......hát igen, ez az első Mikulásos találkozás végkövezteztetése. Amint már írtam, aggódtunk, hogy sírás-rívással fog eltelni az ünneplés, ehhez képest aránylag jól átvészeltük a "fehér szakállúval" való találkozást: alig fél percet görbült le csak a szája. Ehhez képest a Mikulás-várás közben egy szakállas apuka jelenléte kétszer is könnyeket csalt a szeméből. Igazán szimpatikus apukának tűnt (legalábbis, mi felnőttek úgy láttuk), mégcsak szemüveget sem hordott és a haja is normál hosszúságú volt, de Borónak nem tetszett. Szerencsére könnyen elvegyült a kiscsaj a harmincvalahány gyerkőc között. Épp csak annyira figyeltünk, hogy le ne tapossák, hiszen a legtöbben már kétlábon tekerték, míg Boró csak négykézlábazott. Könnyen feltalálta magát. Tette-vette a játékokat, körbemászta a termet, s heherészett örömében. Nem is ő volt a legkisebb törpe, hiszen kéthónapos baba is mikulásozott velünk.
Úgy láttam nagy sikere lesz a keresztelőre kapott kisasztalnak és béka-székeknek, mert a játszóházban nagyon elbűvölte Borót ez a zöld bútordarab, ami pont olyan, mint az övé, csak mi nem raktuk még össze (következik).
Várakozás, három méterre a Mikulástól. Ebből a szögből és ilyen távolságból semmi gond nincs:
Itt már túl közel kerülünk hozzá:
S íme a nagy kedvenc, ahol sokáig játszott a lányunk. Még a felfújhatós csúszda sem hatotta meg annyira, mint ez a házikó, aminek az ablakán ki lehetett kukucskálni, a ház oldalát megkóstolhatta, kinyithatta és becsukhatta kedvére az ajtaját, s bentről kidobigálhatta a főzöcske játékokat, s jó nagyokat lehetett visítani kifele. Íme a mi kis Piroskánk:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése