Boró tíz napos kiszállása

Túléltük. Meg merészeltük tenni azt a lépést, amiért több ismerős szülő nagyot nyelt vagy irigykedett ránk: itthon hagytuk lányunkat több mint egy hétig a nagyszülőkkel, mi pedig sízni mentünk. Nem mondom, hogy könnyen hoztam (-uk) meg a döntést tavaly, de végül felsorakoztatva mindazokat az érveket, amelyek az elmenésünk mellett szóltak, úgy tűnt, hogy erre most van alkalom, ki tudja jövőre, ill. azután milyen lehetőségeink lesznek még, s majd ha Boró is nagyobb lesz, nehezebben engedne el és fogadna vissza.

Ilyen nagyra nőtt a baba tíz nap alatt

Nem bántuk meg. Ez a végkövetkeztetés. Két éves szünet után sem felejtettem el a lesiklást, jól éreztük magunkat a barátainkkal. Nyilván, kétségkívül borzasztóan hiányzott a lányunk. Főleg az esti órákban tőrt ránk a Boró-vágy, az altatás, a cirogatás, a fürdetés.... Anélkül nem kezdtük el a napot, hogy sms-ben meg ne tudtuk volna, hogy telt az éjszaka, átaludta-e, kellett-e teáztatni, mikor landolt a nagyágyban, bilizett-e, mit reggelizett. Napközben a nagyszülők képekkel probáltak enyhíteni a honvágyunkon, aztán esténként már mozgóképen is láthattuk Prüntyőkét.

A karámban gyakoroltam a járást.

Délelőtti elfoglaltság: jáááátszunk!

 

Az első napokban a skype ablakán keresztül akart mindenféle kütyüt átadni nekünk, ami a kezében volt, közben mámá-tátám, apa-anya folyt, integetett, szerepelt. Ahogy teltek a napok egyre nehezebben lehetett lekötni a figyelmét a kamera előtt, egy ideig nézett, aztán matatnia vagy épp sétálnia kellett, a nagy lelkesedése lankadt egy kicsit. Persze ilyenkor mi még jobban vártuk már a hazautazást.

Ünneplőben

A nagyszülők elmondása alapján Boró jól viselte a hiányunkat, felszabadultan játszott bárkivel, mondott reggeltől-estig (ez meg is érződött a hazajövetelunkkor, hiszen sokkal több mindent tud már mondani, ismételgeti a szavakat, mint egy kis papagáj) és persze a sétálás. Ezt szüntelenül műveli azóta is, elkapja valakinek az ujját, s "sééééta" vezényszóra indul is. Azóta már önállóan is megtett néhány lépést, de elég veszélyesen műveli ezt egyelőre, nagyon gyorsan, így állandóan résen kell lenni, nehogy lefejelje a padlót. S még így is történ(t)nek balesetek. Távollétünk alatt napközben nagyokat aludt a levegőn, a benti altatás helyett a friss levegős szundit választották a nagyszülők, az evéssel sem volt gond, annak örültek a pesztrák, hogy végre olyan babát etethetnek, aki lelkesedik az ételért.

Boró nagy élménye a fürdőkádazás volt. Itthon eddig még csak a kiságyban ill. a tusoló alatt tudtuk megfürdetni (kád hiányában), de ezt a hiányt pótolták a nagyszülők. Így többet is lubickolhatott, törölhette a kád szélét, pancsolhatott kedvére.

Még-még, hagyjatok még pancsolni!

Itt tágasabb a hely

 

A hazajövetelünktől aggódtam egy kicsit. Vajon megismer-e még? Duzzog-e majd, hogy miért hagytuk itthon? Ránk mosolyog-e? Úgy alakult, hogy épp akkor járt nálunk a gyerekorvos, amikor mi betoppantunk az ajtón. Boró szipogott még, mert épp torok-vizsgálat utáni percekben érkeztünk, ránk nézett, mi ölbe vettük, s hozzánk bújt, mert jól esett, hogy valaki megvigasztalhatja. Hosszasan ült az ölünkben, s onnan kukucskálta a doktor bácsit. Egy közös délutáni szundival tetőztük az élményt, hárman a nagyágyban, ismét együtt. A nagyszülők hálálkodtak ezekért a gyönyörű napokért és megkönnyezték a kicsi unokájuk "távozását", kiürült ugyan a ház, de az a bíztató, hogy csak néhány utcával költözött odébb a kiscsaj, nem egy város, ország vagy kontinens választ el minket.

Azóta hangsúlyozottabb az "anya-anya-anya!" effektus. Nehezen viseli el, ha eltűnünk a képből, akár a mosdóig vagy garázsig megyünk.