Vannak kevésbé zökkenőmentes esték, legalábbis ami az elalvást illeti. Néha annyira bepörög estére, hogy hosszú percekbe telik, amíg sikerül teljesen elálmosodnia, és megadja magát. A tejivástól számítva legkevesebb tizenöt percbe telik, amíg nyugodtan kijöhetek a szobából, anélkül, hogy megébredjen, de volt már háromnegyed órás, sőt másfél órás altatásunk is. Azért altatásUNK, mert egy óra elteltével feladtam, s átadtam az Apjának a stafétabotot. Mégis ha elég fáradt vagy délután nem aludta ki a pityókát is a földből, akkor van esély egy-kettőre elszundítani, még a tejivás közben.
Nem így történt ma este. Ma is elég nehezen tudtuk kikapcsolni az elemeket, rengeteg mondandó akadt még tíz óra után is :) Már a tejivás közben láttam, hogy a kis reflektorjai világítanak a sötétben, nézelődik, közben babrálja a párnákat, egyik kezével a cumisüvegét tartja, a másikkal a lepedőt rendezi, néha szünetet tart: megszakítja a tejivást, s probálgatja a hangját, ismételgeti: "tejcsi...Anni".
Aztán megitta, felém fordult, s az elalvással probálkozott, de megszólalt kint Zsemle.
Boró, cumival a szájában: "Zsemje, Zsemje! Zsemje, ugat"
Én: "Igen, de készül lefeküdni, te is hácsikáljál!"
Boró: "Hácsi"
Én: "Sssss!"
Boró: "Scscscs" (cumival ilyen sercegő hang jött ki a száján)
(aztán forgolódott még egy kicsit, majd ismét csend lett, reméltem, hogy mégis eljött az alvás ideje)
Boró: "Zsemje!"
Én: "Zsemle alszik már!"
Boró: "Aszi"
(hasra fordul, probál elaludni, de a szemét még nem csukta le, egyszer csak megszólal)
Boró: "Kaka...öhöh...várjá, várjá...!"
(én csak arra koncentráltam, ne nevessek fel, ezt egyébként napközben szokta jelezni, s a "várjá, várjá" is hozzátartozik, mert mialatt szaladunk a bili után, szoktam mondani neki, hogy várjon, még ne nyomjon a pelusba)
(közben befejeződött a kutyaetetési-akció, ajtó csukódik, kulcszörrenés)
Boró: "Apa, apa?!"
(én inkább hallgatok, nem szaporítom a szót...)
Boró: "Tejcsi...... Anni (Annipanniról olvastunk lefekvés előtt)
(magam fele fordítom, s előkapom az utolsó varázseszközöm:)
Én: Tavasziiii szééél vizeeet áraszt ......
(mind a négy szakaszát dúdolom, közben simogatom az arcát, kezdi megadni magát, lassan pislog, aztán az ötödszöri rázendítéskor már csukva a szeme, de még egy utolsó szusszanás és lepedőgyűrés következett)
Boró, csukott szemmel: "Zsemje!"
(ez volt az utolsó hozzászólása, na jó, mondjuk utolsó előtti, mert egy órával később, amikor átrakta Apa a kicsi ágyába, álmában egy "Baba" elhangzott még)
2013. április 24., szerda
2013. április 21., vasárnap
Tavaszi "boróságok"
Azt mondhatom, hogy idén, az elmúlt néhány hónapban észleltük a legnagyobb változásokat, fejlődést lányunkon, úgy mozgásilag, mind a beszédében, illetve abban, ahogy megért és kifejez doldokat.
Február közepén tette meg az első önálló lépéseit, akkor még nagyon óvatosan és csak ismert talajon mert egyedül elindulni, azóta nagyon jól begyakorolta. Szinte átestünk a ló másik oldalára, hiszen annyira élvezi, ha szabadon járhat-kelhet, hogy esetenként "lerázza" a kísérője kezét, mert márpedig neki egyedül kell menni, illetve egy irtó jó mókának számít, ha bevásárlóközpontok sorai közt vagy a járdán futólépésben tekerheti le s fel, amit persze egészséges nevetés követ. Kopogjuk le, eddig aszfalton nem terült el, pedig provokálni tudja az embert, látszik, hogy nincs még veszélyérzete. Nagy élmény volt a homokos, dimbes-dombos talajon megindulni, illetve az udvaron, a füvön lépegetni. Ez még elég akadálypályának tűnik neki, hiszen többször letenyerel a füvön, de belejön aztán. Érdekes, hogy a sok állingálás, járás után ő maga keresi a lehetőséget, hogy megpihenjen, lecsücsüljön, de nem a fűre vagy homokra, hanem szívesebben egy lépcsőfokra vagy a térdemre.
Beszédfejlődés szempontjából úgy gondolom, hogy korához képest sokmindent tud és mond is, ha akar, ha belelendül. Sokszor meglepődöm, hogy miket megjegyez, legyen az akár mondóka részlet, énekek kezdősorai vagy ilyen-olyan összefüggések. Olyan szavakat is mond, amelyek jelentését szerintem nem is ismeri, de a könyveiben található képhez, szereplőhöz, állathoz társítja, s lapozás közben magától felemlegeti, ilyen a "lusta" (az egyik egérke, aki munka helyett henyélt, s amikor odalapoztunk, mindig említettük, hogy ez az egér lusta).A leggyakoribb az, hogy halandzsázik, de közben ritmussal fűszerezi amit mond vagy a játszóházban, ill. itthon hallott mondókák egy-egy szóösszetételét keveri be, ilyen a "Kisegé, kisegé, minde ....belefééé, beleféééé.", "Csiga-biga gyeje..., kaaap.....hóóó....ha nem....", "....nem mejün mi.... csak a vijá végé". A babkocsis séták elején indul be igazán a mondika, a cumit szándékosan ilyenkor nem is adom oda. Magát szorakoztatja, halandzsázik, mondókázik, aztán nevetgél. Aztán a mamák által tanított mozgásos énekeket is időnként felidézi, csak a semmiből rázendít a Dombon törik a dióra: "a dijó, a djió", s egyik lábával dobbant, a Körben áll egy kislánykát nem tudja énekelni, de ha más dúdolja neki, akkor ő forog körbe, illegeti magát, szégyenlősen.
Egyike a legviccesebb jeleneteknek, amikor halandzsázva beszél telefonon. A tőlünk ellesett telefonálási stílusban jár-kel a házban, magyaráz, válaszol a feltett kérdésre, persze nagy komolyan, de szinte semmi sem érthető :)
Visszatérve a sétákra, imádja a galambokat. Nincs olyan alkalom, hogy séta közben ne fedezze fel a galambokat repülni vagy épp valamelyik téren totyogni. Ujjal mutat feléjük, örül nekik és hangosan szólongatja őket: "gaja, gaja!". Ugyanilyen nagy kedvenc a cica vagy a kutya is, csak velük ritkábban találkozunk. Közben kezd egyre szégyenlősebb lenni és idegenek jelenlétében nem oldódik fel egy-kettőre. Húsvétkor például régnem látott rokonok vagy barátok érkezésekor percekig "lefagyott", hosszasan elemezte a számára idegen személyt, aztán 5-1o perc után megbátorodott, s huncutul mosolygott, szerepelt, produkálta magát. A szemüveg-szakáll-hosszú haj együttes továbbra sem nyerő Borónál és el-eltörik a mécses, ha ilyen fizimiskájú emberekkel találkozunk.
Az evés terén is mérföldkőhöz érkeztünk. Most már bátran kijelenthetem, hogy mégsem pépeken fog felnőni ez a gyermek. Próba-szerencse alapon az egyik nap nem turmixoltam bele a csirkehúst a főzelékébe, hanem villával felapróztam, s láss, csodát, megette. Azóta nagy kedvenc a "husika". Evett már virslit és szalámit is, mindkettőt szereti. Ha ezek kerülnek a terítékre, akkor a kenyér csillaga hanyatlóban van, a kenyérkatonákról lepiszkálja a szalámit és csak azt eszi meg. A változatosság kedvéért a vajas és sajtos kenyér mellé probálkoztam egyéb kenhető dolgokkal, de a pástétom esetében egy katonánál több nem kellett, a vinettát viszont szívesen megette és a hétvégi bundás kenyért sem utasítja vissza. Másik nagy kedvenc a szalmakrumpli, nehezen tud leállni, s valósággal követeli a "kumpiii, kumpiii"-t. Érdekes mód a laskát is megeszi már, szósszal vagy olvasztott sajttal, anélkül, hogy összeturmixoljam, ezt is egyik napról a másikra nem lökte ki többet a nyelvével.
Nem hinném, hogy ez az előrehaladás a fogainak tudható be, mert az a 4 fogacska sokat nem oszt vagy szoroz, de a lényeg, hogy a darabos is menő lett. Apropó fogak, miután egymás után kibújt két fenti örlője, látszanak már egyre jobban a felső metszői is, alól még sehol semmi, de majd csak annak is eljön az ideje.
S hogy a bilizésről se feledkezzünk meg, itt is haladást könyvelhetünk el, hiszen, naponta többszőr produkál valamit a bilikébe. Az alvások után általában automatikusan kéri, s napközben mondjuk úgy, hogy átlagosan 3-ból 2 bejelentés igaznak bizonyul, azaz szokott szólni, hogy "bilike" vagy "purci, kaka, pisi", attól függ milyen változatban, majd szalad velem a bilikéért, s ráül. Azt mondhatom, hogy kb. 2 hónapja alig 3-4-szer sikerült a kakit a pelusba nyomni, ilyenkor vagy elkéstünk mi a bilivel, nem vettük komolyan a bejelentést vagy épp sétálás közben nyomta, s nem szólt. A wc-szűkítős mese nem igazán vált be, legalábbis az egyik nagyszülőnél ilyen van, de a pisikán kivül más nem sikerült, idegen helyen úgyszintén nehéz produkálni, bár szól, hogy van valami. :) Úgy gondolom, hogy van még időnk finomítani mindezeken, elvégre előttünk a nyár.
Itthoni teendők. Naponta kér legalább "egyet, egyet!" a nedvestörlős tartóból, s azzal magát, a bútrokat, a földet, a tv képernyőjét mikor mit törölget, meg néha az orrfújást mímeli, mondjuk inkább a "trombitálás" hangját, mintsem maga a fújást. Ha már a tv-nél motoszkál, akkor előbb-utóbb kéri, hogy "zjene, zjene"-t rakjunk, mert tudja, hogy ott kell valamit bekapcsolni, majd ha felcsendül a muzsika, jöhet a rugózás (Boró-féle táncika). Ha valamely folyóiratban vagy a tv képernyőjén táncoló, hosszú hajú lányokat lát, akkor rámutat: "ni Zsuzsika!" (keresztanyja, aki táncol). Egyébként igazi kislány, mert imádja hosszasan tenni-venni, rendezni az edényeket, a kanál is egy olyan eszköz, amelyre naponta szükség van. Hiába, na, kell kavargatni, kóstolgatni, s Kata babát etetni.
Február közepén tette meg az első önálló lépéseit, akkor még nagyon óvatosan és csak ismert talajon mert egyedül elindulni, azóta nagyon jól begyakorolta. Szinte átestünk a ló másik oldalára, hiszen annyira élvezi, ha szabadon járhat-kelhet, hogy esetenként "lerázza" a kísérője kezét, mert márpedig neki egyedül kell menni, illetve egy irtó jó mókának számít, ha bevásárlóközpontok sorai közt vagy a járdán futólépésben tekerheti le s fel, amit persze egészséges nevetés követ. Kopogjuk le, eddig aszfalton nem terült el, pedig provokálni tudja az embert, látszik, hogy nincs még veszélyérzete. Nagy élmény volt a homokos, dimbes-dombos talajon megindulni, illetve az udvaron, a füvön lépegetni. Ez még elég akadálypályának tűnik neki, hiszen többször letenyerel a füvön, de belejön aztán. Érdekes, hogy a sok állingálás, járás után ő maga keresi a lehetőséget, hogy megpihenjen, lecsücsüljön, de nem a fűre vagy homokra, hanem szívesebben egy lépcsőfokra vagy a térdemre.
Megtörtént az első komolyabb találkozó Zsemlével is, azaz nem amolyan ölben tartós kutyának integetős féle, mert ilyenben számtalanszor volt már része, illetve szinte naponta, ha elmentünk a ketrece mellett köszöntünk neki vagy intettük neki. Most legutóbb viszont mindketten a földön tekerték. Zsemle meglepően keveset foglalkozott a Kicsivel, inkább a féltékenység látszott rajta, így a gazdája mellől el nem mozdult, őt őrizte, követte, bárhova lépett. Közben Boró provokálta, időnként beszólt neki, bíztatta, hogy "gyosan, gyosan" szaladjon vagy "gyeje Zseme", "üsz" (persze, amit az apjától hallott). S ha a kutya elsuhant mellette, hevesen pislogott, s menekült előle, de nem sírt, inkább nevetett rajta. Még néha a "ne félj Boró"-t ismételgette, magát nyugtatva, hogy nincs amitől félni :))
Beszédfejlődés szempontjából úgy gondolom, hogy korához képest sokmindent tud és mond is, ha akar, ha belelendül. Sokszor meglepődöm, hogy miket megjegyez, legyen az akár mondóka részlet, énekek kezdősorai vagy ilyen-olyan összefüggések. Olyan szavakat is mond, amelyek jelentését szerintem nem is ismeri, de a könyveiben található képhez, szereplőhöz, állathoz társítja, s lapozás közben magától felemlegeti, ilyen a "lusta" (az egyik egérke, aki munka helyett henyélt, s amikor odalapoztunk, mindig említettük, hogy ez az egér lusta).A leggyakoribb az, hogy halandzsázik, de közben ritmussal fűszerezi amit mond vagy a játszóházban, ill. itthon hallott mondókák egy-egy szóösszetételét keveri be, ilyen a "Kisegé, kisegé, minde ....belefééé, beleféééé.", "Csiga-biga gyeje..., kaaap.....hóóó....ha nem....", "....nem mejün mi.... csak a vijá végé". A babkocsis séták elején indul be igazán a mondika, a cumit szándékosan ilyenkor nem is adom oda. Magát szorakoztatja, halandzsázik, mondókázik, aztán nevetgél. Aztán a mamák által tanított mozgásos énekeket is időnként felidézi, csak a semmiből rázendít a Dombon törik a dióra: "a dijó, a djió", s egyik lábával dobbant, a Körben áll egy kislánykát nem tudja énekelni, de ha más dúdolja neki, akkor ő forog körbe, illegeti magát, szégyenlősen.
Egyike a legviccesebb jeleneteknek, amikor halandzsázva beszél telefonon. A tőlünk ellesett telefonálási stílusban jár-kel a házban, magyaráz, válaszol a feltett kérdésre, persze nagy komolyan, de szinte semmi sem érthető :)
Visszatérve a sétákra, imádja a galambokat. Nincs olyan alkalom, hogy séta közben ne fedezze fel a galambokat repülni vagy épp valamelyik téren totyogni. Ujjal mutat feléjük, örül nekik és hangosan szólongatja őket: "gaja, gaja!". Ugyanilyen nagy kedvenc a cica vagy a kutya is, csak velük ritkábban találkozunk. Közben kezd egyre szégyenlősebb lenni és idegenek jelenlétében nem oldódik fel egy-kettőre. Húsvétkor például régnem látott rokonok vagy barátok érkezésekor percekig "lefagyott", hosszasan elemezte a számára idegen személyt, aztán 5-1o perc után megbátorodott, s huncutul mosolygott, szerepelt, produkálta magát. A szemüveg-szakáll-hosszú haj együttes továbbra sem nyerő Borónál és el-eltörik a mécses, ha ilyen fizimiskájú emberekkel találkozunk.
Az evés terén is mérföldkőhöz érkeztünk. Most már bátran kijelenthetem, hogy mégsem pépeken fog felnőni ez a gyermek. Próba-szerencse alapon az egyik nap nem turmixoltam bele a csirkehúst a főzelékébe, hanem villával felapróztam, s láss, csodát, megette. Azóta nagy kedvenc a "husika". Evett már virslit és szalámit is, mindkettőt szereti. Ha ezek kerülnek a terítékre, akkor a kenyér csillaga hanyatlóban van, a kenyérkatonákról lepiszkálja a szalámit és csak azt eszi meg. A változatosság kedvéért a vajas és sajtos kenyér mellé probálkoztam egyéb kenhető dolgokkal, de a pástétom esetében egy katonánál több nem kellett, a vinettát viszont szívesen megette és a hétvégi bundás kenyért sem utasítja vissza. Másik nagy kedvenc a szalmakrumpli, nehezen tud leállni, s valósággal követeli a "kumpiii, kumpiii"-t. Érdekes mód a laskát is megeszi már, szósszal vagy olvasztott sajttal, anélkül, hogy összeturmixoljam, ezt is egyik napról a másikra nem lökte ki többet a nyelvével.
Nem hinném, hogy ez az előrehaladás a fogainak tudható be, mert az a 4 fogacska sokat nem oszt vagy szoroz, de a lényeg, hogy a darabos is menő lett. Apropó fogak, miután egymás után kibújt két fenti örlője, látszanak már egyre jobban a felső metszői is, alól még sehol semmi, de majd csak annak is eljön az ideje.
S hogy a bilizésről se feledkezzünk meg, itt is haladást könyvelhetünk el, hiszen, naponta többszőr produkál valamit a bilikébe. Az alvások után általában automatikusan kéri, s napközben mondjuk úgy, hogy átlagosan 3-ból 2 bejelentés igaznak bizonyul, azaz szokott szólni, hogy "bilike" vagy "purci, kaka, pisi", attól függ milyen változatban, majd szalad velem a bilikéért, s ráül. Azt mondhatom, hogy kb. 2 hónapja alig 3-4-szer sikerült a kakit a pelusba nyomni, ilyenkor vagy elkéstünk mi a bilivel, nem vettük komolyan a bejelentést vagy épp sétálás közben nyomta, s nem szólt. A wc-szűkítős mese nem igazán vált be, legalábbis az egyik nagyszülőnél ilyen van, de a pisikán kivül más nem sikerült, idegen helyen úgyszintén nehéz produkálni, bár szól, hogy van valami. :) Úgy gondolom, hogy van még időnk finomítani mindezeken, elvégre előttünk a nyár.
Itthoni teendők. Naponta kér legalább "egyet, egyet!" a nedvestörlős tartóból, s azzal magát, a bútrokat, a földet, a tv képernyőjét mikor mit törölget, meg néha az orrfújást mímeli, mondjuk inkább a "trombitálás" hangját, mintsem maga a fújást. Ha már a tv-nél motoszkál, akkor előbb-utóbb kéri, hogy "zjene, zjene"-t rakjunk, mert tudja, hogy ott kell valamit bekapcsolni, majd ha felcsendül a muzsika, jöhet a rugózás (Boró-féle táncika). Ha valamely folyóiratban vagy a tv képernyőjén táncoló, hosszú hajú lányokat lát, akkor rámutat: "ni Zsuzsika!" (keresztanyja, aki táncol). Egyébként igazi kislány, mert imádja hosszasan tenni-venni, rendezni az edényeket, a kanál is egy olyan eszköz, amelyre naponta szükség van. Hiába, na, kell kavargatni, kóstolgatni, s Kata babát etetni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)