Az enyééém!

Minden kornak megvan a maga slágere. Amint korábban is írtam Borónál a "Mit csinál?" kérdés még mindig aktuális, ehhez társult újabban az "Ezt hogy hívják?" - mindenkinek és mindennek van már neve itt a házban, s nemcsak. Irtóan élvezi kérdezgetni. Ezek mondjuk mókás dolgok, és nekünk, felnőtteknek csupán egy feladatunk van ebben a játékban: kreatívan és gyorsan reagálni valami új névvel, s ha lehet követekezetesek legyünk, mert nagy eséllyel megjegyzi, s legközelebb nem mondhatunk egyebet.

Ami kevésbé ilyen szórakoztató, sőt esetenként szégyenlem is magam emiatt, főleg ha társaságban vagyunk, s ő minduntalan ezt fújja: "az enyééééém!", "ez a Borókáé!". Bármiről legyen szó, képes ötszőr is elismételni ugyanezt. Félreértés ne essék, nem az zavar, hogy ezt hajtogatja, ha a saját holmijáról lenne szó, hanem épp az a fárasztó ebben a történetben, hogy a másoké is az "övé". Ha sétálunk és épp meglát egy kisfiút motorozni, kihajol a kocsiból és a gyerek után kiált, hogy az márpedig az övé. Ha épp elsétál mellettünk egy kislány iskolástáskával, az is az "övé". Lufi, plüss állat, kulcs s még sorolhatnám, minden az "övé". S most azonnal kell neki. Nyilván nem kaphatja meg. Már többszőr nekiálltam magyarázni, hogy neki is van otthon ilyen vagy az a bizonyos tárgya X-é vagy Y-é, de ő ilyenkor hajthatatlan. S az észérvek nem használnak. Jobbnak látom, ha nagy ügyet nem is csinálok ezen kijelentéseiből, s akkor legalább nem ragozzuk tovább.

A gond olyankor van, ha lehetősége adódik szemtől szembe kerülni az illetővel, s erősíteni az igazát. A gyerek első reakciója, hogy elhúzza előle, s csodálkozva nézi Borót, hogy mit is akar, hiszen a saját holmijáról van szó. No, ilyenkor Boró dühös lesz, s ha nem kaphatja meg a tárgyat, akkor hadonászni kezd vagy illedelmesen kérni: "kérem szépen!" (erre mondjuk büszkék vagyunk, hogy sikerült ezt megtanítani neki). Ha velem vagy az apjával kezdi ezt az önzőséget produkálni, igyekszünk elterelni a figyelmét, (szerencsére legtöbbszőr még működött), megmutatni (ha épp kéznél van) hogy neki is van hasonló játéka.

Tudom, hogy gyerek és abszolút természetesen előforduló jelenségről beszélünk. Közrejátszhatott ebben a sok Bogyó és Babóca nézés, ahol ugye előfordul a cseresznyés történetben is a gyümölcs ráncigálása vagy a közös ajándékként kapott tandem biciklin is ebből kifolyólag kap össze a katicalány és a csigafiu. Ők hajtogatják, hogy "ez az enyééém". S valószínűleg a Zselyke érkezése is rárakott egy lapáttal erre a viselkedésre. Kezdek beletörődni abba is, hogy az "enyémezés" még hosszú ideig tart. A szakik szerint ez a fajta önzőség normálisnak tekinthető és nem is kell elfolytani ebben a korban, mert majd felnőttként rosszul csapódhat le. CSAK, s itt jön a csak.... szülőként én ezt kicsit úgy élem meg: az én gyermekem nem így viselkedik, ezt nem látta/hallhatta tőlünk, s jó lenne ha társaságba kerül, önzősége miatt ne taszítsa el magától a társait. Jó, lehet eltúlzom a dolgokat, mert korai még ilyen következtetéseket levonni. Azt szokták mondani, kicsi gyerek kicsi gond...... :)