Február közepén tette meg az első önálló lépéseit, akkor még nagyon óvatosan és csak ismert talajon mert egyedül elindulni, azóta nagyon jól begyakorolta. Szinte átestünk a ló másik oldalára, hiszen annyira élvezi, ha szabadon járhat-kelhet, hogy esetenként "lerázza" a kísérője kezét, mert márpedig neki egyedül kell menni, illetve egy irtó jó mókának számít, ha bevásárlóközpontok sorai közt vagy a járdán futólépésben tekerheti le s fel, amit persze egészséges nevetés követ. Kopogjuk le, eddig aszfalton nem terült el, pedig provokálni tudja az embert, látszik, hogy nincs még veszélyérzete. Nagy élmény volt a homokos, dimbes-dombos talajon megindulni, illetve az udvaron, a füvön lépegetni. Ez még elég akadálypályának tűnik neki, hiszen többször letenyerel a füvön, de belejön aztán. Érdekes, hogy a sok állingálás, járás után ő maga keresi a lehetőséget, hogy megpihenjen, lecsücsüljön, de nem a fűre vagy homokra, hanem szívesebben egy lépcsőfokra vagy a térdemre.
Megtörtént az első komolyabb találkozó Zsemlével is, azaz nem amolyan ölben tartós kutyának integetős féle, mert ilyenben számtalanszor volt már része, illetve szinte naponta, ha elmentünk a ketrece mellett köszöntünk neki vagy intettük neki. Most legutóbb viszont mindketten a földön tekerték. Zsemle meglepően keveset foglalkozott a Kicsivel, inkább a féltékenység látszott rajta, így a gazdája mellől el nem mozdult, őt őrizte, követte, bárhova lépett. Közben Boró provokálta, időnként beszólt neki, bíztatta, hogy "gyosan, gyosan" szaladjon vagy "gyeje Zseme", "üsz" (persze, amit az apjától hallott). S ha a kutya elsuhant mellette, hevesen pislogott, s menekült előle, de nem sírt, inkább nevetett rajta. Még néha a "ne félj Boró"-t ismételgette, magát nyugtatva, hogy nincs amitől félni :))Beszédfejlődés szempontjából úgy gondolom, hogy korához képest sokmindent tud és mond is, ha akar, ha belelendül. Sokszor meglepődöm, hogy miket megjegyez, legyen az akár mondóka részlet, énekek kezdősorai vagy ilyen-olyan összefüggések. Olyan szavakat is mond, amelyek jelentését szerintem nem is ismeri, de a könyveiben található képhez, szereplőhöz, állathoz társítja, s lapozás közben magától felemlegeti, ilyen a "lusta" (az egyik egérke, aki munka helyett henyélt, s amikor odalapoztunk, mindig említettük, hogy ez az egér lusta).A leggyakoribb az, hogy halandzsázik, de közben ritmussal fűszerezi amit mond vagy a játszóházban, ill. itthon hallott mondókák egy-egy szóösszetételét keveri be, ilyen a "Kisegé, kisegé, minde ....belefééé, beleféééé.", "Csiga-biga gyeje..., kaaap.....hóóó....ha nem....", "....nem mejün mi.... csak a vijá végé". A babkocsis séták elején indul be igazán a mondika, a cumit szándékosan ilyenkor nem is adom oda. Magát szorakoztatja, halandzsázik, mondókázik, aztán nevetgél. Aztán a mamák által tanított mozgásos énekeket is időnként felidézi, csak a semmiből rázendít a Dombon törik a dióra: "a dijó, a djió", s egyik lábával dobbant, a Körben áll egy kislánykát nem tudja énekelni, de ha más dúdolja neki, akkor ő forog körbe, illegeti magát, szégyenlősen.
Egyike a legviccesebb jeleneteknek, amikor halandzsázva beszél telefonon. A tőlünk ellesett telefonálási stílusban jár-kel a házban, magyaráz, válaszol a feltett kérdésre, persze nagy komolyan, de szinte semmi sem érthető :)
Visszatérve a sétákra, imádja a galambokat. Nincs olyan alkalom, hogy séta közben ne fedezze fel a galambokat repülni vagy épp valamelyik téren totyogni. Ujjal mutat feléjük, örül nekik és hangosan szólongatja őket: "gaja, gaja!". Ugyanilyen nagy kedvenc a cica vagy a kutya is, csak velük ritkábban találkozunk. Közben kezd egyre szégyenlősebb lenni és idegenek jelenlétében nem oldódik fel egy-kettőre. Húsvétkor például régnem látott rokonok vagy barátok érkezésekor percekig "lefagyott", hosszasan elemezte a számára idegen személyt, aztán 5-1o perc után megbátorodott, s huncutul mosolygott, szerepelt, produkálta magát. A szemüveg-szakáll-hosszú haj együttes továbbra sem nyerő Borónál és el-eltörik a mécses, ha ilyen fizimiskájú emberekkel találkozunk.
Az evés terén is mérföldkőhöz érkeztünk. Most már bátran kijelenthetem, hogy mégsem pépeken fog felnőni ez a gyermek. Próba-szerencse alapon az egyik nap nem turmixoltam bele a csirkehúst a főzelékébe, hanem villával felapróztam, s láss, csodát, megette. Azóta nagy kedvenc a "husika". Evett már virslit és szalámit is, mindkettőt szereti. Ha ezek kerülnek a terítékre, akkor a kenyér csillaga hanyatlóban van, a kenyérkatonákról lepiszkálja a szalámit és csak azt eszi meg. A változatosság kedvéért a vajas és sajtos kenyér mellé probálkoztam egyéb kenhető dolgokkal, de a pástétom esetében egy katonánál több nem kellett, a vinettát viszont szívesen megette és a hétvégi bundás kenyért sem utasítja vissza. Másik nagy kedvenc a szalmakrumpli, nehezen tud leállni, s valósággal követeli a "kumpiii, kumpiii"-t. Érdekes mód a laskát is megeszi már, szósszal vagy olvasztott sajttal, anélkül, hogy összeturmixoljam, ezt is egyik napról a másikra nem lökte ki többet a nyelvével.
Nem hinném, hogy ez az előrehaladás a fogainak tudható be, mert az a 4 fogacska sokat nem oszt vagy szoroz, de a lényeg, hogy a darabos is menő lett. Apropó fogak, miután egymás után kibújt két fenti örlője, látszanak már egyre jobban a felső metszői is, alól még sehol semmi, de majd csak annak is eljön az ideje.
S hogy a bilizésről se feledkezzünk meg, itt is haladást könyvelhetünk el, hiszen, naponta többszőr produkál valamit a bilikébe. Az alvások után általában automatikusan kéri, s napközben mondjuk úgy, hogy átlagosan 3-ból 2 bejelentés igaznak bizonyul, azaz szokott szólni, hogy "bilike" vagy "purci, kaka, pisi", attól függ milyen változatban, majd szalad velem a bilikéért, s ráül. Azt mondhatom, hogy kb. 2 hónapja alig 3-4-szer sikerült a kakit a pelusba nyomni, ilyenkor vagy elkéstünk mi a bilivel, nem vettük komolyan a bejelentést vagy épp sétálás közben nyomta, s nem szólt. A wc-szűkítős mese nem igazán vált be, legalábbis az egyik nagyszülőnél ilyen van, de a pisikán kivül más nem sikerült, idegen helyen úgyszintén nehéz produkálni, bár szól, hogy van valami. :) Úgy gondolom, hogy van még időnk finomítani mindezeken, elvégre előttünk a nyár.
Itthoni teendők. Naponta kér legalább "egyet, egyet!" a nedvestörlős tartóból, s azzal magát, a bútrokat, a földet, a tv képernyőjét mikor mit törölget, meg néha az orrfújást mímeli, mondjuk inkább a "trombitálás" hangját, mintsem maga a fújást. Ha már a tv-nél motoszkál, akkor előbb-utóbb kéri, hogy "zjene, zjene"-t rakjunk, mert tudja, hogy ott kell valamit bekapcsolni, majd ha felcsendül a muzsika, jöhet a rugózás (Boró-féle táncika). Ha valamely folyóiratban vagy a tv képernyőjén táncoló, hosszú hajú lányokat lát, akkor rámutat: "ni Zsuzsika!" (keresztanyja, aki táncol). Egyébként igazi kislány, mert imádja hosszasan tenni-venni, rendezni az edényeket, a kanál is egy olyan eszköz, amelyre naponta szükség van. Hiába, na, kell kavargatni, kóstolgatni, s Kata babát etetni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése