Az örökutazó

A bulgáriai út talán csak bemelegítőnek számított az őszi kocsikázáshoz, mert akkor legalább egy hétig egy településen pihentünk, szeptember végére viszont besűrűsödtek a programok. Szeptember utolsó hétvégéjét Magyarországon töltöttük. Az ürügyet egy családi esküvő jelentette, de ha már olyan messze elutaztunk a gyerekkel, akkor családlátogatást, tóparti sétát és pesti tekergést is beiktattunk a programba. Szegény Boró négy nap leforgása alatt négy különböző városban járt, új lakásokban, számtalan új arccal találkozott, nem csoda, ha kifáradt a Drága.

Székesfehérvárral indítottunk, ahol Apa első unokatestvérének esküvőjén vettünk részt. Az utat jól bírta a kiscsaj, annak ellenére, hogy hajnali 4kor indultunk itthonról, amikor átraktuk a kiságybból a kagylójába, majd az autóba, de szerencsére visszaaludt reggelig. Panziós szállásunk meglepően barátságos és tágas volt (a bulgáriaitól nagyon messze állt, pedig az szálloda volt). Itt is adtak kiságyat Borónak, a szobánkban mikrót is kaptunk, így a tejmelegítés is megoldódott, a reggelis svédasztalon pedig gyümölcsös jaurtot is találtunk, így bőséges kajálással kezdte a napot a kiscsaj. Éjszakai eksüvő lévén, mi csak az igazi buli elejét kaptuk el, ugyanis este tízig a lagzis forgatókönyvben csak a zabálás szerepelt.

Én ütöm a taktust
 

Vasárnap délelőtt nem siettük el az időt, nyugodtan reggeliztünk a panzióban, aztán kávéztunk az ifjú párral, majd meglátogattuk Székesfehérváron Apa régi munkatársát. Dél körül a Velencei tó irányába vettük az utunkat, mert amint megtudtuk egy kőhajításnyira van a tó a várostól. Szerencsére felkészültünk a szélfúvásra, mert igazi őszi hangulat fogadott a tóparton. Amolyan balaton-hangulatunk volt, kies táj, nád, rucák, csónakok, halászok és egy nagyobbacska pocsolya, na jó, senkit nem akarunk megsérteni, de annyira nem hatódtunk meg tőle. De legalább nyugodt környezet fogadott, így békésen tudtunk sétálni. Az útvonalat Boró kinézte nekünk:

Hmm, ha észak fele megyünk, Tatabányára érünk

Boró délutáni szundijára az autóban került sor, útban Tatabánya fele nem kellett ugyanis ringatni. Ott násznagyainkat látogattuk meg. Újabb helyszín, rég nem látott arcok. Kis időbe telt, amíg Boró megbarátkozott az régi-új arcokkal, de aztán megjött a kedve, s körbemászta nappalit, vacsoráztunk, majd ágyba dőltünk, mert másnap indult a nagyvárosi projekt :)

Apukám családjával

Budapesten legalább két napot szerettünk volna tölteni és nem az volt a cél, hogy megváltsuk ott a világot, hiszen a mi Apróságunk amúgyis a sok újdonságra rácsodálkozik. Barátainktól tanult szlogen szerint vágtunk neki a nagyvilágnak: élményekre költünk nem tárgyakra. S ez be is vált. Az eddigi budapesti kiruccanásainktól eltérően nem a plázázás, nagy bevásárlás, éjszakázás volt a lényeg, hanem a maximális lazításra összpontosítottunk. Laza dunaparti séta, ücsörögtünk a padokon, bekaptunk egy gyors szendvicset, babakocsiztunk és bámészkodtunk a Margit szigeten, csak a városi közszállítást használtuk, s élveztük a hármas létet.

Családi idill a Dunaparton

Ez a sárga óriáspad irtó kényelmes, maradjunk még!

Bebizonyítottuk, hogy hordozó nélkül is könnyen bejárható a környék. Bár vittünk magunkkal babahordozót, a babakocsival nagyon jól boldogultunk, mozgólépcsőkön le s fel, buszon, villamoson, metron bárhova eljutottunk, igaz, ez négykezes "munka", ahhoz hogy kevésbé izgalmas és veszélyes legyen. Borónak sem kellett görnyednie, rám melegednie, többet látott és jól pihent. (Egyszer kötöttem magamra a kiscsajt, az ikeás túránk alatt, de miután annyit ficánkolt rajtam és legszívesebben kitekeredett volna, csakhogy lekapjon valamit a polcról, visszaraktam a kocsiba, s a kijáratig egy krumplitörőt majszolt). A másik nagy előnye a babakocsinknak az volt, hogy egész nap kint lehettünk a főváros utcáin, miközben Boró a megszokott időpontokban szunyálhatott békésen, kényelmesen, a közlekedési eszközökön ringatásra nem volt szükség, s ha épp ébren volt, akkor szórakoztatta a nagyvárosi létbe belefásult utasokat. Szerettem így Pesten lenni, hármasban, nyugodtan. Bármikor megismétleném.

Erről a hídról meséltetek?

 

Hova tűntek a galambok, Anya?

Vicces szökőkut, én irányítottam a mozgását :)