2014. május 30., péntek

Nem unatkozom

Néha úgy érzem, minden napom egyforma: etetés, itatás, pisiltetés, pelus, altatás, s aztán mindezt előlről. S mégsem. Szerencsére van, amikor egy csajos est, egy kis szervezkedés az egyesülettel vagy nagy ritkán Apával eltöltött délután, kettesben feldobja a hetet. Aztán vannak azok a rendkivüli alkalmak, amikor a megszokottól eltérő dolgokat művelünk. Olyankor tudom, hogy az élménydús napot muszály lejegyezzem, mert már akkor mosolygok magamon, hát még pár év múlva, visszaolvasva.

Az elmúlt héten Apa nagon foglalt volt, kora reggeltől késő estig dolgozott, így többnyire csak mi, a lányok szerveztük az életünket. Ezzel párhuzamosan két lánybúcsú és egy gyereknapi rendezvény szervezése, valamint a Boró pelusról való leszoktatása is zajlott. Rám jellemző módon ezer program, teendő összezsúfolva. Előre megtervezem a következő napi stratégiát, csak, ha az időjárás közbeszól, borul minden. Legalábbis ezt gondoltam még reggel, amikor láttam, hogy zuhog, s közben tudtam, hogy muszály kimenjünk gyerekestől a főtérig. Babakocsi kizárt, mert ha elkap a zuhé, akkor ismét elázunk (a héten már kétszer ezt is összehoztuk)

A szokásos délelőtti rituálét már csukott szemmel is le tudom kavarni: felkelés, egyik-másik gyermek tisztába tevése, öltöztetés, rövid huncutkodás a gyerekszobában, aztán reggelikészítés. Közben ezren hívnak telefonon. Hirtelen mindent most kell megbeszélni: a délutáni kajálást, a nagyszülők szabadságolását, a gyereknapi rendezvényünkre kapott pástétomok logisztikáját és a hétvégi pesztrálást.

Érkezik a tévés stab, épp a közelgő Védem-akcióról kell nyilatkozni. Rajtam még házi nadrág és elnyúlt póló, de pillanatok alatt átvedlek (még a riporter is megjegyzi, hogy milyen gyors voltam). Szerencsére a Kisebbik már evett, így csak épp nyekereg a pihenőszékében, a Nagyobbikat a kanapéra küldöm, hogy onnan lesse, amint az udvaron mondikálok a mikrofonba. Persze, nem érti, hogy mi ez az egész, mit is csináltam a "nénikkel". Aztán megejtünk egy gyors cipőpróbát, hiszen a riportertől küldött valami használt lábbelit az egyik anyuka. Sietnek, szerencsére, így folytathatjuk a mi dolgainkat. Boró etetése következik, s az asztalsarkán én is falok valamit. Sonkás kenyér. Ez a menű napok óta, mert imádja, nem is szólok semmit addig amíg el nem jutunk a malackodásig (sonkadarabok a családtagok és épp a vonaton utaznak, közben az etetőszék alatt disznóól), akkor összepakolok. Át- vagy felöltözünk, hogy kimehessünk. Persze, már szinte 2 óra van, amikor a gyermekek alvásideje közeleg, de ha fejre állnék sem sikerül ilyenkor hamarábbb elkészülni. Ja, s az eső is most állt meg.

Maga mellé húzta Zselykét és a táblát, mert előadása van, kellett a közönség
Amikor a legjobban igyekszünk, Boró akkor játsza el az ötpercesét: nem áll meg egy percre sem. Egy ruhadarab, két kör szaladás, s mind így, amíg már ketyegek, s rászólok hangosan. Nagy komolyan megnéz, majd szemberöhög. Mondom, hogy haragszom, amiért nem szófogadó, de ő már nyitja is az ajtót, s eltűnik az udvaron. Miközben Zselykét kötöm fel magamra, érkezik 3 szál virággal, amit a sziklakertből tépett le, nekem adja, "ne haragudj, Anya" szöveggel. Puszi, ölelés. Indulunk a buszmegállóba. Két perc után térünk is haza, mert a "családi catering", azaz dédimama fősztjéhez szükséges tároló edényeket át kell adjam apósomnak. Aztán szerencsénkre a koma is épp valamit el kellett vegyen tőlünk, így kivitettük magunkat a főtérig.

Már az autóban kiderült, hogy Borónak nem mintás a nadrágja, hanem bepisilt (vszínű még otthon, az udvaron, mert indulás előtt biliztünk). Egy rend ruha volt nálam. A Bolgárok terén egy padon megoldottuk a cserét, úgy, hogy Zselyke már elaludt a hordozóban. Csoszogunk a főtér fele, s hálát adok az égnek, hogy legalább nem esik. :) Első megállónk a bankban van. Beállok a sorba, s Borót leültetem a párkányra, de nem telik el két perc, s meg is szólal: "Anya kell pisikáljak, hozzad a bilit!" Bili persze honnan lett volna, bekérezkedtünk a személyzeti wc-re, ahol egy román hölgy segített. Mondjuk ő hiába magyarázta Borónak, hogy eresztheti, mert semmit nem értett, s csak azt akarta, hogy én fogjam. Hát valahogy megfogtam az 1x1-es mellékhelyiségben, mire ő kb. 3 cseppet pisilt. De, ügyes volt, hogy szólt. Nem maradt el aztán a perselyes mese sem, vagyis fel kellett raknom a pultra, hogy mialatt én intézem a letétet, ő potyogtasson aprópénzt a beteg gyerekeknek szánt dobozkába.

Csoszogunk tovább a főtéren. Időnként elengedi a kezem, s önfeledt boldogsággal rohan minden egyes kirakathoz, végigtapenyolja őket, ahol tükör is van, szerepel egy kicsit. Valahogy befordulunk a Bolyai utcába, ahol már a mondókázás és éneklés a csúcspontjára ér: "Befeleeee, kifeleee, aki nem tud táncolni, menjen haza aludni, hujujujuju", ezt vágja, s közben fel-le masíroz a járdán. Aztán szuszog nagyokat, s megjegyzi, hogy "húúú, de magasra megyünk". Hát igen, komoly hegyet mászunk meg a Bolyai utcában. Kicsi városi gyermekem.

Egy játék- és barkácsboltba tértünk be, ahol elég nehéz volt lefékezni Borót, hogy valamihez is hozzáérjen, de szerencsére az elárusító "vette a lapot". Megengedte, hogy a boltban fel-le tologasson egy talicskát, amíg én vásároltam. Beleszeretett abba a járgányba, kicsit féltem is, hogyan fogunk most eljönni onnan, főleg, hogy horribilis összeget kértek érte. Szerintem már álmos lehetett, ezért elég könnyen meggyőzhető volt, hogy mennünk kell haza. Épp csak az ernyőnkért kellett viszzatérnünk, szerencsére csak az utca közepétől. Zselyke még mindig tátott szájjal alszik.

A főtéren már csak tejet kellett vásárolni, amit aztán hazafele a taxiban végig szorongatott Boró. Muszály volt a leggyorsabb útvonalat választani, az eső miatt is, illetve nekem már hátam, vállam, lábam, mindenem fájt: muszály megtanuljam hátra kötni a Picit, mert a szinte 8 kilóját nem kellemes elől cipelni.

S hazaértünk. Boró megivott egy jó nagy adag tejet, s már akadt is fel a szeme az álmosságtól, Zselykét meg sikerült úgy lehántani magamról, hogy még egy fél órácskát szunyókált. Én meg készültem pezsgőt bontani, hogy túléltem a nap első felét :)

Szóval ilyen napok is vannak....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése