Ha kisgyerekes családok térnek be hozzánk, a tapasztalatcsere biztosan nem marad el és sokszor egy másfél/két óra sem elég arra, hogy kimerítsünk minden apróságot: "a ti babátok alszik éjjel?", "mit adsz neki, ha görcsöl a hasikája?", "hol fürösztitek?", "hányszor eszik egy nap?", "hol sétáltok általában?".......stb. kérdések szinte mindig előfordulnak ilyenkor. Kivesézzük saját és ismerősök gyerekeinek szokásait. S mivel fiatal szülőkről van szó, tudják azt is, hogy a gyerek 2-3 óránként szopizik, igyekeznek sokáig nem zavarni.
Ha idősebb gyerekesek (unokások) jönnek, akkor is könnyen megtaláljuk a közös hangot. Ilyenkor már a nagyszülői gondoskodás és a "mi időnkben nem volt még..." vagy "amikor xy kicsi volt...." kezdetű mondatok hangzanak el, párhuzamba állítva a tíz-húsz-harmic évvel ezelőtti szokásokat a mostaniakkal. Kezdem megtanulni a régi gyerekorvosok nevét, kezdem megismerni a mosható pelenkák világát, azt amikor egy csomó mai kenceficét és gyerekbolondító szert nem lehetett kapni, s lám-lám felnőttünk, egészségesek vagyunk :-)
Aztán van az a kategória is, akitől még távol áll a gyerektéma (mert vagy túl éretlen vagy még más priorítások vannak az életében vagy már olyan rég voltak kicsi gyerekei, hogy el is felejtette mi mivel jár). Ők a párhetes gyerekre babaként tekintenek, aki édes, aranyos, simogatnivaló ékszer. Ha felsír a kicsi riadtan nyújtja vissza az anyuka ölébe, mert úgy gondolja, hogy nem lenne képes megnyugtatni. Ezekkel a vendégekkel általában nem szoktunk mélyreható beszélgetésbe elegyedni a babapszichológia vagy babanevelés terén, így marad a háztűznézés, és az épp aktuális hírek, témák boncolgatása. Akik kevésbé jártasak a gyerektéma terén hosszú órákig nálunk felejtik magunkat, ami alapjában véve nem gond egy bizonyos fokig: ha már ordít a kicsi, akkor egyértelmű, hogy enni fogunk, így mi elvonulunk, ha viszonz ő békésen ül az ölemben, de már rég enni kellett volna vagy locsizni, akkor azt már kellemetlenebb jelezni a kedves vendégnek, hogy akkor mi "búcsuzunk".
Az elmúlt hétvégén két babalátogatónk is volt, illetve a Wíkenden találkoztunk még ismerős arcokkal, igaz akkor Boró végig aludt. Sára volt a kis aktív, aki hol kistesóját pátyolgatta (tólta a kocsiját), hol a miénk tologatásában segédkezett. Ezek az alkalmak mindenkit megmosolyogtatnak, mert mindenki figyeli a kicsik reakcióját, amint felfedezik egymást. Főleg a nagyobb babáknál - amilyenek a vendégeink is voltak - észlelhető a lelkesedés, Borókánk még elég passzív, ő csak figyel egyelőre.
Hanna már elmúlt egy éves. Amint Boró közelébe került heves mozdulatokba kezdett és rögtön lerántotta volna a kicsi fejéről a sapkát. Persze közben vidáman hadonászott a kezével és megismételte volna szívesen az édeselés ezen formáját, csak a szülők ilyenkor aggódnak, hogy a gyermeki szeretet kifejezése ebben a korban nem feltétlenül édesen sül el, így tartottuk a tisztes távolságot köztük.
Zsófi hamarosan féléves lesz. Most még látszik köztük a korkülönbség, mert nyílván Zsófi már igazi mosolyország, míg Boró épp most kezdi tanulgatni annak a tehnikáját, hogy is húzza el a kis száját úgy, hogy mosoly kerekedjen belőle, Zsófi már - kis segítséggel, de - ül, Borót igyekszünk még csak egyenes felületekre fektetni, Zsófi már felfedez apró részleteket is (pl. a Boró ruhájára csíptetett cumit) és meg is fogja a nála néhány hónappal kisebb leányzót, míg Boró esetleg csak ránéz a vele szemben tartott emberkére.
Épp azt beszéltük viszont, hogy aztán eljön az az idő is, amikor ezek a kiscsajok együtt fognak viháncolni valamelyik játszótéren vagy kertudvarban, egymás haját fogják tépni vagy együtt fognak babázni és akkor már nem lesz oly feltűnő az a néhány hónapos korkülönbség köztük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése