2013. február 25., hétfő

Mit mond? - 14. hónap

Dokumentálom a legújabb (épp aktuális) költeményeket, ha majd megnő a kisasszony, tudjam felidézni miket mondott egy évesen. Az Apa, Anya, Mama, Tata már napi rendszerességgel elhnagzik. Ha a nagszülőkhöz megyünk, már az udvaron vagy a kapuban mondja, hogy "Mama"

tesi - tessék, de ha kér valamit akkor is ezt mondja
bocsi - bontsd ki!
lee - leesett
ó - olvass!
do - dolgozik
emen - elment
didi - Dédi
kaji, kati - katibogár
kosá - kosár
kajá - kanál
dodo - doboz
fúja - fujjál! (buborékfujóval)
tasi - tapsi
bi - bili
bí - béka
kaka - kaka
purci - purci (miután szellent a drága, néha ezt is mondja, de főleg, ha mi rákérdünk :)
hácsi - hápcsi (rendszeresen mondja, ha valaki tüsszent vagy köhög)
hácsi - virág, de bármiféle cserepes zöld
jacsi - Jancsi (bohóc)
kacsi - Karcsi, s ehhez autmatikusan kapcsolódik a tüüüdííí - Tündi
ma - Mazsa (nagyszülők kutyája)
csa - csatt
tütü - motor, s duda hangja is egyben
bácsi - bácsi
baba - baba
kari - karika (evés utáni nassolnivaló karika)
pufu - pufulet


Ezek jutottak így egyből eszembe, egyébként, amint már írtam, kis papagájunk, ha szimpatikusnak tart valamit a mondandónkban, akkor hűségesen megismétli, s ha azt mondjuk neki, hogy "kis papagáj", erre ő így válaszol: "pa". :)

2013. február 22., péntek

Farsang

Lejárt ugyan a nagy farsangolások ideje, az utolsó száz méter után mi is csatlakoztunk az eseményhez. A tavalyi Mikulás-buli helyszínén gyűlt össze ma délután néhány apróság, szülőkkel, keresztszülőkkel, barátokkal. Kb. fele annyian jöttek el az eseményre, mint tavaly decemberben, de ezt annyira nem bántuk, mert nem kellett folyton azt figyelni mikor tapossák le a Kicsiket.

Ami a készülődést illeti, talán a sütés több időt vett fel, mint a kosztüm kigondolása, elkészítése. A nagy felhajtásra még ráérünk. A Farsangi mulatságra fánkot kértek a szervezők, de én ilyen komplex dolgokra nem vállalkoztam, így maradt a jól bevállt banános-muffin recept (mellesleg jó választás volt, mert mind elfogyott). Mialatt aludt a kisasszony, elkészült a beugrónk, kosárba raktuk, hogy adjuk meg a módját, aztán vártuk a "sminkesünket" :) Kati - sajnos nem tudom itt visszaadni azt a hangsúlyt, ahogyan Boró szólítgatta Katit, azt érdemes hallani - bevállalta a nagy mesterművet: oroszlánbajszot, orrot, szeplőt varázsolt az arcára. Mindannyiunk meglepetésére, Boró tűrte a festegetést. Igaz, egy annyit segítettünk a helyzeten, hogy lefoglaltuk a gyerekdal-repertoárral. Ruhája már tavaly óta van, hiszen még akkor beszereztünk egy pihe-piha anyagú kezeslábast, oroszlánmintásat. Eddig házi ruhának használtuk, mert kitűnően tudott benne masírozni, sőt már távolról sem olyan trottyos, mint tavaly volt, de célnak megfelel. Ennyit az előkészületekről.

Izgalmas pillanatok mindenki számára
Művész és mesterműve
Ok, azt mondanom sem kell, hogy Kati korábbi jóslata, miszerint késni fogunk Boró óvodai szerepéről, s rohanunk az autóhoz, becsípjük a pillangó szárnyait, copfjait pedig az autóban fogom megkötni, majdnem beigazolódott. Különbség csak annyi volt, hogy Boró még meg sem érte az óvodás kort és már farsangol, az autóba pedig nem csíptük be az oroszlánfüleket, de a szinte egy órás késés okozta pánik közben hol a cumira ragadt oroszlán-szeplőket törölgettem, hol a kezét kellett tisztítsam, mert ugye a "smink" talán a játszóházban száradt meg igazán az arcán.

"Tudd meg, az én orrom szebb!"
A helyszínen kis időbe telt, amíg belerázódott a nagy pörgésbe. Az első percekben lecövekelt a terem közepén, s mozdulni sem akart, csak tátott szájjal figyelte a körülötte ugrabugráló és rohangáló állatokat (jelmezek közt az állatok domináltak), szorította a kezében az öltözőben talált labdát, majd valaki a kezébe nyomott egy mini pom-pont. Aztán elindult a régi kedvence, a kis házikó fele. Egy ideig vezetgetni kellett, egyedül nem volt hajlandó járni, max. mászni, a Farsang végére viszont már egészen feloldódott: visongott, s szinte szaladt egyedül. Élvezte a felfújhatós csúszdát is, jobban, mint tavaly decemberben és persze a kajás asztalt, oda mindenképpen muszály volt többszőr is visszatérni.

Hoppá!
A többiek hova szaladnak?
Farsangolók egy része
 

2013. február 13., szerda

Összefüggés

Ma esti sztori. Szemelvény lányunk "amikorcsaklehetmondikálok" című fejezetéből:

Legújabban, ha megébred Boró reggel a nagyágyban, az apja párnája fele fordul, s kérdi: "Apa?". Erre mindig azt válaszolom, hogy "Apa dolgozik". S amint ezt mostanság szokta, kis papagáj-módra ismételi a hallottakat: "Do!". Befordul, s igyekszik visszaaludni vagy épp a felkelésre készül.

Ma este szinte ugyanezt játszodtuk el. A szokásos meseolvasás után, már nyújtotta a kezét a tejesüvege fele: "Tecsi!" vezényszóra lekapcsoltam a villanyt és odaadtam a jóéjt-tejcsit. Két korty után megszólal: "Apa-apa?". Mire én: "Apa most nincs itt". Tovább issza a tejet. Nem telik el egy perc sem, ismét kiveszi a szájából a cumit: "Apa?" Nem akartam részletezni, hogy az apja épp focizik, mert akkor felcsigázom az érdeklődését, újabb szó, "foci", még erre is rázendíthet, így a már elhangzott választ ismételtem el: "Nincs itt most Apa!".
Jött is a Boró reakciója: "Do!"
"Igen, szívem, Apa dolgozik" - válaszoltam.

Reggel még csipás a szemem, de a mondika elindul

2013. február 11., hétfő

Boró tíz napos kiszállása

Túléltük. Meg merészeltük tenni azt a lépést, amiért több ismerős szülő nagyot nyelt vagy irigykedett ránk: itthon hagytuk lányunkat több mint egy hétig a nagyszülőkkel, mi pedig sízni mentünk. Nem mondom, hogy könnyen hoztam (-uk) meg a döntést tavaly, de végül felsorakoztatva mindazokat az érveket, amelyek az elmenésünk mellett szóltak, úgy tűnt, hogy erre most van alkalom, ki tudja jövőre, ill. azután milyen lehetőségeink lesznek még, s majd ha Boró is nagyobb lesz, nehezebben engedne el és fogadna vissza.

Ilyen nagyra nőtt a baba tíz nap alatt
Nem bántuk meg. Ez a végkövetkeztetés. Két éves szünet után sem felejtettem el a lesiklást, jól éreztük magunkat a barátainkkal. Nyilván, kétségkívül borzasztóan hiányzott a lányunk. Főleg az esti órákban tőrt ránk a Boró-vágy, az altatás, a cirogatás, a fürdetés.... Anélkül nem kezdtük el a napot, hogy sms-ben meg ne tudtuk volna, hogy telt az éjszaka, átaludta-e, kellett-e teáztatni, mikor landolt a nagyágyban, bilizett-e, mit reggelizett. Napközben a nagyszülők képekkel probáltak enyhíteni a honvágyunkon, aztán esténként már mozgóképen is láthattuk Prüntyőkét.
A karámban gyakoroltam a járást.

Délelőtti elfoglaltság: jáááátszunk!

 
Az első napokban a skype ablakán keresztül akart mindenféle kütyüt átadni nekünk, ami a kezében volt, közben mámá-tátám, apa-anya folyt, integetett, szerepelt. Ahogy teltek a napok egyre nehezebben lehetett lekötni a figyelmét a kamera előtt, egy ideig nézett, aztán matatnia vagy épp sétálnia kellett, a nagy lelkesedése lankadt egy kicsit. Persze ilyenkor mi még jobban vártuk már a hazautazást.

Ünneplőben
A nagyszülők elmondása alapján Boró jól viselte a hiányunkat, felszabadultan játszott bárkivel, mondott reggeltől-estig (ez meg is érződött a hazajövetelunkkor, hiszen sokkal több mindent tud már mondani, ismételgeti a szavakat, mint egy kis papagáj) és persze a sétálás. Ezt szüntelenül műveli azóta is, elkapja valakinek az ujját, s "sééééta" vezényszóra indul is. Azóta már önállóan is megtett néhány lépést, de elég veszélyesen műveli ezt egyelőre, nagyon gyorsan, így állandóan résen kell lenni, nehogy lefejelje a padlót. S még így is történ(t)nek balesetek. Távollétünk alatt napközben nagyokat aludt a levegőn, a benti altatás helyett a friss levegős szundit választották a nagyszülők, az evéssel sem volt gond, annak örültek a pesztrák, hogy végre olyan babát etethetnek, aki lelkesedik az ételért.

Boró nagy élménye a fürdőkádazás volt. Itthon eddig még csak a kiságyban ill. a tusoló alatt tudtuk megfürdetni (kád hiányában), de ezt a hiányt pótolták a nagyszülők. Így többet is lubickolhatott, törölhette a kád szélét, pancsolhatott kedvére.
Még-még, hagyjatok még pancsolni!

Itt tágasabb a hely

 
A hazajövetelünktől aggódtam egy kicsit. Vajon megismer-e még? Duzzog-e majd, hogy miért hagytuk itthon? Ránk mosolyog-e? Úgy alakult, hogy épp akkor járt nálunk a gyerekorvos, amikor mi betoppantunk az ajtón. Boró szipogott még, mert épp torok-vizsgálat utáni percekben érkeztünk, ránk nézett, mi ölbe vettük, s hozzánk bújt, mert jól esett, hogy valaki megvigasztalhatja. Hosszasan ült az ölünkben, s onnan kukucskálta a doktor bácsit. Egy közös délutáni szundival tetőztük az élményt, hárman a nagyágyban, ismét együtt. A nagyszülők hálálkodtak ezekért a gyönyörű napokért és megkönnyezték a kicsi unokájuk "távozását", kiürült ugyan a ház, de az a bíztató, hogy csak néhány utcával költözött odébb a kiscsaj, nem egy város, ország vagy kontinens választ el minket.

Azóta hangsúlyozottabb az "anya-anya-anya!" effektus. Nehezen viseli el, ha eltűnünk a képből, akár a mosdóig vagy garázsig megyünk.