Nagyobb odafigyelést igényelt az idei téli ünnepkör, hiszen Boró már abban a korban van, hogy észreveszi a változásokat, rácsodálkozik az újdonságokra, a meglepetésekre. Ugyanakkor még mindig nem elég érett ahhoz, hogy száz csomag kibontásához is türelme legyen. És ez érthető. Ehhez igyekeztünk alkalmazkodni.
Már a mikulásjáráskor kiderült, hogy az igazi örömöt, nem egy értékes játék vagy ízletes édesség hozza meg a kétévesünknek, hanem négy darab dióval fantasztikusan el lehet játszani, vagy a csomagoló papírokat összekötő szalagokkal is jól lehet szerepelni. Persze voltak értékes könyvek, ruhaneműk és apró játékszerek, amelyekre aztán a napok elteltével rákattant, elmélyült az olvasmányokban, de mindehhez idő kellett. A Mikulás továbbra sem kedvenc. Legalábbis a jelenléte, mert levelet azért írtunk neki és kibiggyesztettük az ablakba. Annyit haladtunk még e téma terén, hogy a krokodillkönnyek akkor kerültek elő, ha a nagyszakállú megédeselte volna a lányunkat, amíg csak néztük őt, baj nem volt. Aztán napokig mondogatta, hogy "nem akartam odamenni a Mikuláshoz".
Anyánál százszor jobb |
Jaaaj, Tamáska, mi az, ami emelkedik? |
Ő lesz Tipptopp |
Imádom a két gesztenyegyereket |
A terülj-terülj asztalkám szinte minden hétvégén készenlétben állt december folyamán. Az ajándékokat jóformán el sem raktuk, már a karácsonyi csomagokra került a sor. Sejtettem, hogy a gyerekek türelme véges lesz, így az Angyalt arra kértük, hogy operatívan csomagoljon. S mint minden évben, idén is nagyon jól viselkedhettünk, mert a fát alig lehetett megközelíteni. Örültem, hogy mindannyian igyekeztünk a meglepetésre koncentrálni, a gyerekekre összpontosítani, az ő reakciójuk, örömük volt idén az első számú. Bár a család egy része, főleg a nagyszülők lerobbantak a Szent estére, sikerült egy fedél alatt koccintani, csillagszórót gyújtani, karácsonyfát bámulni, unokákat csodálni, karácsonyi dalokat hallgatni.
Női vonal a fa alatt |
A Hovamegyünk fejezethez tartozik, hogy az ünnepek alatt elég gyakran mentünk vásárolni, így az üzletekben legalább kétnaponta megfordultunk gyerekestől. Volt amikor Boró javasolta, hogy menjünk az üzletbe, de mi biza csak otthon maradtunk volna a legszívesebben. Szerencsére a nagy karácsonyi lótifutit elkerültük idén, mert a bevásárlás és csomagolás oroszlánrésze időben megtörtént.
Számomra a legnagyobb meglepetés és ajándék év végén az volt, hogy Tamás velünk töltött három hetet szabadságon. Ezt az állapotot annyira megszoktuk, az együtt kelést, a lustálkodást a nagyágyban, a közös reggeliket, a közös sétákat, hogy az új évben Boró minden reggel az apját keresve kel fel, s napközben is többszőr kérdezi, mikor jön haza. Jó volt együtt.
Szépen, békésen zártuk az évet, feltöltődve (bár kicsit betegesen) kezdtük az újat.
Havas séta az év utolsó napján |