Visítósdi, csak egy kicsit szűnj!

Azt hiszem hogy ezekben a napokban éreztem úgy először, hogy az oknélküli nyekergés, visítás, hiszti kihoz a sodromból. Nem mondhatom, hogy bőgőmasina a mi kislányunk, mert egész pici kora óta jó babának könyveltük el, igaz, neki is voltak/vannak rosszabb napjai és órái, amikor csak úgy nyekergett/nyekereg. Először alig pár hetes volt, amikor tétlennek éreztem magam, mert nem tudtam miért sír, mit is kell tennem. De akkor még semmi egyéb tennivalóm nem volt, mint őt, a jelzéseit, rezdüléseit figyelni, és "megtanulni" mi mit jelent, s hogyan kezeljük. S belejöttünk. Félév után nagyjából kiismerhető, mondom nagyjából, mert meglepetések lehetnek, a panaszkodása, vagy csak ha unatkozik, éhes, álmos, hisztis stb. Érdekes, hogy akkor sem lettem túlságosan ingerült, amikor úgy toltam végig a főtéren, hogy ordított, mint a sakál, aztán szinte délibábokat láttam magam előtt, annyira hosszúnak tűnt a Szabadság utca, s a véget nem érő sírás. Megnyugtatott akkor az, hogy megtudtuk a sírása okát...

Boró most probálgatja a hangját és ezt naaaagy hangerővel teszi. Ha jókedvű, akkor nem is bánom, együtt kurjantgatunk, visongunk a nappaliban. Ha kint vagyunk, még néha csitítgatom viccesen, hogy megijeszti a járókelőket vagy az alvó sétapartnereit.

Ha azonban panaszkodik és ehhez hiszti társul, akkor bizony fárasztó is tud lenni. Ha csak vele foglalkozom, akkor megoldódik(?) a probléma, mert egy kis nótázgatás, játszás, helyváltoztatás, séta, evés-ivás, cicizés jó gyógyír lehet. Gyakran megesik viszont, hogy épp kaját készítek, a tűzhely mind a négy karikáján rotyog valami, többek között az ő kajája is, vagy épp szedném össze a házat, szól a telefonom, kerreg az időzítő óra, vagy Apa bekopog az ablakon valamiért, na, ez az a pont, amikor már az éneklés sem segít. Összekavarom a dalok sorait, sárga lábú gilisztákról galagyolok, a cumiját ezerszer ledobta, s már meg sem mosom úgy adom vissza, minden ülő-fekvő-dölő pozícióban visong... Szinte fölösleges, ha arra kérem, hogy csak két perc türelme legyen még. Tudom, hogy nincs, mert épp éhes vagy dörzsöli a szemét, mert álmos. És sír.

Reggelente újabban a szopizást követően nem alszik vissza, ma pl. semmi esélyt nem láttam arra, hogy hét óra után még szundizzon, így beraktam egy halom játékot mellé, hátha elbabrál velük, amíg magamhoz térek. Játszott egy darabig azokkal, aztán a hangszálait probálgatta. A visongásból átváltott nyekergésbe, sírásba, cicizés, nyekergés, csitítgatás, simogatás, szemdörzsölés, mintha elaludna, de alig tíz perc után kezdődött előlről. Aztán felkeltünk, de akkor már ingerült voltam.

Tudom nem kellene. Türelmetlenségem miatt büntudatot is éreztem, arra gondolván, hogy emiatt nem bosszankodhatok, mert ez távolról sem olyan nagy gond, mint ahogy én látom. Korán kelünk, s kész, s a házimunkákat csak így lehet elvégezni, hogy közben lesz időnként nyekergés is. Minden nem lehet tökéletes. Ha most kiborítom magam, mi lesz ha majd ketten lesznek... Huhh.