Találkozás apával

Mondanom sem kell, hogy kislányunk ebben a korban még nem fogja fel, hogy egy hetet hiányzik az apukája, legfennebb annyi történhetett, hogy ritkábban hallotta a számára dörmögőnek csengő hangot, és az esti fürdetéskor sem Apa volt a főszereplő, hanem Anya. Én azért ennél inkább éreztem az ő hiányát... . Szerencsére hamar eltelt az idő, az utolsó pár méter tűnt csak vontatottnak. Vasárnap délután gyerekestől kivonultunk a Sportcsarnok elé, transzparensek és pom-ponok nélkül, különösebb cirkuszra nem volt szükség a fogadáskor, hiszen elég volt egymást újralátni, felmérni a gyerkőcön történt változásokat, amelyek főként a távollévőnek feltűnöbbek.

Boró aludt a kocsiban amíg Apa bepakolt és elbúcsuzott az utitársaktól, aztán otthon kibontotta a drágát, szemügyre vette. Én a háttérből súgtam a kiscsajnak, hogy előrukkolhat az elmúlt hét produkcióival, de persze, épp akkor nem jött össze sem a kurjantás, sem a "hau-hau". Apa nyilván nem vette rossznéven, hiszen akkor ébredt meg a kiscsaj és már megszoktuk, hogy inkább délelőtt "beszédesebb".

Mindettől eltekintve ma reggel öröm volt együtt ébredni, hárman lustálkodni a nagyágyban, reggelizni és egymásra mosolyogni.

Az első közös napunkon végig hullt a hó, így a tervezett sétánk sajnos elmaradt. Csak autokázni tudtunk, mert azért ragaszkodtam ahhoz, hogy kimozduljunk a házból. Meglátogattuk Annát, aki ezúttal is megmatarászta Borót, ő viszont még mindig elég passzívan reagálta le unokatesója közeledését. Estére maradt a hintázás és pajtikázás, illetve egy kisebb hiszti után Apával közösen nézték Ronaldo szenzációs gólját. :)

Zsemle sem unatkozott, végre. A nagy havazás ellenére őt ki lehetett vinni sétálni, ő nem bánta azt, hogy elázik a bundája. Ahogy Tamás kirakta a lábát az udvarra, havat seperni, Zsemle fel s alá sürgölődött, hogy odavigye a csontját, vegye már észre valaki: JÁTSZANI akar!

Sikerült kifárasztani a kölyköt, a "vacsora" után már ki sem dugta az orrát a házából.