Játékok

Nem a végtelenségig, de egy időre leköti már lányunkat a homokozás, legalábbis így vettük észre a tengeren. Ebből kifolyólag elővettük a keresztelőre kapott homokozóját és megvásároltunk két zsák finom homokot. Erre az akcióra már elég régóta készülünk, de szerintem semmiről sem maradtunk még le, mert lányunk igazából csak most kezd belerázódni ebbe a tevékenységbe.

Mostanában úgy vettem észre igényli a társaságot a játék közben, s ezt a vágyat meg is fogalmazza. "gyeje, játszunk vajamit!", "csücsü, ide!" - így hív mostanában. Kreatívnak kell lenni és valami jó kis, egyszerű játszmát kitalálni a kellékeivel, amiket épp eléd pakol. Ha megtetszik neki, akkor ő is utánozza és egy ideig az általad felkínált forgatókönyv szerint tesz-vesz.

A kislányos vonások már egyre többszőr jelentkeznek. Kata-baba sétáltatása, etetése, altatása, fésülése, az evőeszközök, edények és tányérok rendezése. Néha magát, máskor babáit öltözteti, zoknit, papucsot húz a lábukra. Törlőrongyok, szalvéták, nedvestörlők továbbra is főszerepet kapnak, azokat teregeti, törölget velük vagy épp párnának, takarónak használja. De a mindenféle guruló jármű is a nagykedvencek közé tartozik. Igaz, szinte minden ilyen játékát traktornak nevezi és burrogtat miközben tologatja őket.

Kitűnő hangfelismerő lett a lányunkból. A házból hallja, és megjegyzi, épp mi haladt el az úton: egy motorbicikli elburrogott, dudált az autó, dolgozik a szomszéd (vágja a fát vagy kopácsol), különbséget tesz a néni-bácsi hangja között (szomszédok beszélgetnek), megkondul a harang, amire rögtön "bim-bammal" reagál, megszólalt valamelyik háztartási gép (mamáéknálbeindul a kazán vagy centrifugál a mosógép).

Továbbra is élnek a különböző rituálék egyik másik családnál, háznál. Boró már tudja, ha Vera mamáékhoz megy, akkor a Mazsa-kutya idomítása (eldobják a labdát, a kutya meg vissza kell hozza és letegye Boró elé) az egyik főatrakció, aztán a párnák dobálása és a játszóházas sétálások felidézése a párnákon. Emese mamáéknál szigorú napirendi pont a cicák megkukucskálása (a tömbházudvaron ill. az ablakból), előszeretettel rendezi ott Ildi babáját (kocsikáztatja, fésüli, megcumiztatja, sapkát rak a fejére) és persze a kályha sütőjének ablaka előtt kell mindig szerepelni egy sort. Imola dédihez szoktunk péntekente menni, ahol a legnagyobb elfoglaltsága kirámolni, majd visszapakolni a kávéskészletet, a szinte száz éves kiskanalakkal és végigszaglássza az illatos gyertyákat. Ezeknek a játékoknak vége hossza nincs. Imádja őket, hívja a játszópartnerét, hogy legyen nézőközönsége, aztán egyedül is jól lefoglalja magát.

Újra a tenger

Második éve sikerült belekóstolni gyerekesen a tengeri élménybe. Idén már más felállításban mentünk Bulgáriába: más körülmények fogadtak ami a szállást és a szolgáltatást illeti,  Borón több szempontból érezhető volt a változás, vagyis az, hogy eltelt egy év, nagyosabb, kilépett a babakorból, illetve én sem egyedül mentem, így Zselykével a pocakomban néhány korlátot fel kellett állítanunk.

Az utazás többnyire a tavalyi forgatókönyv szerint zajlott. Egy éjszaka alatt leértünk a tengerpartra. Bóró végigaludta az utat és az itthoni programja szerint evett-ivott. A nappali szórakozási lehetőségeken kellett módosítanunk, hiszen már a csörgők, zörgők és egyéb ilyen nemű kellékek ideje lejárt, nem foglalják le, a képes könyvek sem voltak nyerők (bár egy neccnyit bepakoltam azokból is), így Kata-baba rendezése, gyerekdalok hallgatása és Bogyó-Babóca nézés kötötte le útközben. Hazafele sem volt nehezebb az utunk. Meglepően nyugodtan bírta a kisasszony a gyűrődést, amikoor zsimbesebbé vált, kérte a cumiját és babócáékat, aztán kétszer is elszundított, sőt az esti lefekvés előtt még a tejcsit is kérte.

Az étkezésre teljes felszereléssel készültünk. Fogalmam sem volt, hogy mennyire fogja majd szeretni a bolgár kosztot, a szopizás már nem aktuális nála, így minden étkezés külön szervezést igényel, de a gyakorlat azt mutatta, hogy kár volt annyit agyalni ezen a témán, mert Borónak nem volt gond az étvágyával. Nemcsak mi, felnőttek, hanem ő is szép nagy adagokat megevett, rendszeresen, napi háromszor, s néha a nassolás sem maradt el. Szóval nem fogyott le a kiscsaj. Az itthon megvásárolt üveges kaják nyolcvan százalékát pedig hazahoztuk. Egy hét alatt talán kétszer (körözöttel és vinettával) fogyasztott csak kenyérkatonákat (ami itthon elég standard-kaja), de ezt annyira nem is bántam. Annál több csirkehúst, rizset, krumplit és gyümölcsöt evett. Az itthoni szokásokhoz ragaszkodva a reggelinél összeturmixoltuk neki a gyümölcsadagját, illetve a vacsoránál dzsemmel összekavart natur jaurtot is evett.

Pufievészet az árnyékban

Cseresznye-paszírozás

Az asztalnál különböző mókás dolgokat találtunk ki, hol mi, a szülők, hol a Csatlos család. A cél az volt, hogy Boró minél tovább az etetőszékben maradjon, velünk, mert abban a percben, hogy kivettük, egy pillanatot nem maradt mellettünk és legtöbbszőr a medencék voltak a lecsábítóbbak, oda iszkolt el. Nagy matyókálásnak nem adtunk teret, de azért a fülbevalónak használt cseresznyéket időnként előszeretettel paszírozta, aztán a vendéglő teraszán fészkelt fecskemadarakat követtük hosszasan, a szomszéd asztaloknál ülő kiscsaládok gyerekeit szólongatta rendszeresen vagy az evést hamarabb befejező gyerekekkel "bujocskáztak". Időnként elbambult a vendégeken vagy mosolygott nekik és huncutul mosolygott a pincéreknek.

A legnagyobb játék mindvégig a futkorászás és tekergés volt. Ha csak tehette, kereste, hívta, hangosan kiáltott Matyi, Anna, Sára után. De ez a játék főként addig volt érdekes, amíg a szólított fél lereagálta a hívást. Ebben a korban a közös játéknak még minimális nyomát tudtuk felfedezni.

Gyere huncutkodni!

Közös erővel menni fog!

 A legtöbb ami az "együttjátszás" fogalmához sorolható az volt, amikor a napernyő rúdjára csimpaszkodtak vagy a partjelző táblát probálták közösen elmozdítani, esetleg egyikük megszerezte a húzható kutyust, vagy a babakocsit a másik meg hűségesen követte a sétáltatást, azt remélve, hogy valaha rá kerül majd a sor. Felnőtt beavatkozása nélkül azonban ritkán fordult az elő, hogy átadják a játékokat egymásnak. Inkább mindig az kellett, ami a másik kezében volt. Boró elég békésen tűrte az ilyen gyűrődéseket (egyelőre gondolom). Az élelmesebbek kivettek szinte mindent a kezéből, ő pedig legfennebb összeráncolta a homlokát, majd továbbállt. Mi, szülők sokszor felszisszentünk, ha pl. összekoccant két buksi, lepriccolták a leányzót vagy meglökték. Sírást vagy hisztit nem váltott ki egyik ilyen "merénylet" sem belőle. Inkább meglepődött vagy megszeppent.



Megkaphatom a zöld öntözőmet?



A tenger és a medencék vize nem jelentett óriási élményt lányunknak. Igazából ezektől függetlenül is jól érezte magát, vagyis inkább lefoglalta magát az újdonságokkal. A tengerbe egyedül nem merészkedett be, inkább megkért valakit mindig, hogy merítse meg öntőzőjét vízzel, s ezt többszőr megismételte, hiszen a játék része volt. A tenger vizét a nyaralás második felétől tudtuk megszerettetni vele, amikor már valamelyest melegedett is a víz és egy egyszerű játékkal fűszereztük a locsizást. Amikor a hullámok közeledtek, háromra magasba röpítettük, ő pedig jóízűen nevetett, miközben nyalogatta az arcáról a sós vizet.

Finom ez a sós víz

Móka a javából

A tengerparton az egyensúlyozás jelentette az igazi kihívást. Többszőr fenékre huppant, s ilyenkor hevesen seperte le a homokot a kezéről, aztán a felfújhatós kicsi medencébe töltött vízzel pancsolt, mutató ujjával időnként belekóstolt, aztán megtanulta egyedül megtölteni Elit, az öntözőjét, majd a kukacos papucsát locsolgatta szorgalmasan, s az általam gyűjtött kagylókat tette-vette.
A medencékben bevetettük az úszógumit, amelynek már a felvételekor jelezte, hogy ennél jobb elfoglaltságunk is lehetne. Jóformán be sem raktuk vele a vízbe már mondta: "ennyi vóóót, kiszállunk!". Mi pedig "kegyetlen" szülőkként nem adtuk fel ilyen könnyen, s még néhány percig probáltuk bolondítani, s néha sikerült is :) Persze itt is az úszogumi nyalogatása bizonyult a legizgalmasabbnak.

Boró első hajós kalandján is túlesett. Ezzel még igazán ráér várni, mert ő is, akár a két hónappal idősebb pajtása, Orsika a negyven perces tengeri taxizás alatt elég feszülten kapaszkodtak apjukba. Mi, szülők, félúton már untuk a hajókázást, csupán a három és féléves Bence élvezte ezt az élményt. Úgy gondolom, ráér ezzel még két év múlva kisérletezni.

Összességében egy kellemes hetet töltöttünk együtt a tengeren olyan helyen, ahova szívesen visszatérünk még az elkövetkező években is, valószínűleg már más felállásban, még több pörgéssel, kevesebb semmittevéssel. Minden kornak megvan a maga szépsége. Remélem a kétgyerekes léttel is "megbírkozunk" majd egy ilyen nyaralás alatt.


Másfél év

A legkisebbik Trella-baba tizennyolc hónapja két képben:

Aranyköpések 1

Ismét muszály leírnom lányunk egy-két új szavát, megjegyzését, mert ha nem, idővel biztosan el fogom őket felejteni. Ami mostanában a legjellemzőbb az az, hogy elég gyakran magától rázendít egyik-másik mondókára. Néhány sor után átkapcsol a következőre, összeköti őket, elhadarja, tapsol vagy kuncog mellé, várja a hallgatóság reakcióját, majd ismét előlről.

Sokszor meglepődök, hogy mennyi mindent megjegyez, s szinte csak rímekből és ritmusokból él ez a gyerek, egyéb összefüggő mondatokat ritkán alkot, csak ha mondókáról vagy énekről van szó. Nyilván a tőmondatok, az alapdolgok már elhangzottak.

Boró olyan, mint a szivacs. Vannak olyan mondatok, amelyeket tőlünk hallott és időnként, mint egy kis magnó újra lejátsza.
"Ó, na Tamás!"
"Várj egy kicsit!"
"Mi` csináltá`, Bojó?"
"Anyukám" (Dalszövegből ragadt rá: Ottan élt éldegélt, egy icipici lencsilány, icipici anyukával)

Összefüggések
Én: "Összeakad a bajusszunk!"
B: "Tatának a bajussza!"

Én: "Köszönöm, hogy segítettél, Boró!" (segített a ruhákl kiterítésében)
B: "Köszönöm az ebédet!" (többszőr mondtuk neki, hogy evés után, mondja, h köszöni az ebédet)

Kati: "Megszakadt!" (megszakadt a telefonvonal)
B: "Beszakad a teteje, teteje...."

Ha lépcsőkön megyünk fel/le a babakocsival, akkor mondogattuk neki, hogy kapaszkodjon. Egy ideje, ha lépcsőket lát és emeljük a kocsiját, már magától mondja: "kapaszkodj!". Sőt, ha a játék-babakocsit tologatja mamáéknál a küszöbnél mindig felemeli a kerekeit, s közben szól Sáribabának, hogy "kapaszkodj!".

Bonyolult szavak
Palacica - palacsinta
Katoka - katona
Pécáca - pénztárca
Öntsebelefé - öntsél bele még! (pohárba vizet)
Püszköte - prüszköltem

Zselyke baba

Kevesebb, mint öt hónap választ el attól, hogy családunk újabb tagját ölelhessük magunkhoz. A félúton, és most már úgy is fogalmazhatok, hogy a nehezén túl vagyunk, remélem, így a hátramaradt időt igyekszünk nyugodtan eltölteni. A szülés és vajúdás folyamata nem rémiszt meg, hiszen tudom mi vár rám, és ahogy másfél évvel ezelőtt gondoltam, most is azt vallom, hogy bár nem egy leányálom, mégis kibírható és kétségkívül megér minden verejtékezést, fogszorítást, vergődést és fájdalmat.

Bátran, teli lelkesedéssel, feltöltődve láttunk neki a "második babaprojektnek", hiszen az előző élmény, vagyis minden ami Borókával kapcsolatos ezt a pozitív hozzáállást hozta ki belőlünk. Úgy éreztük, érezzük most is, hogy áldott jó gyermekünk van, szeretjük ezt a kisbabás létet, kár lenne testvér nélkül felnőnie. Ennek most van itt az ideje. Sokat nem vaciláltunk. Azt szeretnénk, ha egyszerre élnék meg a gyerekkort, lehetőségük legyen együtt játszani, nekünk pedig türelmünk és energiánk most van ehhez.

Igaz, hogy azt álmodni sem mertem volna, hogy nem lesz zökkenőmentes az első időszak. Magabiztosságom alapját a korom és egészségi állapotom adta, amit úgy gondolok, hogy ideális. Amire azonban nem számítottam, az volt, hogy ennek a várandósságnak a körülményei kissé eltérnek az elsőtől, mert hétköznapjaim nem azzal telnek el, hogy ülök egy irodában, püfölöm a gépem, néha elutazom munkaügyben, aránylag rendszeresen étkezem, de alapjában véve nem erőltetem meg  magam, míg most a lazítás, alaposság szinte kizárt. Másfél éves gyerek mellett - még ha már tud járni is - akkor is elég ritka az, hogy ne kelljen pörögni, jobbra-balra futkorászni, cipekedni. S ez csak akkor tudatosul az emberben, ha már megtörténik a baj és a pocakban növekedő magzatot védő burok megsínyli a megerőltetést. Valójában fel sem tűnt, hogy elfáradtam volna, most sem tudnám konkrétan megnevezni azt az alkalmat, amikor "hibát" követtem el, tény, hogy több mint egy hónapos intenzív pihenést igényelt a felépülésem, vagyis a 12-13. hétig terjedő időszakot többnyire fekve töltöttem. Nem volt könnyű. Segítségem volt ugyan, nem panaszkodom. Borót emelni, fektetni, rendezni. Inkább türelemjátéknak nevezném, hiszen az ágyhozkötöttség az egyik legnagyobb büntetés, amit rám kiszabhatnak. De ezt is kibírtuk. Szerencsére ezen is túl vagyunk.

Az izgalmak sora nem ért véget. Miután felszabadultam a vetélés-veszélyes időszakból, a következő hidegzuhanyt a nőgyógyász ultrahangos vizsgálatának eredménye hozta meg, miszerint a magzat nyakiredő vastagsága a megfelelő paraméterekhez képest vastagabb. Millió kérdés, lehetőségek és ilyen-olyan forgatókönyvek felvázolása következett. Letargikus hangulatú napok sora, amelyek a korábbiakhoz képest ezerszer lassabban teltek. Közben heti, sőt napi rendszerességgel echoztattuk a kis magzatot, a magánrendelőtől a nagykórházig, a legperformansabb gépeken át, mindenhol, mindenféle szögből végignéztük, méricskéltettünk, mérlegeltünk, magyarországi ismerős szakorvosokkal konzultátunk. Egy végtelenségnek tűnő időszak, amíg a duplateszt eredményét megkaptuk. Akkor azzal bíztattak, hogy ez jó jel. Biztosat nyilván csak akkor fogunk tudni, ha megszületik a baba, de semmi genetikai betegségre utaló jelet, vagy szervi problémát nem látnak. Száz százalékos nyugodtság nem fogott el, de a legjobb gyógyír ezen sokáig nem gondolkodni, hagyni, hogy teljen az idő és a szakirodalom böngészésén kivül más elfoglaltságot találni. Bízunk benne, hogy minden rendben lesz!

Közben tudjuk már, hogy lányunk lesz. Zselyke. Aránylag könnyen dülőre jutottunk a névválasztáskor. Csenge és Zselyke közt dőlt el a verseny, de utóbbi mindkettőnknek jobban tetszik. Számomra fontos volt a magyar eredet, illetve egyben a név ritkasága is. Már nemcsak egy semleges kis lényként kezeljük a pocaklakót, hanem Zselyke-babának szólítjuk.

Kérésre Boró is megmutatja, hogy "anya pocakjában" van Zselyke, s szokta szólógatni: "kukucs!", "hahóóó!" (utóbbi a Bogyó és Babócából ragadt rá, amikor Bogyó elmegy világgá, s a keresésére indult Babóca, így kiált utána az erdőben). Boró egyelőre ennyit "ért", ez is túlzás, hogy ért, a történetből. Egyelőre nagyon elvont számára a kistestvér jövetele, de gondolom, ha majd megsimogathatja vagy közösen ölben tarthatjuk, akkor az adott konkrét helyzet más reakciókat is kivált majd belőle. Tartok valamelyest a testvérféltékenységtől, s tudom, hogy ezt a félelmemet mielőbb le kéne küzdenem, mert ha ezt érzi rajtam, akkor beigazolódhat a jóslatom. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartom, hogy a kis korkülönbség miatt és épp ebből kiindulva, annyira nem fogja fel az új családtag jövetelének esetleges következményeit, lehet nem lesznek nagy csetepaték. Hiszek abban, hogy ha mi szülők ezt nem fogjuk fel görcsösen, nem huzogatjuk a vonalakat és nem igyekszünk minden lépésünkkkel egyik másik gyermekünk kedvében járni, hanem minél természetesebben viselkedünk, akkor nem lesznek gondok. Na, de elválik. :p