűnik szereti a "gyúrást". Az első alkalommal, talán, én voltam a szétszórtabb, alig tudtam koncentrálni a csöppségre a sok újdonság és információözön miatt. Legalább tíz-tizenkét baba feküdt körülöttünk, mindegyik gögicsélt, motyogott, nyőgött, kacarászott, sirokált, közben a tevékenységet vezető lány probálta magyarázni melyik mozdulat után mi következik, s mindamellett, hogy ennyi irányba figyeltem még a "szomszédokkal" is dumcsizni lehetett, ja és koncentrálni kellett a saját babánkra. Hát, Borókát különösebben nem hatotta meg az, hogy nem volt állandó anya-baba szemkontaktus, ő a masszázs első felében végig gyúrta az öklét, aztán hol jobbra, hol balra tekerte a fejét, Csengét és Tamáskát bámulta. Büszke voltam rá, mert a korához képest ügyesen emeli a fejét, ha hason fekszik és elég hosszasan tartja a mellkasát, közben bámul előre. Amint fárad bólogat a fejével, mint az autók ablakába rakott kis plüsskutyák. Nem hiába, gyakoroltuk ezt itthon is. Apró teljesítmények ezek, amelyeket főként azok vesznek észre és értékelnek, akiknek kisbabájuk van.

A gyerekfoglalkozáson fokozatosan "hulltak ki" a játékból a csöppségek: egyik gyerek után a másik keseredett el, s az anyukájuk cicivel vígasztalta őket. Én már felkészültem arra is, hogy nálunk is kb. a tevékenység felénél eltörik a mécses. Kéznél volt az otthon elkészített tea. De csodák csodájára, végig rendben volt a gyerkőc, semmilyen hókuszpókuszra nem volt szükség, na jó, a cumikán kivül. Valószínű azért is nyugodtabb Boró a többi babához képest, mert korban mi vagyunk szinte a legkisebbek, a 4-5 hónaposak már nagyon akaratosak, ha épp hasra kéne fektetni őket, már a hátukon szeretnének nézelődni és fordítva. Közben az én hátam jól elállt a görnyedésben, így mire ölbe kellett kapni a kicsit, hogy csigabigáztassuk hajoló pozícióba, hát, alig tudtam kiegyenesedni. Kissé mamás tempóba váltottam át, de nem nyavajogtam: a babáért mit meg nem teszünk!

A második masszázs is hasonlóan zajlott, annyi különbséggel, hogy a lábak, hasika, mellkas, karok, arc gyúrását követő labdázásra már elfáradt Boró. Egy nagy labdán kellett volna az egyensúlyérzékét fejlesztő gyakorlatot végezni, amikor már a gögicsélése nyekergésbe váltott és legfennebb 2 percig bírta még, azt is cumival a szájában.

A táncikára megvigasztolódott, s mire végetért a tevékenység és Tamáskáékat vártuk, a kapucnis felsőjében már az alfa fázis fele haladt.