Épp huszonvalahány percet tartanak az egybefűzött gyerekdalok. Ennyi idő alatt, most már sikerül megetetni délután a leányzót. Sikersztori az eddigi teljesítményhez képest. Ha épp csörögni kezd a telefon, vagy lemerül az akuja egy pár percig működik a házimód is, azaz én folytatom az éneklést, de hát, ez a bohóckodás sokáig nem használ, csak az animációval ellátott gyerekdal-csokor köti le. Annyira képes a hangra és képsorra figyelni, hogy meg is feledkezik arról, hogy az általa nem kedvelt májas kaját adom neki vagy épp zöldségpürét eszik. Robotszerűen nyitja a száját vagy lököm be a kanalat. De ha nem lenne ez a figyelemelterelő hadművelet, akkor katonásan forgatja a fejét jobbra balra, összeszorítja az ajkait, fordul ki az etetőszékből és már prünnyög, hisztizik, hogy milyen gusztustalansággal álltam elő.
Szóval "megtörtem", mert meg kellett, s bár tudom, hogy nem túl egészséges ez így, mert egyrészt biztosan jobban emésztene, ha az evésre összpontosítana, de ez van. A negyven perces vagy akár egy órás etetéshez már nincs türelmem, s közben ő hisztis lesz én meg ideges. Valamelyest megnyugtat az a tény, hogy legalább naponta csak egyszer kell bevetni ezt a szerencsétlen módszert, mert sem a reggelihez sem a vacsorához nincs szükség ilyesmire. Csak elnövi ezt is. S végülis nem a Terminatort nézi/hallgatja, hanem azokat a kedves kis dalokat, amelyeket én is szoktam neki énekelni, meg az animáció is egyszerű.
Két hónappal ezelőtt így barátkozott a jaurttal. Azóta már kettőt is bevág egymás után (természetesen a gyümölcsösből.)
Welcome to the club! :)
VálaszTörlés