Mindenki másként babázik

Igen, ezt is meg kell szokni. Azt, hogy a terhességgel és a gyerek születésével egyidőben hirtelen sok barátról és távoli ismerősről kiderül, hogy hasonló hajóban evez, és egyszercsak mindenki babája érdekel: a kinézete, a ruházata, a méretei, a kicsi szobája, a pelenkázója, a napi programja, az étrendje. Más hogy csinálja? A magam megnyugtatásáért, azért, hogy meggyőződjek én "jól csinálom", érdeklődök a többiek felől, mert ilyen az ember, ha már legalább két ismerőse hasonlóan jár el, akkor megnyugszik.

Persze át lehet esni a ló másik oldalára. Kicsit így éreztem magam, amikor belebolondultam a facebook egyik zárt csoportjába, az Édesanyákba. Naponta több baba-téma merül itt fel: kérdések a hozzátáplálásról, javaslatok az elválasztásra, szoptatással kapcsolatos tanácsok, linkek ilyen-olyan szakvéleménykhez, cikkekhez és könyvekhez...

Bevallom, van amikor tényleg olyan témát boncolgatnak a kismamák, amelyek érintenek vagy érdekelnek és még tanulni is lehet egy-két hozzászólásból, de sok esetben tele van okoskodásokkal, ki mond nagyobbat és szenzációsabbat, ami már a tökéletességet súrolja. A legnagyobb gond ezekkel a véleményekkel az, hogy többségük házi praktikákon alapul, ha gyerekorvos átolvasná ezeket, fogná a fejét. Egy ideig én is rendszeresen hozzászóltam a minket is érintő témákhoz, de rájöttem, hogy minél többet foglalkozok azzal ahogyan más "babázik", annál inkább vizsgálgatom magam és az általam elindított szokásokat. Ez oda vezet, hogy pl. bár van tejem és kopogjuk le eddig nem tapasztaltam, hogy Boró azért sírt volna, mert éhesen maradt szopizás után, mégis a kicsi bogarat betették a fejembe. Jó, valószínűleg ehhez az is hozzátartozik, hogy minden második ember, akivel találkozom, megkérdi, "és van-e tejed?", "még szoptatsz?", "jól lakott a kicsi?", "eszik jól?". Olyan ez, mintha a szopizás körül forogna a világ és szinte mindenkit csak ez foglalkoztat. Tehát, van tejem, és imádkozom, hogy legyen is elég, ne kelljen pótolnom. Nem vitázok már azokkal a kismamákkal, akik az éjszakai szopizás kapcsán majdnem leharapták a fejem, hogy miért teáztattam a gyerekem. Sajnos azóta is az a facebook-os mondat lebeg a szemem előtt, valahányszor teát adok a kicsinek, hogy ha majd elapad a tejem, akkor is teáztatni fogom-e? Tudom, nem kéne ezt ennyire szívre venni, mert voltak olyan kismamák is, akik megnyugtattak, ilyen "szuperanyákkal" még sokszor fogok találkozni az életben. Kell hagyni, hogy mondják.

Aztán nemcsak a facebook zárt csoportjának hozzászólásai bizonytalanítanak el időnként. Részt vettem nemrég egy előadáson, amelyet egy fiatal rezidens gyerekorvos tartott. Kb. az első tíz perc után úgy éreztem magam, mint egy kakukktojás, amolyan Dezsőke kategória, mert szinte minden, ami elhangzott homlokegyenest ellenkezik az általam elkezdett vagy már régóta használt praktikákkal. Valójában az egész előadás arra alapozott, hogy a hozzátáplálást hat hónapos kortól kell kezdeni. Ok, itt nyeltem egy jó nagyot, mert mi már elkezdtük a muroklevet kortyolgatni. Aztán az örökzöld téma, az igény szerinti szoptatás. Erre már immun vagyok, mert lehet katonás, meg "embertelen", meg mittudomén még milyen jelzőkkel illették a három-négy óránkénti szoptatást, de mi aszerint élünk és bejött. Boró nem csüng folyton a cicin, el tudunk menni nyugodtan sétálni, nem kell hazarohanjunk vagy a járdaszegélyen szopizzunk, s mindemellett normálisan fejlődünk (Boró nem is alultáplált, de ducika sem). Visszatérve, felmerült a gyógynövénytea témája, amelyet az előadó szerint egy éves korig mellőzni kell, hogy ne tömje a kicsi gyomrát, helyette inkább vizet igyon. Hmmm, ok, ez megint másként történik nálunk. S még folytathatnám.

Úgy gondolom, hogy rosszat nem teszek, ha azokat a tanácsokat, amelyeket a mi gyerekorvosunktól kapok, megfogadom és betartom. Mi (testvérem és én) is ezek alapján nőttünk fel, s nem voltunk/vagyunk betegesek. Ezzel nyugtatom magam, még ha időnként úgy tűnik, hogy mindenki más teljesen eltérően cselekszik ....