Amióta napról napra figyelmesebb a kiscsaj, nem tudjuk sokáig magára hagyni. Persze, eddig sem hagytuk itthon egyedül, de még csak a kiságyban sem úgy, hogy mi valahol kint az udvaron egerésszünk, viszont most már úgy tűnik azt igényli, ha mindenképp valahol a látószögében legyünk. Így a fekvő pozíció napközben nem túl nyerő már. Legfennebb akkor elfogadható számára, ha a feje fölött vagy bár mellette vannak valami színes dolgok, amik egy ideig lefoglalják a figyelmét. Egyébként, azt vettem észre, hogy sokszor a nyekergéseinek sem más az oka, mint az "unatkozás", olyan értelemben, hogy nincs mozgás körülötte. Kell halljon minket vagy bár valakit a közelben, kell lássa a mozgást, színeket, fényeket és ha lehet tegyünk a helyváltoztatás érdekében is valamit. Igyekszem teljesíteni a baba ezen igényeit: a fészkét felpockolom egy párnával, és akkor látja amint a konyhában ügyködök, a hinta már olyan, mint egy karácsonyfa, meret körbe aggattam, mindenféle színes müty-müttyel, ami még csörög is, illetve nem túl sokáig de a zenélő-rezgő pihenő székébe is be-berakom már.
 |
| sssst, alszom! |
Ha vendégeink vannak, akkor nyekergésnek szinte helye sincs. Egyik ölből ki, a másikba be. Ez számára a paradicsom. Vezényel, hadonászik, rugdosódik, ha valaki közelről magyaráz neki, akkor rámosolyog vagy csak elhúzza a száját, s legtöbbször elalszik valamelyikünk ölében. Jó korán belekóstol már szülei társasági életébe, amit én nem is bánok. Nem bánom, hogy a barátok továbbra is jönnek hozzánk és mi is kimozdulunk gyerekestől a házból, ahova csak tudjuk, visszük magunkkal.
Lejárt a "karantén", legalábbis én lezártam az oltás utáni túlzott óvást. Négy napig adtam neki paracetamol kupot és igyekeztünk távol maradni a nagy közösségektől, úgy tűnik megúsztuk a belázasodást vagy a lebetegedést, remélhetőleg Annától sem kapta el a hülést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése