Nem könnyű az if. Trella szülők gyerekének lenni, úgy értem nem egyszerű lépést tartani a programjaikkal, életsítlusukkal. Nincs szó csapongásról vagy züllésről, hanem csak az állandó programokról. Nem állt szándékunkban teljesen behúzni a kéziféket, amikor megszületik gyermekünk. Azt hiszem, ha így tettünk volna, akkor a bezártság és a lassú tempó megbolondítana. Mindketten szeretjük a társaságot, a sűrű és színes programokat, folyamatosan azon agyalunk, hogy hova menjünk, mit csináljunk, melyik tevékenységen tudunk úgy részt venni, hogy Borót se kelljen lepasszolni a nagyszülőkhöz, hanem magunkkal vihessük. Nyilván, most még vannak megkötések, mert füstös helyre, zsúfoltságba, nagy hidegben sokáig nem akarjuk vinni, de egy biztos, az elmúlt heteket nem töltöttük kizárólag otthon és nemcsak a családtagok láthatták már a csöppséget.
Az elmúlt hétvégén elemében éreztük magunkat. Ránk jellemző módon sikerült barátokkal, családdal egyaránt találkozni, mindezt úgy, hogy gyermekünk is velünk volt, sőt egy hirtelen döntés nyomán két órán keresztül megszöktünk egy késő esti mozizásra is.
Sajnos pénteken délelőtt nem sikerült kimennünk sétálni, mert végig esett az eső, így Borót csak az ablakba rakhattam ki, délután viszont elszöktünk vásárolni. Na jó, nem hagytuk felügyelet nélkül a kicsit, Vera mama szórakoztatta, amíg visszajöttünk. Utólag jutott eszünkbe, hogy akár hamarabb is kitalálhattuk volna ezt a programot, rögtön a szopizás után, hogy Boró ne legyen türelmetlen, mire hazaérünk.... de tanultunk belőle.
Az eddigi napoktól eltérően a szombatot szinte végig a szüleimnél töltöttük. (ők ezt abszolút nem bánták, sőőőőt, nekem pedig kényelmesnek tűnt). Mivel beköszöntött a tél, Tamás elment sízni a barátokkal, így maradtunk mi itthon, de nem bántuk, mert gyönyörű időnk volt délelőtt: sütött a nap és a hidegre sem kellett panaszkodni. Aznap Boró sokat aludt, hol útközben, hol az erkélyen, de még a szobában is elbóbiskolt, miközben unokatestvére, a nagyobbik unoka is megkukucsálta ő. Anna már szívesen babázna vele, legalábbis ez derül ki, abból az izgalmi állapotból, amelybe kerül, ha meglátja Borót. "Ba", "ba" kiáltja hangosan, közben nyúlna hozzá, s ha nem vagyunk elég figyelmesek a maga módján "megédeseli" :-). Ha majd nagyobbak lesznek, remélem jó barátnőkké válnak, s lesz nagy babázás, futkorászás, fordítsukfelahazát és hordjunkkimindentaházból című fejezet....Boró késő délutánig bírta csendes, nyugodt állapotban a nagyszölőknél, aztán a szokásos esti zsörtölődés következett, de hazafele menet többé kevésbé megnyugodott, aztán locsi és bubu. Apa és lánya szinkronban aludtak, míg a kiscsaj a szokásos elalvás előtti hisztijét produkálta, apa a nappaliban "pihentette a szemét". Mire a kicsi elcsendesedett és bemehettünk a szobába, apát alig tudtam felráncigálni....őt is megszívta a levegő.
Már szombaton eldöntöttük, hogy másnap beugrunk a felolvasó maratonra. Eleinte az éjszakai részvétel tűnt egyszerűbbnek, mert akkor alszik a gyerkőc, és egy-két óra erejéig a nagyszülők bevállalták volna a pesztrálást, viszont végül úgy döntöttünk, nem bonyolítjuk, marad a nappali séta, s családostól elmegyünk a Rigó utcába. A séta ugyan elmaradt, ugyanis hóvihar és sűrű havazás kerekedett vasárnap délelőttre, így kocsival közelítettük meg a felolvasás helyszínét, ahol olyan sokan jelentek meg, hogy csak második nekifutásra sikerült beférni a felolvasók közé. Boró és apa kint ücsörögtek, amíg én sorra kerültem. Igazából többet várakoztam, mint amennyi időt a vers felolvasása felvett, de nem ez volt a lényeg: jól esett, hogy részt vehettem. Igazából eddig a Magyar kultúra napján soha nem tettem semmi rendkívülit, ez idén másként alakult. Köszönöm, hogy élhettem a lehetőséggel!
Ebéd előtt kávézóban gyűltek össze a barátok. Néhány perces habozás után úgy döntöttünk, megyünk. A Piaf nem az a lepukkant, füstös,hideg, egészségtelen kocsma, ahova ne térhetnénk be mind a hárman, így fél óra erejéig oda is beugrottunk. Boró szinte végig aludt. A körülmények nem is vazarhatták őt álmában: halk zene, nem dohányzó terem, kellemes hőmérséklet. Én egy frissen csavart narancs-gref lével pótoltam szervezetem vitaminhiányát, s egyúttal megnyugtattam magam, hogy ezt mind-mind átadhatom neki, tehát hasznos az ottlétünk :-). Ezúttal Vera mamáéknál ebédeltünk. Ott már nem kívánt többet a levegőn maradni, így bent, a konyhában bámészkodott és figyelmesen nézte, amint nagy- és dédmamája beszélt hozzá. Sokkal figyelmesebb, mint hetekkel ezelőtt, hihetetlen, hogy mennyit fejlődik. A délutáni evésért nem rohantunk haza, a dédi szobájában papált a drága.
Készültünk a következő napirendi pontra: Laci bácsi hetven éves születésnapja, ami újabb sétálásra adott okot. Amikor ismét öltöztetni kellett Borót, már nevettünk Tamással, s mondogattuk a kiscsajnak: "bolond szüleid még mindig nem tudnak lenyugodni, nyű van a fenekükben, ismét útra kelünk". Amíg készülődtünk, Tamás a kutyát is megsétáltatta, ez is befért a programba. Becsöppenve a mi kis olasz stílusú családunkba (az olasz jelzőt azért szoktuk mondogatni, mert amikor belelendül a társaság, akkor elég hangosak vagyunk, mindenki mesél, mond, magyaráz, nevet, szóval jó a hangulat minden ilyen nagy családi összejövetelen, csak az új résztvevők szoktak elcsodálkozni rajtunk, mert nehezen lehet követni az események fonalát) picit aggódtam, hogy Boró hogy reagálja majd le a pörgést, de meglepően jól viselte a "gyűrődést", apa vagy anya ölében ülve minden a legnagyobb rendben volt, nézelődött, nagy szemekkel figyelte a fényeket és hangokat.
Az este még mindig nem zárult le. Szegény Boró még mindig nem mehetett haza, otthonába. Laciéknál találtuk ki, hogy az esti papa után elugrunk moziba. Pörögtek az események, a taxit már hívta Tamás, amikor még Boró szopizott, így a böfizés már Emese mamára maradt, s ami nehezebb, az altatás is. Már a taxiban ültünk, amikor hívtam volna anyumat, hogy mi történik, visít-e már a kicsi, de amint beértünk a moziba már érkezett az sms: "alszik, mint a tej". Huh. Fél óra nyugodt filmezés, aztán nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg, hogy mi a helyzet. Másfél óra után hazaértünk. Mint kiderült, a kiscsaj ügyesen elaludt, egy órácska után viszont megébredt, valószínű a kaki miatt, de mivel haza kellett hozzuk, amúgyis megébredt volna. Itthon folytattuk a szokásos altatási ceremóniát. Sikeresen. Nem volt szükség egy újabb etetésre, mert rövid hiszti után úgy elaludt, hogy reggel csak akkor ébredt meg, amikor apa munkába készült.
Huh. Tetszett a hétvége. Lehet Boró nem díjazta annyira, habár a megszokottnál többet nem nyűgölt. Tamással levontuk a következtetést: a régi életmódunkról nem tudunk teljesen lemondani, jó hogy nem tokosodunk be. Meggyőződésem egyébként, hogy gyermekünknek sem (lesz) idegen ez a nyüzsgés, hiszen a mi génjeinket örökölte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése