Nagy a Kicsitől, Kicsivel

Nálunk is beigazolódott az, ami a legtöbb kétgyerekesnél történni szokott, főleg, ha kicsikről van szó és kis korkülönbségről: a testvér érkezése óta a nagyobbik gyermek csecsemőkori szokásokat idéz elő. Elsősorban az alvás, altatás terén jelentkeztek ezek nálunk.

Külön kihívás (volt) számunkra összeegyeztetni a két gyerek altatását. Most oda jutottunk, hogy este 9kor elkezdődik az esti fektetési ceremónia, és jó esetben 11kor ér véget. Ez általában négykezes akció, vagyis akkor működik többé kevésbé jól, ha még van segítség, mert egyedül elég körülményes lemenedzselni. Boróval hetekig közelharcot vívtunk, hogy ne a nagyágyban aludjon el, hanem a saját kicsi ágyában. Annyira "átszokott" hozzánk, hogy csak nagy hiszti árán volt hajlandó ismét a kicsi rácsos ágyban lefeküdni. Nyilván, hogy a mi szobánkba kívánkozott, hiszen a Picur bölcsője is ott van, így hárman egy helyen, ő meg külön...előbb utóbb viszont mindkét gyermek a kicsi szobába kéne kerüljön (legalábbis ez a terv).

Az altatás rész, kopogjuk le megoldódott úgy, hogy leszereltük a rácsos ágy egyik falát és így maradt az összebújósdi, mégsem áll köztünk a rács. Az éjszakai átvándorlás azonban fénykorát éli. Zselyke megszületése óta szinte minden éjszaka megébredt és addig szólított minket, amíg áthoztuk a nagyágyba, ott meg hanyatt feküdt, s már durmolt is. Amióta nincs rács, ő maga sétál át, bemászik közénk, s húzza tovább a csendest. Jól nézünk ki. Hárman, s ha Picur is megébred szopizni, akkor négyen egy ágyban. Komoly előrelépés ez az életünkben :))

Kérdés, hogy itt hol volt még nekem is hely?

Szintén ehhez tartozik az éjszakai tejivás is. Ez is újkeletű szokás a Boró életében. A tejfogyasztás hatalmas méreteket öltött újabban nála. Lefekvés előtt tejet iszik, éjjel, ha megébred kéri a tejet, reggel, ha felkelünk még kell melegítsek egy adagot, s ha délután otthon altatom, nem a babakocsiban szunyít el, akkor is automatikusan tejivás után alszik el. Tejfüggő lett.

Leszokás a pelusról? Hááát, míg tavaly nyáron több erre utaló jelet láttunk, s 1-2 napig futtattuk is ezt a projektet, most minimális fejlődést látok e téren. Sőt. Amikor beteg volt még a nagy dolog is a pelusba sikeredett. Ok, ezt a betegségre fogtuk, mert nem tudta visszatartani. Különben száraz pelust nagyon ritkán vettem le róla. Nem baj. Majd a nyáron!

Úgy gondolom, ezek természetesen zajló folyamatok, amelyeket az új családtag befogadása idézett elő. Akárcsak az időszakos toporzékoló hisztik, vagy a nyafogások, amelyek akkor erősödnek fel, ha a Picur is rázendít. Kakálni általában akkor kell menni, ha nekifogunk szopizni, a Zselyke zörgője pontosan akkor kell Borónak, ha a Pici kézbe vette, s mi az, hogy cumizik Zselyke? Zsápsz, kifele! Alszik? "Zseeeeeelyke, áááá!"Valójában nem tudok haragudni ezekért rá. Mosolygok rajta és igyekszem elsimítani a dolgokat, hogy ne érezze, semmit nem szabad tennie a testvérével, illetve egyértelmű a törődés iránti igénye. Ő is akar játszani, szopizni, hintázni, muroklevet inni, D-vitamin kapni, babamasszázsra járni, dolgozóba menni, sőt a minap a nagyapja "szorakoztatta" a Kisebbiket, hogy az ne unatkozzon, persze Boró reakciója: "én is akarok unatkozni".

Ezt az élményt közösen kell hogy megéljék

Félév után keresi a testvére társaságát, "játszani" akar vele és játszik is. Ha nem épp a megszokott helyén pihen a testvére, keresi, hol van. Muszály egy kicsit piszkálja. Élvezi, hogy kacajt tud kiváltani a Picitől, ha ő épp ugrabugrál, bohóckodik körülötte. Kézen fogja és Húzkomázik vele, elénekli neki a táncházban tanult Szervusz kedves barátomat, vagy felmászik a hátára, azaz a vonatra és mozdonyvezetősdit játszanak. Gyúrja a kezét, puszilgatja, simogatja, bókol neki. Zselyke pedig csak tűri. Amikor már azt hinnénk, hogy sírás lesz belőle, mert csak sziszegősen tudjuk végignézni ezt a nagy testvéri szeretgetést, Zselyke még mindig repes az örömtől, hogy a testvére gyepálja őt.

A Pici csak tűri és tűri