Talán még totyogni sem tudott Boró, amikor utoljára Vármezőn jártunk, így csak az ölünkből és a pihenőszékéből szemlélhette a nyárádmenti vidéket, s néhány képet láthatott azóta az állatokról Sanyi tata telefonján. Nyilván azt nem tudta összekapcsolni, hogy Csöpike és Tárzán kutya, a boci, a tarka és a fekete cica valójában vármezői állatok.
Az elmúlt hétvégén azonban igyekeztünk bepótolni a lemaradást és élő nagyságban bemutatni egyik-másik vármezői szereplőt. Már amennyire Zsemle engedte. Ő sem maradhatott ki ebből a családi kiruccanásból, s szokásához híven annyira kifárasztotta magát az állandó pörgéssel, hogy két napig aztán hozzá sem lehetettt szólni, csak aludt a házában. Vármezőn ő lett a főnök, minden kutyát elkergetett a környékről, s tyúkokat hajkorászott, s amikor a társaság megpihent volna a teraszon, akkor neki biztos mozoghatnéka támadt. Fel s alá, asztal alatt, székek között. Leste mikor ürül egy jó kényelmes, szivacsos hely, ahova leheppenhet. Max. egy fél perc erejéig, mert aztán újból bepörgött.
 |
| Zsemle úgy gondolta, hogy a leterített pokróc neki is jár |
Boró legnagyobb élménye a patakozás volt. Elővettük nemrég kapott gumicsizmáját, s mivel az időjárás is elég változó volt a vizes füvet is azzal taposta, aztán a közeli patakban vizeződött Katával. Igazából ez annyiból állt, hogy belemártotta tenyerét, kacarászott, nyalogatta ujjait, rajongott a papírhajókért, nagyon élvezte, amint azokat elsodorja a víz, aztán faleveleket eresztettek le a patakon, s figyelemmel követte amint elkészül a Boró-sziget, amit Kata épített. Közösen főzöcskéztek, babáztak, labdáztak. Persze, annak ellenére, hogy lelkes játszótársra talált, nem felejtette el egy percig sem, hogy anyuci vagy apuci is a közelben kell, hogy legyen. Ez most egy ilyen időszak, amikor legalább a látótávolságában kell lennünk, de legalább mellette üljünk és asszisztáljuk a játékát. A névsorolvasás ezúttal sem maradt el: sorba kiáltott bennünket. Ez is a játék része volt.
 |
| Lányok főzicskélnek |
Vármezőn belekóstoltunk ismét a motrozás élményébe, ami aztán itthon teljesedett ki igazán. Az ottani göröngyös ösvényen nem túl izgalmas hajtani a motrot, főleg ebben a korban, amikor jól esik, ha valaki időnként húzza vagy tólja a járgányt. A görnyedő pozició nekem most nem túl szerencsés, ezért inkább a húzás mellett döntöttem. Madzagot kötöttünk a motorra, így az itthoni járdákon már egész jól haladunk. Első nap csak a ház körül, a kisutcákban, a következő nap már a Szabadság utcáig koptattuk a cipőnk orrát. Igaz az egyébként nyolcperces út fél órányit csúszott, de Boró hősiesen bírta a gyűrődést, csupán száz méterrel a célpont előtt említette, hogy ő már leszállna. Minimális biztatással aztán folytattuk az utunkat. S amint meglátta az apját még gyorsabban szedte a lábát, büszkélkedve az új tudományával.
 |
| Kitartó motrosunk |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése