Sikerült! Összehoztuk! Boró, Zsemle és mi ketten egy autóban, egy nap, néhány órára a Maros parton. Ez volt a vasárnap nagy szenzációja. Tudom, komoly dologra szántuk el magunkat, de nem volt olyan vészes, mint amire számítottunk, uraltuk a helyzetet, épen és egészségesen (na jó, Zsemle kicsit sárosan) hazatértünk.
Ahogy az lenni szokott, programjaink fél óránként, de van amikor 1o percenként változnak. No, hát így indult a vasárnap is. Reggel még nem lehetett tudni, hogy Apa hányig barkácsol, illetve, hogy mi, a lányok, hánykor kelünk ki az ágyból, hánykor és milyen felállásban reggelizünk. Végül a kinti időjárás eldöntötte helyettünk a programot: séta. Már csak csapatot kellett verbuválni ehhez a programhoz. Apa ötletére ne csak hárman menjünk, hanem vigyük a legénykét is, Zsemle kutyát. Bizonyos kikötésekkel (én lököm a kocsit, Tamás fogja a kutyát, Zsemle nem jön közel a kocsihoz, nem ugrik rá és nem ül a kicsi közelében stb.) belementem én is a javaslatba.
Aztán városiakhoz híven autóval mentünk sétálni. Furán hangzik, de ahhoz, hogy mindenkit kielégítsünk olyan terepet kellett válasszunk, ahol Zsemle is rohangálhat, nem poroszkálnak körülöttünk az autók, aránylag nyugalom uralkodik (erre már mi vágytunk) és még egy-két napsugarat is elkapunk, ezért autóba ültünk. Legyen akkor a Maros part, Sörpatika.
A készülődés rövid negyven perc, szűk egy órába telt. Nyílván, ez nem meglepő, hiszen komoly stratégiát kellett kidolgozni, hogy ki hova és mikor ül be a kocsiba. Zsemle volt az első utas, ő rövid pórázon, hátul, a csomagtartó részen kapott állójegyet. A rövid póráz, amolyan házi megoldás, nálunk ez úgy működik, hogy becsípjük a pórázt az ajtóhoz, ami kintről, más gépkocsivezetők számára furán néz ki, ha az autó után egy lobogó bördarabkát látnak, de mi tudjuk, hogy nem az esztétikumon van a lényeg. A hátsó ülésen senki nem ült, azt teljes mértékben a babakocsi foglalta el. Mi hárman pedig begyömöszölődtünk előre. Majdnem a fogaim között is csomag volt, mert, ugye a rohamcsomag, meg a babakocsi tunning eszközök, illetve a dagadtra tömött táskámat is beraktuk. Ezek után úgy gondolom, hogy egy kisbusz lenne elég számunkra, ugyanis, egy egyszerű sétára készültünk, hol van még a nyarlalás vagy több napos kirándulás.. Szóval, amikor mindezt és mindenkit kipakoltunk az autóból a Május 1 strand környékén, úgy néztem, hogy egy utánfutóba még Zitáék, a szomszédból is befértek volna simán.
Elindultunk. Zsemle aránylag viselkedett, úgy tűnik mégiscsak van látszata a kutyaiskolának. Fel-le rohangált örömében és az esetek többségében szót fogadott a gazdájának. Borót elég sokat takargattam, mert mire kiértünk a Maros partra a nap már csak halványan sütött, helyette viszont egy fújdogált a szél, így a töltésen csak 5 percet maradtunk, inkább hátrasétáltunk a kompig, ott viszont már nagyon gödrös út fogadott, így visszafordultunk. A becuccolás már könnyebben ment, hiszen praxisunk volt. Végkövetkeztetés: kipróbáljuk még!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése