Tusványos Boróval

Tavaly még a pocakomban volt a Csöppségünk, s onnan fülelt, most viszont már élesben ment a játék: tömeg, rengeteg ismerős, hegyi levegő, zene, éjszakázás. Így felsorolva nem úgy hangzik, mintha egy átlagos héthónapos programját osztanám, néztek is csúnyán egyesek, de nem kell megkövezni érte, mert nem mi voltunk az egyedüli "felelőtlen" szülők, akik prüntyőkével állítottak be a táborba, na, meg nem mindennapos program ez. Idén ez az első és utolsó. Nem azért mert rosszul telt volna, csupán annyi, hogy ezt a rendezvényt évente egyszer tartják.

Van aki eugeniát, más az ujját rágja

Muszály volt bepótolnom a tavalyi lemaradásom. A terhesség miatt csak a lábamat mártottam be akkor a tóba, most viszont úszhattam, végre, a drága Szent Annában. Jól esett. Borót még nem mártottuk be a vízbe, mert még nekünk is hidegnek tűnt, de majd jövőre ő is "belekóstolhat" a méregzöld csodába. Addig is a parton számos újdonságot lehet felfedezni: törölköző, elszáradt fű, árnyékot tartó lapik, bogarak, s persze játékai.

A fürdőbugyi csak dísznek volt

A bulik, s koncertek idén nem vonzottak annyira, mert hát Boró körül forgott az élet, azon agyaltam, hogy meddig maradhatok vele, meddig halogassam a lefektetést, mikor és hol etessek etb. Boró szinte svájci óra pontossággal jelezte, ha pizsamaosztás következett. Tíz óra fele már dörzsölte a szemét, nyűgösebb volt, aztán rövid séta után hozzám bújt és zavartalanul szundított. Annyira mélyen, hogy még a néptáncsátorban szóló élő muzsika, a kurjantgatások, vagy Rúzsa Magdi koncertje sem ébresztette fel.

Anya álmos, baba alfában

Az etetés kicsit bonyodalmasan indult, mert egy csomót szerveztem az itthon elkészített kaja tárolását olyan körülmények között, hogy az ne romoljon meg, ugyanakkor ott ne kelljen kotyvasztanom. Az üzleti készételt (legalábbis az eddig kóstoltakat) nem ette meg, így csak a házi maradt. Végül a gyümölcsöket felvagdostam itthon és csak a turmixolást hagytam Tusnádra, a zöldséget pedig lefagyasztva vittem magammal, vendéglőkben pedig szíves-örömest felmelegítették nekünk.

Az arckifejezés mindent elárul

Napközben inkább babakocsiztattuk Törpillát, már csak azért is mert az egyebek mellett a legfontosabb kelléket, a babahordozót (is) itthon hagytuk, így egy kölcsön kapott kendővel probálkoztunk, kisebb-nagyobb sikerrel. Első este szinte leszakadt a kezem a Boró csaknem7kg-ja alatt, főleg miután elaludt és teljesen elengedte magát, a kendő pedig abszolút nem tartotta a fenekét, én pedig nem mertem elengedni. Egyszóval rosszul kötöttük fel. Másnapra kifinomult a technikánk, féloldalasan egész jól bírtam. Továbbra is azt mondom, hogy a mai tei az igazi. Legalábbis ilyen körülmények között, mert a babakocsiról sem mondanék le semmi pénzért.

Koncetre készülve

Ez volt tehát Boró első tusványosa, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó.

Visítósdi, csak egy kicsit szűnj!

Azt hiszem hogy ezekben a napokban éreztem úgy először, hogy az oknélküli nyekergés, visítás, hiszti kihoz a sodromból. Nem mondhatom, hogy bőgőmasina a mi kislányunk, mert egész pici kora óta jó babának könyveltük el, igaz, neki is voltak/vannak rosszabb napjai és órái, amikor csak úgy nyekergett/nyekereg. Először alig pár hetes volt, amikor tétlennek éreztem magam, mert nem tudtam miért sír, mit is kell tennem. De akkor még semmi egyéb tennivalóm nem volt, mint őt, a jelzéseit, rezdüléseit figyelni, és "megtanulni" mi mit jelent, s hogyan kezeljük. S belejöttünk. Félév után nagyjából kiismerhető, mondom nagyjából, mert meglepetések lehetnek, a panaszkodása, vagy csak ha unatkozik, éhes, álmos, hisztis stb. Érdekes, hogy akkor sem lettem túlságosan ingerült, amikor úgy toltam végig a főtéren, hogy ordított, mint a sakál, aztán szinte délibábokat láttam magam előtt, annyira hosszúnak tűnt a Szabadság utca, s a véget nem érő sírás. Megnyugtatott akkor az, hogy megtudtuk a sírása okát...

Boró most probálgatja a hangját és ezt naaaagy hangerővel teszi. Ha jókedvű, akkor nem is bánom, együtt kurjantgatunk, visongunk a nappaliban. Ha kint vagyunk, még néha csitítgatom viccesen, hogy megijeszti a járókelőket vagy az alvó sétapartnereit.

Ha azonban panaszkodik és ehhez hiszti társul, akkor bizony fárasztó is tud lenni. Ha csak vele foglalkozom, akkor megoldódik(?) a probléma, mert egy kis nótázgatás, játszás, helyváltoztatás, séta, evés-ivás, cicizés jó gyógyír lehet. Gyakran megesik viszont, hogy épp kaját készítek, a tűzhely mind a négy karikáján rotyog valami, többek között az ő kajája is, vagy épp szedném össze a házat, szól a telefonom, kerreg az időzítő óra, vagy Apa bekopog az ablakon valamiért, na, ez az a pont, amikor már az éneklés sem segít. Összekavarom a dalok sorait, sárga lábú gilisztákról galagyolok, a cumiját ezerszer ledobta, s már meg sem mosom úgy adom vissza, minden ülő-fekvő-dölő pozícióban visong... Szinte fölösleges, ha arra kérem, hogy csak két perc türelme legyen még. Tudom, hogy nincs, mert épp éhes vagy dörzsöli a szemét, mert álmos. És sír.

Reggelente újabban a szopizást követően nem alszik vissza, ma pl. semmi esélyt nem láttam arra, hogy hét óra után még szundizzon, így beraktam egy halom játékot mellé, hátha elbabrál velük, amíg magamhoz térek. Játszott egy darabig azokkal, aztán a hangszálait probálgatta. A visongásból átváltott nyekergésbe, sírásba, cicizés, nyekergés, csitítgatás, simogatás, szemdörzsölés, mintha elaludna, de alig tíz perc után kezdődött előlről. Aztán felkeltünk, de akkor már ingerült voltam.

Tudom nem kellene. Türelmetlenségem miatt büntudatot is éreztem, arra gondolván, hogy emiatt nem bosszankodhatok, mert ez távolról sem olyan nagy gond, mint ahogy én látom. Korán kelünk, s kész, s a házimunkákat csak így lehet elvégezni, hogy közben lesz időnként nyekergés is. Minden nem lehet tökéletes. Ha most kiborítom magam, mi lesz ha majd ketten lesznek... Huhh.

Hét

Hét hónapos Kiskukaccal Gödén lazítottunk, de nem úszta meg a kiscsaj a sűrű, programdús hétvégét ezúttal sem: volt része utazásban, locsizásban, tábortűzben, polgári esküvőben, szülinapban és kocsmázásban. A friss levegő kellőképpen megszívta, mert az alvással nem volt gond, amihez valószínű a lubickolás is hozzájárult. Felavattuk a déditől kapott medencét, amely méretéből adódóan megfelelő volt, hogy a szülők is hűsüljenek egy cseppet, majd este Zsemle lefetyelte belőle a vizet.

A kacsát partra dobtuk :p

Kukuuucs!

Zsemle sem maradhatott ki a buliból

Mámmmámmám

Túlzás lenne azt mondani, hogy megszólalt, úgy fogalmaznék inkább, hogy probálgatja a hangját és a visongások közepette időnként a "mindenanyaszívétmegdobogtató" mámmámmmámm hangzik el egyre gyakrabban a Boró szájából.

Persze ez még nem tudatos és ha panaszosan mondogatja, akkor dáddáddá-ra vált, mindenesetre az elmúlt időben napi rendszerességgel ismételgeti ezeket a szótagokat. Probálgatja különböző hangmagassággal előadni tudományát, közben kuncog és örül, ha visszamosolyog rá valaki.

A hangok nagyon lefoglalják mostanság úgy séta közben, mint játszáskor. Most fedezte fel igazán, hogy milyen jó móka a zörgők rázása, a csörgők dobálása. Sokszor még hunyorít, amint a kezében hevesen lóbálja a játékait. Fél szemmel nézem, mikor koppan a műanyag vagy fajáték a fején, mert a zörgetés közben épp a sebességen van a lényeg, illetve azon, hogy minél hangosabb legyen az a tárgy. Ha csak feléje nyújtok egy zörgőt, szinte repdes örörmében: "heeehhh" - mondja és örömmel nyúl utána. Hasonlóan reagál ha valaki közel hajol hozzá: rögvest megbabrálná, megtépászná "áldozatát" :)

Nemcsak a zörgő játékoknak van nagy sikere, hanem azoknak, amelyek gumiból vagy szilikonból vannak és vizesre lehet őket nyálazni, bírják a rágást, szopogatást. Fröcsköl a nyál a szilikon muffinformáról (egyik nagy kedvenc) és a cumijáról, csorog a nyál az álláról és ruhájáról szinte mindig. Mégiscsak közeledünk a fogakhoz, gondolom.

A főtt kaja nem nyerő

Amennyire imádja a gyümölcsöt - bármilyen félét, mennyiségben és vegyítésben - annyira nem állhatja a főtt zöldségeket. Szinte hihetetlen, hogy míg délelőtt óriási adag gyümölcspépet képes megenni, majd a gyümölcskoktélt meginni, a délutánra megfőzött zöldségleves-péptől undorodik vagy csak nagy kínok között eszi meg. Nemhogy nem tátja a száját, amikor a kanalat a szájához viszem, hanem sokszor összeszorítja az ajkait és tüntetően ki sem nyitja. Ha mégis sikerül belopni egy kiskanálnyi pépet, akkor keserves arccal néz, hogy ezzel most mit kezdjen. Ha játékot adok a kezébe, hogy elvonjam a figyemét, akkor sikerül becsempészni a kaját, viszont annyira lefoglalja a játszás, hogy "elfelejt" nyelni. Ilyenkor felgyül az étel a szájában és hosszú percekig nem nyel csak babrál vagy ha hozzászólok, rám mosolyog, teli szájjal nevet, majd kifolyik a kaja a szájából. Ennél már csak az jobb, amikor a pép-fárasztási akciót megszakít egy tüsszentés és akkor nemcsak ő, hanem én is talpig zöldséges vagyok. Mérges nem voltam még, a reakcióin inkább mosolyogtam csak, igyekszem  a lehető leghiggadtabban kezelni a helyzetet és apait anyait beleadni a főzésbe, arra gondolok, hátha a főztömmel van a gond, és nem ízlik a kiscsajnak, mert nem ízletes. Egy biztos, nekem is a gyümölcs jobban ízlik, de az már neki nem elég, valami táplálóbbra is szükség van már.

Ha gyümölcsről van szó, ekkora szájat tudok tátani



Legutóbb úgy döntöttem, amit a hütőben találok, és Boróka már eheti, mindent belefőzök a levesébe, hátha... Így aztán murok, krumpli, petrezselyem, brokkoli, hagyma, cékla főzve, olivaolaj, aztán reszelt alma és kis citrom főleg azért, hogy közelítsünk a gyömölcs ízéhez. Így frissen talán tíz kiskanálnyit sikerült megetetni vele, s mivel ez az eddigi alkalmakhoz képest "nagy" adagnak számított, a maradékot gyorsan hütőbe és mélyhütőbe raktam porciózva. Persze másnap és harmadnap már ugyanolyan gyengén fogyasztotta, mint korábban: több folyt az előkére, a törlőrongyra, s az én nadrágomra, mint amennyi bement, így maradt a cici. Vajon csak frissen szereti, újramelegítve már nincs jó íze? Hmm..
Az is lehet, hogy kellőképpen éhes kell legyen ahhoz, hogy nagyobb lelkesedéssel egye, de ha nagyon "kiéheztetem", akkor azért lesz hisztis, mert már éhes és én egy ilyen dzsujszpájsszal állok elő.

Holnap veszek pulykahúst. Ez a legújabb projekt. Állítólag édeskés a húsa, hátha szerencsével járok. Következik a húsleves. Hajrá Boró!

Keresztény lányunk van

 Mától református vallású Boróka. Születése óta ez volt az első legfontosabb állomás az életében. Nagy öröm, hogy három dédnagymamája vehetett részt az eseményen, a keresztelőre pedig a nagycsalád mellett a mi barátaink is eljöttek, együtt ünnepeltünk. Több generáció egymás mellett, mindenki mindenkinek a keresztanyja- apja, csak a mai eseményen pl. az összes (mind a négy) általunk keresztelt gyerek jelen volt.

És igen, ezt is megértük. Összekulcsolt kézzel ültünk a templom első sorában. Ezúttal nem magunk miatt izgultunk, hanem kislányunkért mondtunk fogadalmat. Boró meglepően jól tűrte az egész napos gyűrődést. Bár mindenféle új játékot előkészítettem, hogy azok majd lefoglalják szükség esetén, a rohamakcióra nem volt szükség. Tátott szájjal bámulta a lelkészt, piszkálta az egyik keresztmami karperecét, felnevetett az ima alatt, közben egyik keresztszülő kezéből a másikba került.

Az ölbenülés folyamata végigkísérte az elkövetkező óráit is. Valószínűleg ezért is volt kevesebb nyekergés a vendéglőben. Csak akkor nyűgölt, ha már megéhezett vagy elálmosodott. Óriási szerencse, hogy benti térben tartottuk az ünnepi ebédet, különben mindannyian elolvadtunk volna. A gyerekek sorban probálkoztak az elalvással, kisebb nagyobb sikerrel ez össze is jött: volt aki hazaszaladt szundizni, mások az alkalomra kiadott szobában altattak, Boró az autóban evett, majd elaludt és egy ideig a nagyik őrző szeme alatt pihent a harmincvalahány fokos árnyékban. Nyílván túl mélyen nem sikerült elaludni, ettől eltekintve, estig "talpig" volt a leányzó. Motyorászott, közben a nagyobb gyerekek szórakoztatták, babrálta a nyakláncom, rágcsálta a lábujjait, mert most ez a sláger és mosolygott a hozzá beszélőre. Igazi főszereplőként legalább háromszor átöltöztettük, mert vagy beleizzadt a ruhácskáiba vagy leböfizte/nyálazta azokat, de szerencsére csere-ruhával jól felszerelkeztünk.

Külön erre az alkalomra rendelt tortákat a maga módján megízlelte, a drága. Majd, egy év múlva elmeséljük és meg is mutatjuk neki ismét az apróságokat, amelyek a tortán díszelegtek a kihagyhatatlan mackó, kukacka, boróka fenyő, havasi gyopár, s a buborékok. :D

Bekapta

Bizony, eljött a nap, amikor bekapta a lábujjkáit. A bejegyzéssel azért késtem, mert többszöri nekifutásra sikerült csak lefotózni ezt a mesterművet, ugyanis, ha csak a telefont a kezembe vettem, rögvest elengedte a lábát és rám vigyorgott. Szerda óta viszont nagyon gyakran és egyre több helyen (pléden, babakocsiban, ágyban, ölben) húzza a lábfejét a szájához.

Máskor meg úgy ül a kocsiban, mint a kiskirályok: lazán, elfolyva, s napoztatja a lábait az átkötő rudon. S közben mond, nevet a saját produkcióin. Nevet ha játékot vagy bármi érdekességet adok a kezébe vagy megszerez egy zörgőbörgőt. Felnevet, ha járókelők rámosolyognak és beszélnek hozzá. Egyre vidámabbak a napjai(nk).