Barátaink kb. három évvel ezelőtt közölték, hogy babát várnak. A baráti körben ők voltak az elsők, ezért volt ez a hír különlegesebb, sokan vártuk a baba születését. Azóta játszadoztunk mi is a gondolattal, hiszen Sára születésétől kezdve mostanáig végigkövettük a gyereknevelés lépéseit és igyekszünk a fejlődése további szakaszaiban is részt venni, mostmár keresztszülői minőségben is. Aztán az életünk úgy alakult, hogy néhány hónap különbséggel, a Boda család második gyerkőcének a fogantatása után, nálunk is elindult a visszaszámlálás. Matyi és Boró között szinte négy hónap különbség van, de a terhesség ideje alatt többször volt alkalmunk megosztani a tapasztalatokat, azaz főleg én érdeklődtem a mikénetkről és a hogyanokról. Matyi születése után hozzám került Réka néhány kismama-ruhája, meg számos olyan kellék, szer és Sára ruhadarabjai, amiket ő már kinőtt és a kistesón nem állna jól.
Aztán eljött a nagy nap. Boró is megszületett, de a kedves barátokkal, családostól nem volt alkalmunk találkozni, pedig nagyon vártuk az alkalmat. Egyrészt azért, hogy mesélhessünk, élményekről, arról, hogy ki milyen módszereket alkalmaz a gyereknevelésban, másrészt, hogy szemügyre vegyük a törpéinket: ki mennyi nőtt, ki mit tud már. Sára már nagylány, eleredt a nyelve és nagyon aktív, továbbra is barátságos és társaságkedvelő kiscsaj maradt. Matyi sokat nőtt az elmúlt másfél hónap alatt, komoy udvarlója a lányunknak, nagyon lelkesen mosolgott neki, amint meglátta. Boró után Matyit ölbe venni meglepetést okozott, hiszen, kislányunk pihe súlya után szokatlan volt egy legénykét szorongatni, aki már a 4. hónapban van. Ő is akaratos, Boróhoz hasonlóan, ha nem tetszik valami hátra veti magát, majdnem hídpozícióban. Boró elég jól tűrte a gyerekek látogatását, nem nyürizett túl sokat, igaz, többnyire ölben volt, ami nyilván tetszett neki, függetlenül attól, hogy ki tartja a kezében.
Amint lejárt a látogatás, megnéztem a közös képünket és elmosolyodtam: ezt is megértük!
Hi-hi, jól sikerült a fotó! Hm... gyereknevelési elvek...na aztán jól megírtad. Úgy látom és főleg itt olvasom, hogy sok mindenben különböznek, főleg etetés, alvás, most úgy látom talán ti csináljátok jobban, mi egy kicsit elvesztünk a sok elv között, és aztán lett ahogy lett, esett ahogy suppant, ha nagyobb rend és fegyelem lett volna, talán kevesebb energiánkba kerülne most minden. És persze a másodikkal, habár azt hiszi az ember, de nem lehet tiszta lappal kezdeni. Talán túl szabadosra vettük a dolgokat, de ez csak hosszútávon derül ki, mint ahogy az is, hogy az igazi gyereknevelési elveink, amiket már tényleg kell alkalmazni és alkalmazunk is egy kétévesnél (amikor nem az alvás és az evés a legfontosabb nevelési kérdések) sikeresek-e.
VálaszTörlésAjaj, Réka, hát én azt hiszem nincsenek receptek. Nem biztos, hogy ami nélatok bevált, az nálunk is műküdik és fordítva. Talán az a legjobb, ha először is eldöntjük, hogy többé kevésbé melyik úton szeretnénk haladni (milyen módszereket alkamazni) és azokhoz probálunk hűen ragaszkodni, hogy a gyerkőc is szokja meg a következetességet, a rendszert. Sára első évét végigkövettük és nekem nagyon tetszett az a lazaság, ahogy kezeltétek gyereketek cseperedését. Az a tény, hogy ő ilyen szociabilis lett, az meggyőződésem, hogy nemcsak a génekre fogható, hanem a ti nevelési stílusotok eredménye. Az tetszett, hogy nem bura alatt neveltétek a kicsit. Ez alkati kérdés, a szülő temperamentumának és felfogásának kérdése. Nálam nem biztos, hogy minden esetben működne, mert én egy aggódobb tipus vagyok. Én úgy indultam a "gyerekprogrammal", hogy megfogadom a gyerekorvosunk tanácsait. Többé kevésbé sikerül azokat betartani, aztán elválik, hogy mennyire lesz ez eredményes... úgy érzem rengeteget fog még változni a helyzet :)
VálaszTörlés