Az unaloműzés és a megszokott, rutinos dolgoktól eltérő életmódunkhoz több tényező is hozzájárult. A kiindulópont az volt, hogy elutazott a ház ura (heh, ezt a megfogalmazást sem használtam még, a szóban forgó büszke lehet ;p), másfelől azt hiszem gyerekkorom óta nem tapasztaltunk ekkora telet, harmadrészt Zsemle újabb csíntettei. Mindhárom téma megér egy misét. Az ebédelést minden nap anyuméknál oldottuk meg, így naponta útra keltünk és estig a Szabadság utcában töltöttük a napot, kivéve amikor éjszakára is ott rekedtünk....
Péntek - a kezdet (babaprodukciók és hóhányás)
Péntek volt az első napunk, amelyet Tamás nélkül kellett töltenünk. Aznap reggel én is kimentem a buszhoz, miközben Boróra anyum vigyázott. A kiscsajnak akkor reggel annyira jó kedve volt, hogy míg nagymamája mondikált neki, ő először életében kurjantgatott. Lestük az időjárást, mert persze mehetnékünk volt. Pilinkézett a hó, de nem volt veszélyes, így kora délután pakolásztunk és eljöttünk ebédelni nagyiékhoz. A hazafele vezető út már nem volt ennyire élvezetes, mert mire beértem a házba hóemberré váltam. Az utcán egy bolond fehérnépet lehetett csak látni, aki egy havas babakocsit taszított maga előtt: én voltam az. Igyekeztem haza, mert 5re vendégek ígérkeztek be. Boró az utolsó csepp tejecskéz kortyolgatta, amikor megcsörrent a telefon: "bocs, de a hóvihar miatt nem tudunk meglátogatni". Programváltozás következik: csendes foglalkozás otthon. Estére visszajött anyum, Hunorral, mert férfira mégiscsak szükség volt: hólapátolás, az autó kibányászása a hó alól, garázs, stb. Akkor este megfürdettük a kiscsajt, s bemelegítőnek, talán, ennyi történt csupán.
Ilyen nagy hó még nem volt az udvarunkon
Szombat - alvó nap (takarítás és Borónál elvágták a filmet)
Szombaton anyumat alig tudtam leállítani a nagy munkalázban: egy-egy szoptatás alatt ablakokat pucolt, mosogatott, vasalt, földet törölt, aztán kutyát terelgetett, etetett. Mi, Boróval alig tudtuk követni ezt a ritmust, de azért, hogy le ne maradjunk ebéd előtt ismét kivittük Borót a levegőre, áttoltuk a babakocsival anyumékig. Hogy a levegő szívta-e meg vagy a délelőtti pörgés hatására történt, nem tudom, de a kiscsajnál valósággal elvágták a filmet: valahányszor leraktam, elaludt. Az egyik bubu-szesszióba én is bekapcsolódtam: szinkronalvás - Boró bent a kicsi szobában, én kint. A következőnél már én elszöktem a templomba, s amikor onnan hazatértem és ő még mindig szundított, kezdtem aggódni az éjszakázás miatt, de csodák csodája, amikor hazavittük, kiságyában is folytatta a szundít. Erre sem volt még példa. Ja, az még kimaradt a napi beszámolóból, hogy hazafele menet megnéztük a Néni mama kazáncsövéből lógó óriási jégcsapot, hogy érdemes-e leverni, veszélyes-e vagy kell hagyni, amíg megolvad. Utóbbi mellett döntöttünk.
Pajtikáék támasztják a Boró kapucniját
Vasárnap - nagyszülők nálunk (négyen egy fedél alatt)
Szombatról vasárnapra virradó éjszaka hősiesen egyedül aludtam, s a félelem elűzése érdekében addig tévéztem, amíg majdnem orra buktam. Épp egy ilyen éjszakára alkamas filmet választottam, kimondottan gyerekaltatásra alkalmas (na jó, Boró már rég aludt): a Hannibál első része. Ahhoz, hogy házunkat meg lehessen közelíteni ismét hóhányást igényelt, ezúttal a reggeli tornaórát apum tartotta, így ő is megtapasztalhatta a sarokház örömeit. Kb. 4o perces munka árán, járhatóvá vált a járda és a házunkhoz vezető bejáró. Borót már csak autóval lehetett elszállítani a nagyszülőkig, mert a babakocsinak semmi esélye nem volt ebben a nagy hóban. Ezúttal nem töltöttem egyedül az éjszakát, mert a nagyszülők is velünk aludtak, nemcsak miattunk, hanem azért is, mert hétfőre beigérkeztek a gázasok, akik már hetek óta probálkoznak hozzánk bejutni. Eddig sikertelenül. S hogy Zsemle ne szomorkodjon, gondoltam játszok vele lefekvés előtt: örömét úgy fejezte ki, hogy a maga módján kétszer szájon csókolt, annyit ugrált rám, hogy csuron vizesen és havasan mentem be a házba, illetve a foga nyomait is ott hagyta a karomon. De irtó jól játszottunk. Apának ez jobban megy.
Hétfő - mi a nagyszülőknél (hab a tortán, köszi Zsemle!)
Sikersztorival indult a nap, ugyanis többszöri probálkozás után a gázasok bejutottak hozzánk és leellenőrizték a szereléseket, gázérzékelőt és egyéb szerkentyűket. Bár a hó nem olvadt még el, úgy gondoltuk, hogy próba szerencse, babakocsival megyünk át ebédelni. Hát nem volt épp egyszerű feladat, talán ha szántalpakat szereltünk volna a kocsi kerekei helyett, akkor értünk volna könnyebben célba, ennek hiányában elég kalandos utunk volt. Boró jó kedvű volt: hosszasan lehetett vele "beszélgetni". Ha mama, ha dédi, ha tata szólt hozzá, ő csak huncutkodva mosolygott, erősen koncentrált arra, hogy hozzászóljon a komoly témákhoz, aztán általában egy hau-hau jött össze csak, vagy fújta a bubikat a nyálával, s ezt addig művelte, amíg le-lenyelt egy nyálacskát, majd felköhögött. Ez a legújabb produkciója. Sikerült ismét meglepetést szereznie az anyjának, ugyanis, amikor a délutáni papa után leraktam a "dobozába", elaludt. Új környezet, nem kiságy... nem hittem volna, hogy sikerült, de összejött. Megragadtam az alkalmat és kiléptem Katival traccsolni, amíg a kisasszony szunyókál.
Rögtönzött alvóhely mamáéknál
Ő és valójában egyikünk sem gondolta volna, hogy micsoda mozgalmas program vár még ránk az este. Épp etettem, amikor Tamás messengeren hívott, közben szólt a telefonom kétszer is és rövid időn belül csengettek a kapun. A kisszobából csak annyit hallottam, hogy a szüleim futkorásznak fel-le, időnként helyzetjelentést adtak, hogy most épp ki és hol akar velem beszélni. Én az órát lestem és jelentettem, hogy kb. hány percet eszik még a kicsi. Boró még böfizett a vállamon, amikor sikerült Tamással megteremteni az internetkapcsolatot és láthattuk-hallhattuk egymást. Ez utóbbi nem volt épp a legtökéletesebb, ugyanis közben félfüllel az épp betoppanó vendégekre figyeltem. Keresztanyámék és keresztlányom jött látogatóba. Boró még ébren volt, s csak vezényelt. Rövid hiszti után elaludt az ölemben, majd a vendégek távozása után haza vettük utunkat. Borónak magyaráztam, hogy ne búsuljon, neki csak két programpontja maradt hétra: papa és bubu. Ez így rendben is lett volna, épp csak a helyszínt nem jelöltem meg, ugyanis lakásunkban 16 fok fogadott, így az otthoni szoptatás és alvás úszott. Mint kiderült, Zsemle kutyánk elrágott valami huzalt a kinti gázszerelésen, így sem a kazán, sem a konyhai gáz nem működött.
Zsemi, a nap hőse
Borót le sem vetkőztettük, én már csomagoltam is: babaruhák, mamaruhák, gyermek, irány vissza. Valahogy éjfélre sikerült lefektetni a kicsit, aki szó nélkül elaludt a kicsi szobában, én pedig nosztalgiáztam a szüleimmel a nagyban (utoljára akkor aludtam náluk a kanapén, amikor kizáródtam a kövesdombi lakásunkból).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése