...valamelyest eltér az elsőtől. Bár az esetek többségében úgy érzem a helyzet magaslatán vagyok, fitten, fürgén és bevállalósan élem az életem a pocaklakóval együtt, néha azért vannak gyengébb pillanataim is. Nyilván a körülmények is eltérnek az első terhességtől, mert a napom nagyrészét nem egy irodai széken töltöm, hanem járok-kelek, gyermeket rendezek.
A pihenés általában csak reggelente szokott hiányozni, vagyis, amikor felébredünk, hajnali :) 9-10 óra fele, Boróval a legtöbbszőr azzal a gondolattal kelek ki az ágyból, hogy sebaj, majd a délutáni babaszundiba én is bekapcsolódom. Ehhez képest ritkán veszem rá magam, hogy délután is aludjak, mert annak aztán az a következménye, hogy éjjel 2kor is még forgolódom az ágyban. Egyébként az ágyban és szinte minden vízszintes felületen ugyanolyan nehézkesen forgolódom, mint annak idején, Boróval. T szokott poénkodni, hogy úgy mozgok, mint egy lassú emelőkocsi. Ma estétől az altatást is áthelyeztem a hálószobánkba, a nagyágyba, mivel egy idő óta képtelenség volt felemelkedni a bluppról. Minden porcikám elállt.
Estére egyébként is bedurvul a kis pocaklakó. Akkor indul be igazán az élet odabent. Sokszor az az érzésem, hogy valamiért erősebbek a benti nyomások, nem emlékszem, hogy ennyire mozgalmas életet élt volna odabent Boró. Zselyke viszont bátran nyomkod, rugdos, buborékol. Az utóbbi időben többszőr megfordult már a fejemben, hogy vajon a nyomásban volt-e valami ismétlődő, ugye nem jósló fájásról van szó, de aztán megnyugtattam, magam, hogy még korai. De azért a rohamcsomagot összepakoltam :p T egyébként is azzal cukkol, hogy októberig kibujik a legkisebbik Trella-baba.
A két hónapos eltérés (ugyanis Boró decemberi, Zselyke meg valószínűleg októberi lesz) bizonyos szempontból éreztette hatását. Legalábbis, ami a meleget illeti. Valamivel nehezebben bírtam a kánikulát ekkora hassal, mint először. Állandóan hevültem, még este és éjjel is, amikor még csak nem is takaróztam, s rengeteg folyadékot igényelt a szervezetem. Igen, jól emlékszem arra az időszakra is, amikor akaratom ellenére visszavettem a tempóból. Ez a periódus most is beköszöntött. Rengeteget sétálunk, jóval többet, mint két évvel ezelőtt, de már csak lassan és lapos terepen. Valahogy, 35 hetesen eljutottam én is terhestornára, s e kettő együtt remélem segít majd valamelyest a tágulásban. Legalábbis bízom abban, ha nem is könnyebben, de gyorsabban eljutunk a szülésig. :)
Nem mondhatom, hogy félek. Első alkalommal sem féltem. Vagyis a szüléstől, vajúdástól nem. Inkább a szülést követő lassú felépüléstől tartok. Akkor és most is vártam, nagyon vártam a szülés pillanatát. Emlékszem, szinte pezsgőt bontottam, amikor elfolyt a magzatvizem. Rettentően kíváncsi voltam első gyerekemre, most meg azért furdal a kíváncsiság, hogy vajon, hasonlít-e Boróra, neki is oly sok haja lesz, s kék szeme? Elválik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése