2014. január 9., csütörtök

A Hovamegyünk és Kijönma hónapja

A december, mint az várható volt programok szempontjából egyáltalán nem volt szegényes. Nem csoda, hiszen egy hónapba zsúfolni ennyi ünnepet.... meg sem lepődtem azon, hogy Boró napi szinten megkérdezte: Hova megyünk ma? Ki jön ma?

Nagyobb odafigyelést igényelt az idei téli ünnepkör, hiszen Boró már abban a korban van, hogy észreveszi a változásokat, rácsodálkozik az újdonságokra, a meglepetésekre. Ugyanakkor még mindig nem elég érett ahhoz, hogy száz csomag kibontásához is türelme legyen. És ez érthető. Ehhez igyekeztünk alkalmazkodni.

Már a mikulásjáráskor kiderült, hogy az igazi örömöt, nem egy értékes játék vagy ízletes édesség hozza meg a kétévesünknek, hanem négy darab dióval fantasztikusan el lehet játszani, vagy a csomagoló papírokat összekötő szalagokkal is jól lehet szerepelni. Persze voltak értékes könyvek, ruhaneműk és apró játékszerek, amelyekre aztán a napok elteltével rákattant, elmélyült az olvasmányokban, de mindehhez idő kellett. A Mikulás továbbra sem kedvenc. Legalábbis a jelenléte, mert levelet azért írtunk neki és kibiggyesztettük az ablakba. Annyit haladtunk még e téma terén, hogy a krokodillkönnyek akkor kerültek elő, ha a nagyszakállú megédeselte volna a lányunkat, amíg csak néztük őt, baj nem volt. Aztán napokig mondogatta, hogy "nem akartam odamenni a Mikuláshoz".

Anyánál százszor jobb
Az idei mikuláspartin felszabadultabb volt a nagylányunk. Főleg, hogy ismerős arcokkal találkozott és a helyszín, a felfújhatós csúszdával és a házikóval már ismerős volt. Ezeken a helyszíneken időztünk a legtöbbet. Tamáskával tátott szájjal bámulták a felemelkedő csúszdát, aztán ki nem lehetett őket vájni a házikóból, ahol főztek, ücsörögtek, huncutkodtak.

Jaaaj, Tamáska, mi az, ami emelkedik?
Röviddel a mikulásjárás után nekifogtunk készülődni Boró második szülinapjára. Igaz, már hónapokkal azelőtt kieszeltem a tematikát, mert ez tavaly is bevállt, könnyebben körvonalazódott nekem is, milyen torta legyen, meghívó, ajándék stb. Idén Kippkopp és Tipptopp volt a topon :p A két gesztenyegyerekről szóló meséket orrvérzésig kellett Borónak olvasni, ebből kifolyólag még az ősszel vadgesztenyét gyűjtött Boró az apjával, mi pedig színes lapikat szedtünk a sétáink során, amiket aztán lepréseltünk. Ezekből készítettünk gesztenyefigurákat a meghívottaknak:

Ő lesz Tipptopp
A két nagy kedvenc is Kipptopp és Tipptopp volt, akiket a szülinapja estéjén ki nem engedett a kezéből, még elalváskor is őket szorongatta. Igaz, azóta már bajusszt is rajzolt nekik és színes krétával a szájukat kifestette, de hát gyermek. Azt mondta, "anya kimossa", mert, ugye, anya mindenhez ért.

Imádom a két gesztenyegyereket
A gyerekzsúr úgy érzem jól telt, valamivel kevesebben voltunk, mint tavaly, de ez nem is baj, mert egy fokkal jobban lehetett kezelni a helyzetet. A vetítés ezúttal sem örvendett nagy sikernek, egyedül Sára figyelt hűségesen, de aztán ő is feladta. Hiába, na, még fel kell nőni ehhez, majd eljön a diavetítő ideje is. Köszöntőkből nem szűkölködtünk, a gyerekes családok és barátok mellett, a nagycsalád és keresztszülők is felköszöntötték a kétévesünket.

A terülj-terülj asztalkám szinte minden hétvégén készenlétben állt december folyamán. Az ajándékokat jóformán el sem raktuk, már a karácsonyi csomagokra került a sor. Sejtettem, hogy a gyerekek türelme véges lesz, így az Angyalt arra kértük, hogy operatívan csomagoljon. S mint minden évben, idén is nagyon jól viselkedhettünk, mert a fát alig lehetett megközelíteni. Örültem, hogy mindannyian igyekeztünk a meglepetésre koncentrálni, a gyerekekre összpontosítani, az ő reakciójuk, örömük volt idén az első számú. Bár a család egy része, főleg a nagyszülők lerobbantak a Szent estére, sikerült egy fedél alatt koccintani, csillagszórót gyújtani, karácsonyfát bámulni, unokákat csodálni, karácsonyi dalokat hallgatni.

Női vonal a fa alatt
Borónak nagy élmény volt, azaz még mindig a feldíszített, csillogó fa a házunkban. Minden nap megbabrálja rajta a díszeket, kéri, hogy kapcsoljuk be az égőket, amelyeket idén szereztük be épp az ő kedvéért. Megtanulta, hogy a gömböket nem vesszük le a fáról, mert az angyalka megharagszik, így ezt mondogatja, ha egyik másik nagyszülő karácsonyfáját környékezi. Rengeteg játék, könyv, kézségfejlesztő lapult a karácsonyi csomagokban. Azt hiszem, most egy évig ellátott bennünket az angyal mindenféle foglalkoztatóval.

A Hovamegyünk fejezethez tartozik, hogy az ünnepek alatt elég gyakran mentünk vásárolni, így az üzletekben legalább kétnaponta megfordultunk gyerekestől. Volt amikor Boró javasolta, hogy menjünk az üzletbe, de mi biza csak otthon maradtunk volna a legszívesebben. Szerencsére a nagy karácsonyi lótifutit elkerültük idén, mert a bevásárlás és csomagolás oroszlánrésze időben megtörtént.

Számomra a legnagyobb meglepetés és ajándék év végén az volt, hogy Tamás velünk töltött három hetet szabadságon. Ezt az állapotot annyira megszoktuk, az együtt kelést, a lustálkodást a nagyágyban, a közös reggeliket, a közös sétákat, hogy az új évben Boró minden reggel az apját keresve kel fel, s napközben is többszőr kérdezi, mikor jön haza. Jó volt együtt.

Szépen, békésen zártuk az évet, feltöltődve (bár kicsit betegesen) kezdtük az újat.

Havas séta az év utolsó napján