Fű, fa, virág, Boróka...

Nincs nagyobb élmény egy városi gyereknek, mint vidéken eltölteni néhány napot. Ott, ahonnan hiányzik a beton, a tömbházak, az autók ezrei és nem gyér növényzet fogad, a megszokott városi állatokkal: kutyán és macskán kivül más érdekességek is felbukkannak, amiket eddig csak képes könyvekben láttunk, legfennebb az állatkertben.

Talán most, csaknem másfélévesen kezdi igazán felfedezni és élvezni is azt a környzetetet, ami Gödemesterházán fogad. Érthető, hiszen eddig többnyire ölben, járókában vagy plédben, babakocsiból szemlélte azt a világot, kevés lehetőség volt megtapasztalni a szúrós füvet, a pancsolást, a patakot és a hidat, a gyorsan elinaló gyíkokat, a juhnyájat (amelyet ő csacsiknak nevezett), a legelésből hazatérő bocikat, a szekeret húzó lovakat.

Kalaposan Katival

 

Pitypangot szedtem

 

Mielőtt "kiengedtük a szabadba" befújtuk a bőrét kullancs elleni szerrel, a magunkét is persze, de nem szerettük volna, ha rovarokkal térünk haza. Aztán nagy programszervezést enm igényelt az ottlétünk, ugyanis, minden kuriózumnak számított. Irtó izgalmas volt naponta többszőr végigsétálni a telken, elballagni a kis hídra, ahonnan tobozokat és köveket dobálhattunk a patakba. Léptei óvatosak voltak, mivel göröngyös (füves, köves, homokos) talajon nem könnyű lépkedni, s közben időnként Zsemle is elsuhant mellette, így mindig nyújtotta a kezét a séta-társának. Mivel fújdogált a szél csak egyszer sikerült a felfújhatós medencét rendeltetése szerint használni, utána már csak a pancsolás része maradt. Végül a mosdótál vált be igazán: hosszú percekig tette-vette edénykéit, öntögette a vizet, hol a tálba, hol magára így a ruhacsere elkerülhetetlen volt, de ruhát vittünk eleget magunkkal.

Zsemle nevelés művészi szinten működött. Már nemcsak a gazdája utasítgatta ide-oda, hanem Boró papagáj módra ismételgette az Apja mondókáját: "Zsemeüsz!" (így egybeolvasztva), "Lábho!" (lábhoz), "Hedre!" (helyedre!). Többnyire ő provokálta a kutyát, de Zsemle ezúttal sem vette igazán számba, időnként egy nyalintással jelezte szeretetét. Szerencsére sírás nem lett belőle. Azóta is nagy haverok.

Egy nem túl megterhelő hegymászást is beiktattunk a programba. Na jó, nevezzük, inkább dombnak, azt amire felmásztunk, gyerekestől, kutyástól. Én is lasabban szedtem a lábam, Apa is a hátán cipelte a Törpét, közben a kutyát terelgette. Azt reméltük, hogy a séta alatt elálmosodik, s talán mint a régi szép időkben a hordozóban elszunyókál, de a tervünk nem jött össze, így aztán a szobában probálkoztunk az altatással. Ez csak második nekifutásból sikerült, mire már bukott orra a fáradtságtól. Rájöttem, hogy majd nyáron, a tengeren sem lesz könnyebb dolgunk, ami az altatást illeti. Egyedül a babakocsiban bízok, remélem az lesz az "életmentő", mert abban azzal általában egy ingerszegény környezetben, monoton séta nyomán összejön az elalvás, a múlt évi összebújós menet a sátorban nem fog működni, ez biztos.

Egy szinttel fennebb

Újabb nagy lépést tettünk előre! Vagy fennebb. Nézőpont kérdése. Elkészült a saját hálószobánk, a Boróé, illetve a fenti fürdőnk, így fel- és beköltözhettünk. Mindenki a saját szobájába: Boró megkapta az igazi gyerekszobát, vagyis nem csak egy bogarakkal díszített színes szobarész, hanem egy teljes szoba az övé, illetve mi is 2 év után ismét ágyban alszunk, nem matracon. S a hab a tortán: megértük, hogy végre nagy kádban füröszthetjük Borót és mi is degedhetünk akár félórát is a forró vízben.

Már régóta tervezzük, hogy külön költözik a család, nyilván nem a többség által ismert értelemben, valamelyik családtag elköltözik itthonról, hanem ki-ki a saját szobájába, s persze elsősorban az éjszakát és öltözködést illetően lesz/van gyökeres változás, hiszen napközben az élet továbbra is a nappaliban és a konyhában zajlik. Apránként sikerült lakhatóvá tenni a felső szintet, persze, távolról sincs minden a helyén, bútorok és egyéb tárolók, kiegészítők szempontjából is elég hadilábon állunk még, de használható már a fürdő, a kicsi szobának is inkább gyerekszoba-hangulata van, mintsem raktár és a mi hálószobánk is a célnak megfelel. Az eddigi rezidenciánk pedig átalakult amolyan raktár-gardrob-mindenes helyiséggé. Végleges szekrények hiányában ez a szoba alkalmas a szezonális ruhák raktározására, s az olyan cuccokat tároljuk itt, amelyeket még sajnáltunk kidobni, de azért a polcokon sem virítanak: alkalmi ruhák, félig tönkrement válltáskák halmaza, évente 2x használt lábbelik, ajándéktasakok rengetege, vasalni valók és apró kacatok, amikre maaaaajd egyszer biztos szükség lesz...

Juhééééé, végre elkészül az én szobám is!

Helyváltoztatásos támadás módszerével kicseréltük a fenti lomot a lentivel. Felvittük az eddigi hálószobánk (az én régi szobám) natur színű bútordarabjait, amelyekbe Boró cuccait rendeztük be. Ideiglenesen minden ruhadarab és kellék megkapta a helyét. Még egy akasztósra lesz szükség, kislányruhák, ingecskék, kabátok, ugye, amit remélhetőleg Apa egy improvizált rúddal megold. Egy sötétítő is elférne még a kicsiszoba ablakain, de ettől eltekintve funkcionális a hely. Boró abszolút nem idegenkedett az új szobától. Igaz, korábban még fel-felmentünk oda játszani, hiszen a játékrengeteg egy részét ott tároltuk. Nem is gondoltam volna, hogy a falra ragasztott vízszintes dísztapéta-csíknak ekkora keletje lesz. Eddig nem figyelt fel rá, de amióta a pelenkázót is használjuk ott, szemmagasságban van a tapétacsík, így hűségesen mutogatja a rajta látható macikat, ludakat, autót és házikót.

Az alvókája határozottan javult, amióta külön szobában "lakik". Az első éjszakánkon mi ugyan elég éberen aludtunk, mert folyton a babatelefont lestük, ő viszont csak fél 9kor kelt először, akkor szólított és akkor hozta át az Apja a nagyágyba. Azt hittük, hogy ez valami csoda. De a gyakorlat azt mutatja, hogy nyugodtabban és tovább alszik így, mint amikor egy szobában szuszogtunk, mind a hárman. Nem ébred meg a paplansistergésre, köhintésre, horkolásra, suttogásra stb. Ennek különösen örülünk, mert az utóbbi hónapokban svájci óra pontossággal ébredt meg hajnalban, szólított, vizet ivott és csak köztünk aludt vissza. Senkinek nem volt ez kényelmes, így vártuk a pillanatot, mikor fog erről leszokni. És megoldódni látszik a történet. Azért is szerencsés, hogy zökkenőmentes volt az átszoktatás, mert nem szeretnénk, ha a kistesó jövetelével egybeesne az "áttelepítés" és még inkább kirekesztve érezné magát.

Esti mese és összebújás anyával

A reggeli tejcsit a nagyágyban issza meg, utána még kilenc, fél tízig húzzuk együtt a csendest, aztán a szokásos reggeli rituáléval folytatódik az élet. A bilizés jó mókává alakult az új helyen. Épp a szekrény tükre mellett csücsül, s kéri a "játé, játé" (játékot), hogy ne unatkozzon bilizés közben, de persze a szereplésen van a hangsúly, mert irtóan élvezi, ha a tükörben bohóckodhat. Mondókázik, grimaszkodik, majd nagyokat nevet magán.

A fürdőszobai bénázás végetért, ami a fürösztést illeti. A kiskádban öt percnél tovább nagyon nem tudtuk hagyni már az utóbbi időben a vízben a súlya és a ficánkolása miatt. Kinőtte már a babakádat. Most viszont a nagykádban kedvére pancsolhat, hosszabb ideig, bátrabban, s nem kell folyton őrizni. A fürdőszoba "előkészítését" is leegyszerűsítettük, azaz már nem vártuk, hogy a termosztát állítsa be a hőmérsékletet és melegítse fel a helyiséget, hanem egy villanyrezsóval pikk-pakk elintéztük.

Eli, a kedvenc elefántom locsolja a bábóm! :)

A felköltözés újabb stratégiai fogások kitervelését és alkalmazását vonta maga után. Meg kell még szokni, minek hol a helye, lehetőleg naponta csak huszonötszőr kelljen megmászni a lépcsőket, nem ötvenszer, a babakerítést szabályszerűen mindig be kell csukni és figyelni, nehogy a gyerek nélkülünk megmássza a lépcsőt. A felső szint legalább egy fokkal melegebb az alsónál, így az éjszakai altatáskor a ruházkodást a minimálisra kellett lecsökkenteni, most nyáron.